Századok – 1992

Történeti irodalom - Knoll Hans: Jugoslawien in Strategie und Politik der Allierten 1940–1943 (Ism.: Kratky Tamás) V–VI/677

történeti irodalom 678 nyugati, mind a szovjet segítség elmaradt azonban, amikor Hitler Jugoszlávia katonai lerohanására szánta el magát. A feldarabolódott Jugoszlávia német hatalmi befolyás alá került részei, Szerbia és Horvátország, perifériális, de mégsem lényegtelen szerepet játszottak az angolszász hatalmak Hitler-ellenes politikai stratégiájában, amelynek alapjait Roosevelt és Churchill 1941 augusztusi atlanti konferenciája fektette le. A londoni jugoszláv emigráns kormány eszközül szolgált e politikához, de — mint a harmadik fejezetből kitűnik, — hazai kapcsolatai gyengék voltak. A jugoszláv emigráns kormány történetét 1941 áprilisától 1942 januárig részletesen tárgyaló negyedik fejezet elmondja, hogy a Duan Simovi tábornok, majd Slobodan Mihajlovi professzor, s ezután Draguljob Mihajlovi tábornok vezette emigráns kormány volt a jugoszláv jogfolytonosság, a független államiság képviselője, jelképesen legalábbis. A tényleges vezetés brit iniciativák és irányítás szerint folyt. 1941 őszétől az emigráns kormány ülésen a 18 éves Péter király elnökölt; tőle remélte a brit vezetés, hogy a háború utáni időben helyreáll a szerb monarchia, és ki fogja majd küszöbölni országából a kommunista befolyást. Churchill véleménye szerint fontos, hogy Jugoszláviának ismét saját hadereje legyen. Egyiptomban, Kanadában, Dél-Afrikában is képeztek jugoszláv pilótákat. A Szövetségesek és a jugoszláv ellenállás viszonyáról az ötödik fejezetből tájékozódhatunk. A brit támogatást kezdetben a Mihajlovi-féle csetnik mozgalom élvezte, amelynek célja a háború előtti monarchia helyreállítása volt; a Tito vezette szerb partizánokat, aki

k a nemzeti felszabadítást gyökeres társadalmi átalakulással kívánták egybekötni, ezzel szemben a Szovjetunió támogatta. A távolabbi célok különbözősége azonban nem akadályozhatta annak felismerését, hogy a két ellenállási mozgalom együttműködésére és közös brit-szovjet támogatására van szükség. A britek gyenge légi és anyag-támogatást, és erős propaganda-támogatást nyújtottak. Hogy milyen szerepet játszott a jugoszláv kérdés a Szövetségesek földközi-tengeri stratégiájában azt 1942 januárjától 1943 augusztusáig terjedő időszakban, a hatodik fejezet tárgyalja. Jugoszlávia helyreállítása volt a brit álláspont lényege. Eden megnyilatkozásai azt hangsúlyozták, hogy a balkáni brit politikai tervek nem irányulnak a szovjet elképzelések ellen. A tények azonban azt mutatták, hogy azok több tekintetben — 1942 januári görög-jugoszláv unió-szerződés és balkáni „nagyföderációs tervek" — keresztezték a háború utánra vonatkozó szovjet elgondolásokat. Késett a Sztálin sürgette európai második front, a nyugatiak csak „limitált operációkat" végeztek hadműveleti téren, 1942-ben Afrikában, 1943-ban pedig a szicíliai partraszállással. „A Szövetségesek és a jugoszláv ellenállás" címet viselő hetedik fejezet az 1942 januárjától 1943 májusig terjedő időszakot tátja az olvasó elé. 1942 tavaszára Mihajlovi helyzetét úgy ítélték meg a britek, hogy nem méltó teljesmértékú nyugati támogatásra. Ezentúl csak annyi nyugati támogatást kapott, hogy fékezni tudja a partizánok kommunista befolyását. Mihajlovi Moszkva szerint sem megbízható, mert kapcsolatban áll Nedi „quisling" szerb miniszterelnökkel. Miután Tito neretvai csatája megerősítette csapatai helyzetét, brit katonai misszió kereste fel őt, ezentúl őt ismerve el a belső ellenállás „kulcsszemélyiségének". Mihajlovi egyre inkább háttérbe szorult. A kötet végén a szerző összegzésként megállapítja, hogy Jugoszlávia — majd likvidálása után Szerbia és Horvátország — a nagyhatalmi érdekszférák ütközőpontjában állt, s hogy a Hitler-ellenes szövetség hatalmainak mindegyike alapvetően érdekelt volt e térség sorsának és háború utáni jövőjének befolyásolásában. Ez éppúgy vonatkozik Nagy-Britanniára, mint a Szovjetunióra, vagy az elszigeteltségét feladó USA-ra. A több mint 650 oldalas hatalmas mű minden részletre kiterjedően elemzi a szövetséges nagyhatalmak Jugoszláviával kapcsolatos politikáját és stratégiáját, anélkül azonban, hogy a téma tárgyalását hasonló alapossággal tovább vezetné egészen a háború végéig. Ez joggal kelt bizonyos hiányérzetet. A művet terjedelmes bibliográfia zárja. Kratky Tamás