Századok – 1992
Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562
594 szakály ferenc Akárcsak a 17. századi megállapodások legtöbb egyéb artikulusa, ez a rendezés sem a hódoltság, hanem a hódoltsági peremvidék viszonyait kívánta szabályozni. (Teljesen egyértelművé teszi ezt az 1607. évi magyar válasz azon kitétele, miként a vitatott jogállású hódolt egyházi nemesek résztvettek a törökellenes nemesi felkelésben — ami a hódoltságiakra persze nem állt —, s az, hogy az 1629. évi tervezet töröknek is adózó végvári katonákat [!] emleget). Ennek ellenére ez a megállapodás a továbbiakban zsinórmértékül szolgált a megszállt területen is. 1609-ben II. Mátyás király a Gyöngyösön lakó nemeseket felmentette a királyi adó és a birtokukban levő jobbágyföldek után fizetendő királyi dézsma alül, amit az érintettek arra magyaráztak, hogy immár a töröknek sem kell adózniuk. (Ezzel persze nem a törököket, hanem a mezőváros közrendű lakosait károsították volna meg, akikre kiválásuk után nagyobb terhek estek volna.) Heves-Külső-Szolnok vármegye azonban — jóllehet 1625-ben még a zsitvatoroki békeszerződés megsértésének minősítette a megyebeli, kivált a gyöngyösi nemesek török adóra kényszerítését221 — 1656-ban határozatban mondotta ki, hogy „a gyöngyösi nemesek is tartoznak a töröknek adandó évi contributióban részt venni". S az 1629. évi megállapodás szellemében járt el a város egyik földesura, Forgách Ádám is, amikor három esztendő múlva a fundusán lakó gyöngyösi nemeseket felszólította: ne igyekezzenek kivonni magukat a városra kivetett török (és magyar) adók alól, mert ellenkező esetben — mivel megmaradásuk csak a város rendtartásával összhangban lehetséges — felhatalmazta a tanácsot, hogy ellenük fellépjen.222 Miután az egyre izmosodó gyöngyösi nemesség a következő évtizedekben is kapálódzott a török adó ellen, a vármegye 1685-ben megengedte a magistrátusnak, hogy a makacskodó nemesek házaira ráküldjön és ingóságaikat a kívánt összeg erejéig lefoglalja, s ha ellenállnának, személyükhöz is hozzányúljon.223 Mivel a törököknek édesmindegy volt, hogy a közösségek miként tesznek szert a nekik fizetendő évi summára, elsősorban a magyar felsőbbség határozott fellépésének tulajdonítható, hogy a hódoltsági nemesek — legyenek akár régiek, akár újak — általában mindenütt részt vállaltak lakóhelyük török terheiből. Jelen ismereteink szerint ez azokra is vonatkozik, aki időlegesen magukhoz váltották vagy egyenest megvásárolták az általuk használt jobbágytelket. Sőt azokra is, akik örökös vagy zálogos fekvőségekkel — némelykor mindkettővel —, esetleg jobbágyokkal is rendelkezvén, messzemenően megfeleltek a török adó alól mentesített „igazi" nemesekkel szemben támasztott követelményeknek. Noha a kecskeméti és a körösi nemesek jó része is az utóbbi két kategóriába tartozott, a városi adókönyvek tanúsága szerint teherbíró képességük arányában évről évre rendszeresen lerótták a „császár adaját", amiből a tanács a török adót (is) fedezte, sőt — bár erre az 1629. évi alapelvek értelmében nemcsak a jószágos nemesek, hanem még a kurialisták sem lettek volna kötelezhetők — nagyban kivették részüket a törököknek végzett gyalog- és igásrobotból is.22 4 A hódoltsági nemesség általános török adóra kötelezettségével ellentétben, a török földesurak csak kivételesen, időnként korlátozták a hűbérbirtokaikon élő nemesek mozgásszabadságát. (Tudnivaló persze, hogy a legvagyonosabbak közé számító nemesek e konszolidáltabb évtizedekben feltűnően ritkán kívántak lakóhelyet változtatni.)22 5 Zsarnóczai István dunaharaszti nemes valamikor 1651 májusa előtt Csiktarcsára akart költözni, Pesten azonban török földesura kezébe akadt, aki — a
