Századok – 1992

Tanulmányok - Székely György: A polgári rend előzményeihez: a városi elit a 12–13. századi Európában V–VI/517

városi elit a 12-13. századi európában 553 volt diák Cino de Pistoia, az előkelő nemesi származású (Guittoncino de'Sighibuldi vagy Sinibaldi) és egyben gazdag polgári család fia (született 1270 körül). Jogász és költő, akit Dante barátjának tartott és egyik művében említett (De Vulgari Eloquentia). Dante ismerte a közjegyző Petracco (vagy Petràccolo) uramat (messer, ennek rövidítése a közjegyzőknek járó ser), akinek már apja (ser Parenzo) és nagyapja (ser Garzo) is firenzei közjegyző volt, tehát az értelmiségi hivatás öröklődött. A komor és szenvedélyes ser Petracco kancellárja volt a firenzei törvényalkotó testületnek. Az ő fia lesz majd Francesco Petrarca. Dante a Pokol szenvedői közt szerepelteti ser Brunettot. Ez Bonaccorso firenzei közjegyző fia volt. Brunetto Latini (1215 körül-71294) guelf-párti költő és író volt. Mint Firenze követe járt X. Bölcs Alfonz kasztíliai királynál éppen 1260-ban, ahonnan a montaperti ghibellin diadal miatt nem térhetett haza, hanem francia földön időzött és Kincseskönyvet írt (Trésors). Az 1266-i beneventoi guelf győzelem nyitja meg számára a hazautat, Toscanában mint Anjou Károly vikáriusának protonotáriusa bukkan fel, majd Pisából kerül vissza a firenzei városállam szolgálatába. Brunetto Latini 1273-ban a városi hivatalok főnöke, 1275-ben a bírák és jegyzők céhének feje, 1280-ban kezes a guelf-ghibellin békeszerződésben, 1284-ben Guido Cavalcantival és Dino Compagnival, értelmiségi barátaival együtt Firenze főtanácsának tagja, majd 1287-ben az egyik prior. Ez a pálya mutatja, hogy nem volt iskolamester, de mint író, aki hivatalai körül terjesztette tanításait, lehetett mestere Danténak, különösen a retorikában. Lefordította ugyanis Cicero három beszédét és kommentárral olasz nyelvre ültetett Cicerótól retorikai részeket. Amikor egyik francianyelvű könyvében értelmezte Arisztotelész Politiká-ját, élettapasztalatai alapján szembesítette a magasabbra tartott itáliai kommunális rendszert a francia monarchia rovására. A hivatása szerint közjegyző és irodalmi működésével is ezeket befolyásoló mester, Brunetto Latini ilyen környezetben szerepel a Pokol szenvedői közt: „cherci e litterati grandi e di gran fama". Az ő esetében tehát már szétvált a klerikus és a világi értelmiségiek típusa, világiak tehettek nagy hírre szert. Brunetto élete és utóélete mutatja, hogy irodalmi síkon és a várospolitika színterén együtt tudott küzdeni az ifjabb nemzedékkel. Dino Compagni (1260 előtt született) a firenzei selyemkereskedők elöljárója volt, innen emelkedett hivatali pozíciókba. Kétszer volt prior. Első priorátusa idején Firenze az arezzoi háborúban elért győzelmével szerezte meg a toscanai hegemóniát. Az 1289. június 19-i csatában a firenzei hadakat Vieri dei Cerchi, a csatát eldöntő lovassági tartalékot Corso Donáti vezette. A siker személyi elkönyvelése később egyik oka ellentétüknek. Dino Compagni meggyőződéses híve volt a Firenze alkotmányának átalakítására irányuló törekvéseknek, támogatta Giano della Bellát az Igazságszolgáltatási Szabályzat létrehozásában (1293), ekkor az igazságszolgáltatás zászlótartója (gonfaloniere) lett. Mint cselekvő átélője a kornak írhatta meg utóbb a firenzei történet 1280-1312 közti szakaszát. Mint történetíró az „első nép" (primo popolo) megjelölést alkalmazza arra a rétegre, amely 1250 után lépett a firenzei politikai tényezők közé. Ami Guido Cavalcantit (született 1255 körül) illeti, feltűnő, hogy a Cavalcanti família nem fordul elő Cacciaguida emlékező lamentációjában, amikor a régi firenzei nemességről beszél. Pedig nagymúltú városvezetői család volt ez: belőle valók mint városi consulok Cavalcante (1176) és Aldobrandino (1204), mint kereskedők konzula