Századok – 1992
Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562
606 szakály ferenc bár egyszerű köznemes, nagyhatalmú földesúr, félelmetes hírben álló katona vagy akár maga a királyi fiskus. Ez magyarázza, hogy — az azok által megkötött szerződések nagyobb érvényében és perképességükben bízva — gyakorta a legtekintélyesebb mezővárosok tanácsai is a településen lakó nemesek háta mögé húzódtak. Battik János és Koromzay János 1638-ban „kiváltképpen [kiemelés tőlem - Sz.F.] Kőrösön lakozó nemes atyánkfiainak, úgymint Oláh Mihály és Fekete András uraiméknak, együtt az becsületes várossal" bocsátotta zálogba Pótharaszt (Pest m.) pusztabeli részét, de Esterházy Miklós nádor 1642-ben már nem a név szerint megjelölt nemeseket, hanem magát Nagykőrös városát oktatta be annak birtokába.30 0 Amikor Nagykőrös 1653-ban kötelezte magát, hogy 200 tallér és 200 fias juh kártérítést ad a nádor Érsekújvárott szolgáló katonájának, Benke Pálnak, a kötéslevél a „tanácsbeli emberek és község közül" valók mellett, de azoktól külön felsorolja az aktusnál megjelent körösi nemeseket — Fekete Mártont, Kakas Gergelyt, Kövér István, Nagy Istvánt, Szabó Mihályt és Szarka Jánost — is, akik pecsétjük rányomásával erősítették meg a közösség ígéretét.301 Ugyancsak a „város lakóitól" külön sorolja fel az ügyletnél közreműködött mezőtúri nemeseket — Enghi Jánost, Pálffy Gáspárt, Szántó Andrást és Törő Andrást — a Tassy Mihály és Mezőtúr Turtő tárgyában létrejött, 1662-es megegyezése is. Ez a köteleslevél — nyilván a nemesek szolgálatait viszonzandó — azt is kimondja, hogy amennyiben a város lakossága mind elpusztul, a puszta visszaszáll Tassyra, kivéve azon nemesek ottani porcióját, akik nevüket adták az ügylethez.30 2 (Mindezek alapján feltételezhető, hogy a hódoltsági nemesek sokszor akkor is közösségük — tehát a településen élő összes nemes- és parasztrendű lakos — számára vásároltak vagy zálogoltak pusztát, illetve bonyolítottak le más jogügyletet, amikor ez a ránk maradt iratokból nem tűnik ki.30 3 Ezt azért is hangsúlyoznunk kell, mert a Majlát-Márkus szerzőpáros azért ábrázolta jogilag oly egységesnek a hódoltsági mezővárosok társadalmát, mert — abból a hibás premisszából kiindulva, hogy e települések kiszabadultak a magyar feudalizmus szerveinek ellenőrzése alól — a helyi kereteken túlmutató gazdasági és jogviszonylatokat szinte teljesen figyelmen kívül hagyta.) Mint a hódoltsági paraszttársadalom vezetői általában, a közülük kiemelkedett új és a közéjük betagolódott régi nemesek is elsősorban a nagyállattenyésztésből és -kereskedésből szerezték és gyarapították vagyonukat. Noha — elnevezése ellenére — nemcsak az állatállomány, hanem lényegében minden más egyéb haszonvételi forrás (így például a kihelyezett pénz évi kamata) is adóalapnak számított, tulajdonképpen ez tükröződik a kecskeméti és nagykőrösi nemesek kiemelkedően magas „marhaszámaiban" is.30 4 S úgyszintén ez abban is, hogy a nemesek arányszáma a pusztát bérlő magánszemélyek közt is rendkívül magasnak mutatkozik.305 Ezen túlmenően a korabeli periratokban is gyakorta olvashatunk arról, hogy egy-egy itteni nemestől jelentős számú lovat vagy szarvasmarhát zsákmányoltak a hódoltságiakon hatalmaskodó magyar végvári katonák. Tenkely István tordai (Pilis m.) nemes — egyébként Pest—Pilis—Solt vármegye hódolt esküdtje — 1638-ban azért indított pert Pilinyi Mátyás árváinak gyámja, Bodonyi Gáspár ellen, mert bár mind annak, mind pedig Budai Bornemissza Bolgár Pálnak megfizette az évi bért Kesző (Pilis m.) puszta használatáért, Bodonyi mégis katonákat küldött oda, akik elhajtották 80 lovát
