Századok – 1992

Tanulmányok - Senga Toru: A besenyők a 8. században V–VI/503

506 seng a to ru terminológiájával élünk — a „besenyő kangarok" azonosságának valószínűtlenségére. Végül úgy látja, hogy kétféle kangarokról van szó, de nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a „besenyő kangarok" milyen helyet foglaltak el a besenyő törzsszövetség történetében.1

4 Ahelyett, hogy megpróbálnánk leküzdeni a bizánci császár fomgar-jának az ehhez hasonló hangzású névalakokkal való azonosításakor felmerülő különféle (tárgyi, időrendi, földrajzi, stb.) nehézségeket,1

5

előbb érdemes azt a véledekést szemügyre vennünk, miszerint a besenyők történetével kapcsolatban létezett egy kangar nevet viselő nép, ill. törzs. Nézetünk szerint Konstatin császár elbeszéléséből egyértelműen kiviláglik, hogy a császár nem is beszél a „kangarok"-ról vagy kangar etnonimról. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kangar szó, amely összesen ötször fordul elő a császár szóban forgó művében, egyetlen esetben sincs végződéssel görögösítve.16

Ha ugyanis egy nép- vagy törzsnévről lenne szó, akkor a császár inkább a görögösített népneveknél szokásos többesszámú hímnemű nominativusi -oi végződéssel ellátott Kangaroi alakot használta volta (vö. pl. Abaroi, Bulgaroi, Kabaroi, Chazaroi stb.). A nem görögösített végződés a népnevek esetében ritkaságszámba megy, bár tudjuk, hogy a ruszok Rhös neve, amely többször is szerepel Konstantin munkájában, nincs görögösítve. Egy idegen nyelvből származó szó, ha nincs görögösítve, akkor ragozhatatlan és változatlan alakban marad, mondatbeli szerepét pedig csak névelőjének deklinálásával lehet kifejteni.1

7

Konstantin császár a Rhös szót többesszámú névelővel, a kangar-i viszont név(onoma)-ként ill. elnevezés (prosëgoria)-ként kezelve egyesszámú névelővel látta el, ami arra mutat, hogy a császár tudatában volt annak, hogy a kangar szó, amelynek jelentését a császár a „nemes" és a „vitéz" szavakkal adja meg,18

valójában nem létezett etnonimként, és így szükségtelen azt feltételeznünk, hogy a besenyőkhöz vándorlásuk során csatlakozott egy kangar nevet viselő népcsoport. Most térjünk rá a tibeti forrás besenyő vonatkozásainak kérdésére. Moriyasu Takao 1977-ben az egész forrást vizsgálata tárgyává tette közölve a tibeti szöveget és japán fotdítását.1

9

Igaz ugyan, hogy nem szentel külön figyelmet a besenyő kérdésnek, de témánk szempontjából is fontosak és felhasználhatók a következtetései, amelyekre az alábbiakban támaszkodni fogunk. Moriyasu úgy véli, hogy az eredeti jelentések a 8. szádad közepi állapotot tükrözik, és tibeti nyelvre való lefordításuk s szerkesztésük pedig a 8. század végén vagy a 9. század elején történt.20

Joggal vonta kétségbe Bacot általánosan elfogadott nézetét, miszerint a tibeti forrásban előforduló Hor név a Ho-yo-hor (ujgur)-ból ered, és az ujgurokkal azonosítható. Moriyasu helyesen mutatott rá arra, hogy a tibeti szerkesztő ugyan a Hor-1 többször az ujgur jelölésére használta, ami azonban teljes félreértés alapján keletkezett. A Hor összesen tízszer fordul elő a tibeti forrásban, és közülük hét esetben nyilván az ujgurokról van szó, de a szöveg elején (4-5. sor) két esetben a követküldéssel kapcsolatban nem lehet szó róluk. Arra vonatokozóan ugyanis, hogy mi a Hor ország, ahonnan a Hor király öt Hor követet küldött az Észak vidékeire, Moriyasu megjegyzi, hogy nem lehet az Ujgur kaganátus, hanem az valahol a Ho-si, Tu-lu-fan (Turfán) és Peit'ing (BeSbatiq) vidékén volt, hiszen az Észak vidékeire, országaiba s népeihez, amelyekről említés történik benne, földrajzilag csak onnét lehet követeket küldeni. Moriyasu arra a következtesére jutott, hogy a tibeti Hor szó elsődleges jelentése az