Századok – 1992
Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562
588 s7.akály ferenc puszta 1672-ben 138 tallérért a köröstarcsaiak (Békés m.),16 2 Ványtelek pedig 100 tallérért az alsónémediek (Pest m.)16 3 ideiglenesen birtokába. A hódoltsági közösségek zálogolásainál azonban számunkra ezúttal érdekesebbek az ottani magánszemélyek ilyetén ügyletei. Márcsak azért is, mert ezek — néhány, inkább csak a szabályt erősítő kivételtől eltekintve16 4 — itt is csaknem kizárólag a nemesség soraiból kerültek ki, s olyan elidegenítésekre is vannak adataink, amelyekben mindkét fél hódoltsági nemes volt. Márkus Gergely gyöngyösi nemes 1643-ban azért adta el véglegesen 100 magyar forintért Farkas János, Mihály, István, Ferenc és Gáspár körösi nemeseknek két inárcsi (Pest m.) pusztatelkét, hogy török fogságba esett fiát kiválthassa.165 1657-ben Végh Mihály tassi nemes engedte át 180 tallérért meghatározatlan időre, de csak zálogként Babad pusztában (Pest m.) levő portióját a „Pestvármegyében" — közelebbről Dabason — „lakos" Halász Ferencnek és Györgynek (A Tasson lezajlott szerződéskötésnél jelen volt sógora, Nagy Mihály ongai (Abaúj m.) nemes is.)16 6 Ugyanezen esztendőben Péter Mihály túri nemes felesége: Jakabházy Sára bocsátotta zálogba 60-60 forintért Kamarás Ambrus és Pathai András kecskeméti nemeseknek — és feleségeiknek, az úgyszintén ottani nemescsaládokból származó Szívós Pannának és Deák Erzsébetnek — pusztaszeri (Csongrád m.) birtokrészét.16 7 A következő esztendőben történt, hogy az ,Abán, Fejér vármegyében lakó Arany János" 415 tallért kölcsönzött az 1672-ben sárkeresztúri jobbágyként nemességet szerzett Fördős Mihálytól és Pétertől — akik a jelek szerint ekkor már Győrben éltek —, s kijelentette, hogy amennyiben azt 1677. január l-ig nem tudná visszafizetni, átengedi nekik lakóhelyén és az annak tőszomszédságában fekvő Kator pusztában (mind Fejér m.) bírt részeit. Mivel egészen 1683-ig nem volt képes letenni az addigra már 588 tallérra növekedett kölcsönt, az évben — immár veszprémi lakosként — végleg átengedte nekik az említett porciókat.168 A „Túr mező városában a szabad emberek közzé számláltatott" Веке István 1681-ben 130 tallérért adta el Molnár Benedek jászjákóhalmi lakosnak az őseitől ráháramlott borsóhalmi (mind Jászság) jószágát, s megígérte, hogy a vevő számára a királyi megerősítést is megszerzi. Mivel időközben Molnár átköltözött Jászberénybe, az ügylet 1682. június 5-én a jászberényi tanács előtt öltött végleges formát: a vevő a kialkudott összegen túl egy, 13 tallér értékű gyermeklovat és egy 2 tallér értékű karmazsin csizmát adott az akkor már „a vitézlő ónodi végbeli, fegyvert viselő szabad emberek között lévő" Bekének, aki viszont szavatosságot is vállalt.169 Az elidegenítések túlnyomó többségében azonban nem hódoltsági, hanem kinti birtokos szerepelt eladóként vagy zálogbaadóként. Érthetőképp, hiszen a rendszerint kiterjedt agrártermelést folytató hódoltsági nemeseknek elemi szükségük volt ezekre a földdarabokra, s ezért csak kényszerhelyzetben — mint Márkus Gergely — vagy távozni készülvén a hódoltságból — mint Веке István — váltak meg azoktól, míg a kinti birtokosok jobban jártak, ha a csekély és gyakorta kétes árenda helyett egyszerre jelentősebb összeghez jutottak. Általában magán-birtokszerzőként is azon közösségek nemes tagjai mutatkoztak a legaktívabbnak,17 0 amelyek maguk is élen jártak e téren. Ráckevi Balassa János, Miklós, Mihály és Ferenc 1630-ban Ráday András rádai (Pest m.),17 1 ráckevi Ágoston János és István 1635-ben Komáromban lakó Pálffy István bankházai (Pest m.),17 2 szalkszentmártoni Dömök Gergely és Mihály 1638-ban Ráday András csebei
