Századok – 1992

Történeti irodalom - Hobsbawn Eric J.: The Age of Empire 1875–1914. (Ism.: Jemnitz János) III–IV/490

történeti irodalom 491 szólaltatja a nálunk ismeretlenebb bécsi közgazdász-szociológus Schumpetert, aki racionális magyarázatokat keresett a válságokra, ám ugyanő azt is jelezte, hogy hol szükségesek még a további vizsgálódások. A feloldás-magyarázat hiányokat azután Hobsbawm még világosabbá teszi az olvasó számára. A nagyonis frontos fó-trendek változásai közül Hobsbawm egész seregnyi olyan dologra figyelmeztet, amely szaktörténeti irodalmunkban is addig alig-alig tűnt fel. így a fogyasztási szokások változása, avagy az áremelkedések és esések társadalmi és politikai összefüggései, ezek hatása a bérszintre és életszínvonalra, s hogy ugyanerre milyen más körülmények is hatottak. Hobsbawm beszédesen bizonyltja, hogy e kor nagy változásainak egyike „a világpiac" megjelenése, ám azt is jelzi, hogy ez „a világpiac tulajdonképpen csak a világ kisebb részét, Európát és az Egyesült Államokat érintette, itt alakultak ki az új hétköznapi fogyasztási szokások — teázás, kávézás, a gyümölcsök fogyasztása és sok más — ám ez a kisebb hányad a világkereskedelem 80%át tette ki. S Hobsbawm erós tónusaival a palettát úgy festi meg, hogy ugyanekkor lett a Donyec-medence, a bakui olajmezők, Dél-Afrika, avagy az Amazonas forrásvidéke mind a világpiac része, s ugyanakkor épültek világszerte (bizonyos fokig érthető nagyon hasonló stílusban) az új operaházak — s mindez éppen az amazonasi gumiültetvények kulijainak, avagy a bakui olajmunkások „bőrére" történt. S a meggondolkodtató megfigyeléseknek se szeri se száma. így ír a sajtóéletben és a sajtó terjesztésében, befolyásában bekövetkező forradalomról, arról, hogy a nők helyzetében beálló változások után a nők ekkor jelentkeznek először a közéletben, miközben jól érzékelteti ennek korlátait is. Sok oldalról közelít a „gyarmati kérdésekhez" is, bemutatja a gyarmatosítás felgyorsulását, a gyarmatok és a gyarmati népek helyzetével foglalkozó irodalmat csakúgy, mint „az imperializmus" terminológia első megjelenését, avagy Gandhi Jelentkezését" a történelem és a politikai élet mindennapjainak színpadán. Ám Hobsbawm nem lenne Hobsbawm, ha mindezt nem láttatná mélyebben, a nálunk régebben és legújabban jelentkező leegyszerűsítésekkel szemben sokkal problematikusabban, sőt ellentmondásosabb összefüggéseiben: Gandhi esetében rávilágítva a mögötte álló, őt támogató indiai gazdasági érdekeltségekre, társadalmi körökre. Ugyanígy megintcsak a „nagy trendek" felvázolásánál Hobsbawm arról ír, hogy a liberális pártoknak az 1880-as években miként kellett „újítaniuk", s a liberálisok „nagy öregjének", Gladstone-nak miként kellett a tömegekhez fordulnia, mennyiben jelentett ez a „politikai tömegpárt" merőben új jelenséget a politikai életben (módszereiben is!) — s ugyanekkor, e törekvések és szándékok ellenére is miként jön létre Angliában is, másutt is az önállósuló munkásmozgalom, a szakszervezeti mozgalom elfordulása a liberális pártoktól. A változásokhoz és az új jelenségekhez tartozott azután a liberálisoknál baloldalibb, új radikális pártok feltűnése (erre a francia radikális párt a legjellemzőbb) - de ugyanekkor a konzervatív pártok körében is végbemegy a nagy „megújulás" korszaka és megjelenik az új nacionalizmus, újfajta tömegekre támaszkodó imperialista törekvések, szervezetek születnek, s új szín a tömeges antiszemitizmus.) Hobsbawm e jelenségeknél megint érzékelteti a nyugat-és kelet-európai eltéréseket, azt, hogy az utóbbi vonatkozásban milyen sokáig tartott, míg a bécsi magasabb körökben Luegert egyáltalán elfogadhatónak tekintették. Hobsbawm rávilágít, hogy az új „keresztény-szocialista" gondolatokra, szervezkedésekre hányfajta rárakódás történt akár Nyugaton, akár — mint az Lueger esete bizonyítja — Közép-Európában). A könyv oldalairól természetesen nem maradhattak ki a munkásmozgalomra vonatkozó megfigyelések sem. Ehelyütt Hobsbawm kiemeli, hogy e korszakban kezdték vizsgálni, hogy a pártok szerkezete mennyiben torzít (R, Michels), hogy a párt apparátusa, avagy a választási harcok gyakorlata miként hat a pártok politikájára, s milyen szerepet játszanak „a nagy vezetők" e pártok életében. Hobsbawm megkülönböztetett figyelmet fordít a konzervatív ideológiák visszaszorulására, illetőleg átalakulására, így már a jelzett nacionalista törekvések mellett a Rerum Novarum (és vegyes fogadtatása) mellett a keresztényszocializmus kezdeti jelentkezésére és ellentmondásosságára is. Mindennél szól a régi típusú kispolgárság (kiskereskedők és kisiparosok, illetve parasztság) erős szociológiai összeszűküléséről, s az újfajta kis és középpolgárság, a „tercier" réteg megjelenéséről. A jelenségre, sőt annak társadalmi és ideológiai következményeire már a kortársak is felfigyeltek, s minderről a szerző is meggyőzően ír. Lényegiek a szerző azon megfigyelései is, amikor a magas tudományokban összegzést ad a technikai tudományokban bekövetkezett „forradalomról" s a társadalmi tudományokban a régi biztos tételek megingásáról. Hobsbawm nemcsak a „magas tudományos" közegben vizsgálja a kulturális élet változásait. Kitűnő táblázat teszi áttekinthetővé az írástudatlanság csökkenését 1850 és 1913 között (A három fokozatba sorolt európai országok között sajnos Magyarország mindig a legnagyobb írástudatlanságot mutató országok között szerepelt!)