Századok – 1992

Történeti irodalom - Böhm Vilmos: Másodszor emigrációban (Ism.: Jemnitz János) V–VI/683

történeti irodalom 683 fogalmazás, hogy szinte már nem is igaz, mert sokaknál igen komoly remények voltak erre. Hogy ezek a remények miként silányultak illúzióvá a nemzetközi gazdasági erűk (USA és világpiaci függés stb) illetve a francia burzsoázia ereje folytán, ez ugyan a kötet lapjain megjelenik, de szinte csak olyan evidenciaként, amit elég egy-két mondattal lezárni. Vagyis nem olyan alternatív lehetőségként, amelynek érvényesülésén, illetve meghiúsulásán érdemes gondolkodni, s az általános politika részreformját is kutató bonckés alá vetni. Ehhez tartozik, hogy a dirigizmus és a liberalizmus ellentétpárja mellett a szerző nem ad megfelelő teret a vegyesgazdaság alternatívák bemutatásának. E nagy összefüggések — szerintem — nem kielégítő vizsgálatának azután vannak további részkövetkezményei. Amikor a szerző az 1945 46-os korszakról ír, megemlíti, hogy a kormánynak kommunista miniszterei is voltak, ám elmarad — nem is annyira a miniszterek neveinek megemlítése, hanem az, hogy ezek fontos gazdasági minisztériumok élére kerültek, mégpedig azért, mert (nyilván joggal!) úgy vélték, hogy az ország újjáépítése ekkor Franciaországban sem képzelhető el a legnagyobb parlamenti párt, a feltétlenül a legerősebb szakszervetet befolyásoló FKP egyértelmű támogatása nélkül. S ez fontos mozzanat, ami még jellemző erre az időszakra az Atlanti-óceán partjainál is. Ugyanilyen „részkérdés", hogy a kötetben az FKP részéről Gazdag Ferenc e korszakra vonatkoztatva „szövetségkeresésről" ír, amit az SFIO szocialistái elutasítanak. így ez tévedés, avagy rossz megfogalmazás. Az FKP a két párt egyesítését, a fúziót vetette fel, s ez mérgesítette el jócskán már a kezdeteknél a két párt kapcsolatát. S mivel erről a „mozzanatról" nem esik említés, így úgy vélem a folyamatot sem lehet megérteni. Ugyancsak „részkérdés", hogy noha, mint említettem, Gazdag Ferenc jól érzékelteti, hogy 1945/46-ban mindhárom vezető párt (FKP-SFIO és a keresztény-katolikus MRP) és De Gaulle is más Európa- és világkoncepciót képviselt, mint az USA, mégis 1946-ra homályban marad, hogy a már kezdődő bipolarizálódás idején a miniszterelnöki posztot kézben tartó SFIO, s az ugyanakkor rendkívüli missziót teljesítő és az USA-ban utaztatott Léon Blum mennyiben, milyen érveléssel bírálja nemcsak a sztálini politikát, hanem a Truman-doktrínát is. Végül még egy kérdés: a szerzőnek nyilvánvalóan igaza van, hogy 1945 után még olyan „középhatalmak" sem valósíthatnak meg egyedül az általánostól eltérő, rendhagyó politikát, mint Franciaország. Ám 1945 után Franciaország nem egyedül lépett e kísérlet útjára. S azt, hogy a kísérletezők között milyen kapcsolatok születtek (pl. az angol-francia kooperáció) s ez miként bizonyult kevésnek, gyengének - ez is több figyelemre érdemes, miként „az egyedüli kísérletezés" problémája az 1980-as években sem ilyen egyszerű. Mindez, úgy hiszem, valós kérdés. E kérdések „megoldatlansága" azonban nem változtat azon, hogy e kötetet nyugodt szívvel ajánlhatom minden érdeklődőnek, - várakozással nézve elébe Gazdag Ferenc újabb munkáinak. Jemnitz János BÖHM VILMOS MÁSODSZOR EMIGRÁCIÓBAN. Budapest, 1990. 285 I. Szerencsére egy történeti folyóiratban nem kell elmondani, ki volt Böhm Vilmos, nem szükséges bemutatni életútját, s arra sem kell felhívni egy szakfolyóirat olvasójának figyelmét, mit nyerhet a memoároktól, s mennyiben kell fenntartással fogadnia a memoárokat. Ez pedig kétségtelenül ilyen rendkívüli memoár - mind pozitív, mind negatív „eredményeivel". Ezekután in médias res. Ez a memoár a napjainkban egyik legnagyobb előszeretettel faggatott korszakról szól: az 1945-1948-as évekről, de úgy, hogy az 1945-1946-os évek szinte előtörténetet képeznek a tulajdonképpeni fókuszba helyezett időszakhoz: 1947-1948-hoz, ahhoz az időszakhoz, amelyet a régebbi terminológia szerint „a fordulat évének", s „a két munkáspárt egyesülésének" neveztek. Böhmnél ez inkább a szociáldemokrata párt elnyelésének nevezhető, s ehhez kapcsolódik a tulajdonképpeni kötetcím, „a második emigráció", hiszen Böhm e fordulat elől emigrált. Idáig a nyilvánvaló tények. Ám, ahogyan jól ismert, a nagy szociáldemokrata vezető nemzedékből szinte másodmagával maradhatott életben, tovább az is jól ismert, hogy éles ésszel, jó taktikai érzékkel, nagyon széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, továbbá, hogy 1945-től kezdve 1947-ig a szociáldemokrata pártvezetésben időnként igen nagy szerepet játszott, így visszaemlékezése, főként azokban az esetekben, amelyeknél úgyszólván „egyedül volt jelen", fontos kiegészítésül szolgálnak eddigi ismerete-