Századok – 1992
Közlemények - Sz. Jónás Ilona: Szent Honorátusz 13. századi verses legendája VJVI/634
szent honorátusz 13. századi verses legendája 639 tét megakadályozzák. Kiirtják országukból a keresztényeket, a gyermeket elzártan nevelik, majd igyekeznek meggyőzni, hogy mennyire méltatlan hozzá a keresztény vallás. így számukra a végzet beteljesedése, hogy fiuk mindennek ellenére kereszténnyé lesz. Helenborc belehal fájdalmába és kétségbeesésébe. De benne foglaltatik az álomképben a küldetés, a kiválasztottság igazolása is. A láng, a fény, amely különösen fontos helyet kap a 13. századi szimbolikában, a világosság, az igazság tudásának a jelképe, a Szentlélek megjelenési formája, a hit győzelmének jele, amely elűzi a pogány bűn sötétségét.2 9 Ebben az értelemben találkozunk a motívum visszatértével Honorátusz élettörténetének második szakaszában: mikor Magontz és Liontz a két püspökké lett remete társaikat a tengerparton keresték, Lérins szigete fölött hatalmas lángoszlopot láttak fölemelkedni, s ebből megértették, hogy ott találják meg Honorátuszt. Végül a szentet halála pillanatában egy ragyogó láng vette körül, miközben lelkét fehér galamb vitte fel az égbe.30 A Vida de sant Honorât egészén végigkísérhetők a 13. századra jellemző spiritualitás, a vallásos gondolkodás sajátos vonásai. Az ifjú Andrioc első találkozása a kereszténységgel, hogy egy koldus Jézus nevében kér tőle alamizsnát. Anyja Helenborc óva inti a fiát: Jézus a nyomorultak istene, akit keresztre feszítettek, s akik hisznek benne valamennyien betegek, leprások, fájdalomban élők.31 A második, az erdóbeli döntő találkozása a három remetével, amely elültette benne a vágyat, hogy kereszténnyé legyen, a szülők végzetes kétségbeesését váltotta ki. Az apa, Andrioc király mindent megkísérel, hogy eltérítse szándékától. Szembeállítja a kereszténység tragikus szomorúságát a pogányság örömeivel és boldogságával. Elmondja, hogy csak nagyon szegények, akik már minden reményüket elvesztették a világ iránt, csak azok követik Krisztus, a hamis isten tanítását, ezzel szemben a pogányság minden örömet és boldogságot lehetővé tesz. Feleségül ígéri fiának a világ leszebb lányát Rosamundát, hozzá hatalmat és nagy gazdagságot. Fényes jövőt, a görög császárságot, hiszen Leónak nincsen fia, s őt jelölte utódjául, és természetesen apja után örökli majd a magyar királyságot is. „Visszaállíthatod a nagy Római Birodalmat, mert fiam, te vagy a családunk reménye és az egész ház fényét neked kell fenntartanod."32 Honorátusz azonban öccsével együtt lemond a boldogságról, a hatalomról, a dicsőségről, hogy alázatos remeteként szegénységben Istent szolgálja. A lemondás összefügg a szegénység szeretetével, a gazdagság megvetésének erényével. Toledoban, miután meggyógyította Sebiliát, Aygolant szaracén fejedelem lányát, Honorátusz a felajánlott gazdagság helyett („annyi földet, várost, amennyit csak akar"), Nagy Károly és társainak szabadságát kérte. S mivel Aygolant ezenfelül még ékszereket, ezüstöt, lovakat is adott neki, mindent átengedett a lovagoknak, magának semmit sem tartva meg belőle. S később már püspökként is megvetette a pénzt. Mikor valamely ügyben ítélkezni kényszerült, a penitenciát soha nem pénzben, vagy egyéb anyagi javakban, hanem alamizsnában, böjtben rótta ki a vétkesre. Fel is használta ezt a szerző arra, hogy Honorátusz erényét szembeállítsa kora prelátusainak kapzsiságával, akik csak azt keresik, hogy gazdagodhatnak meg mások vétkeiből.33 Az alázatosság erénye fogalmazódik meg abban is, hogy remetetársai Liontz, Magontz éppúgy mint maga Honorátusz is „akaratuk és kedvük ellenére" lettek püspökké választva. Csak az isteni rendelés kinyilatkoztatása után egyeztek bele hivataluk elfogadásába. Honorátusznak, miután visszaállította Arles városának béké-
