Századok – 1992

Történeti irodalom - Banské mestá na Slovensku (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/479

történeti irodalom 481 viszonyokat ismerteti a 16. sz. végéig. A városi kórházat már 1203-ban említik. Az 1540-50-es évekről van egy pontos összeírás a plébános és a kórház jobbágyairól, ennek neveit elemzi. Megállapítása szerint a plébános jobbágyai szlovákok, egy német van köztük, a kórház jobbágyai közt is többségben vannak a szlovákok, de van német és lengyel is. A nevek közt sok a foglalkozásnév a bőr-, fa-, élelmiszer-, építő-és agyagipar köréből. A társadalmi helyzetre vonatkozó adatok alapján úgy látszik, hogy a plébános jobbágyai közt több volt a szegény. Zoltán Balá a körmöcbányai levéltár anyaga alapján mutatja be Bocskai István felkelésének a hatását a közép-szlovákiai bányavárosokban. A fejedelem csatlakozásra szólította fel őket, több ízben is. Minthogy császári segítséget nem kaptak, kénytelenek voltak kapuikat kinyitni, csak Selmecbánya és Körmöcbánya nem tette meg ezt. De a többiek is csak fegyverszünetről voltak hajlandók tárgyalni. Petr Janáíek a Csehország észak-nyugati határán lévő Érchegység bányászatát mutatja be az 1620-ig terjedő időben. Betagolja a térséget az európai munkamegosztásba. Az élelmet a környékről szerezték be, de minthogy ez labilis volt, természetbeni bért is fizettek. A bányavidéknek mind a négy ismérve megtalálható itt. Az ezüstbányászat fénykora az 1450-1550 közti időszak, ekkor többnyire még mezővárosokat találunk itt, a 16. sz. első felében kap néhány bányavárosi jogot. Janáíek részletes adatokat közöl városonkint a lakosság számáról a 16. sz. első és második feléből, meg 1620-ból és 1654-ből, ezek egyértelműen mutatják a hanyatlást. Jáchymov lakosainak a száma 1533-ban 18 000, 1550 táján 10 000, a 17. sz. elején 2200. A hanyatlás a magas üzemköltségek miatt következett be, ez elnéptelenedésre vezetett. A megmaradt lakosság iparűzéssel foglalkozott (faipar, játékszer, textil-, üvegipar, lőfegyverek gyártása). Jáchymov 1945 után az urán révén ismét fontossá vált, de ma már ez is a múlté. Ferdinánd Uliín^ a sárosi és zempléni bányavárosokat sorolja fel a betűrendben és közli a szórványos adatokat. Nemesfémet és sót itt már a 13. sz. előtt bányásztak, a 17. századig terjedő időszakban a só, a higany és az opál volt a fő termék. A bányák nemesek és városi polgárok kezében voltak. A terület magyar helyneveit a szlovákból magyarázza. Ján Dubocsk^ a bazini aranybányászatról ír a 14-19. században. Folyóvizekben többfelé termeltek ki aranyat, de ércként csak Bazinban. A 14-16., majd a 18-19. század a bányászat kora, német telepesek kezdték. 1339-ben a szentgyörgyi és bazini grófok kapták meg, kihalásuk után (1543) a kincstáré lett. Az 1760-as években indították újra, de eleve ráfizetéses volt, a kincstárnak mégis megérte. Évi 5-10 kg-ot bányásztak eleinte, az 1850-es években már 1 kg-nál is kevesebbet, 1862-ben felhagytak vele. A szomszéd falvakban egyideig még bányásztak aranyat, de azután az antimón és a pirit lett a fő termék, ma is az. A tulajdonosok arisztokraták és pozsonyi polgárok voltak. Marta Melníková a vöröskői és a malackai Pálffy-uradalom bányászatát foglalja össze, a vöröskői jelentéktelen volt, a malackai már inkább, 1673 óta, 1766-ban a kamara kérte a felújítását Itt is piritet és antimónt bányásztak, még 1918 után is egy cseh részvénytársaság szervezésében. Ján Lukaíka a Nyitra középső és felső szakaszának a kérdésével foglalkozik, a folyóvizekből már a 9. században termeltek ki aranyat, a 12/13. sz. forulójától német hospesek dolgoznak itt, a birtokosok egyideig nemesek is voltak, a 14. században már csak a király. Az 1320-30-as évektől kezdve Németprónán bányásztak aranyat, a 14. sz. második felében volt a csúcs. A következő század elején a Divékyek kezére jutott, de ekkor már jelentéktelen volt. Ján íilák szórványadatokat hoz a gömöri és kishonti bányászatról, a 13. században már dokumentált, de adatai inkább a 17. századtól vannak. A murányi uradalom és Jolsva valamivel jelentősebb a többinél. Michal Popovií a kotterbachi vasbányászat kezdeteit a 4-5. századra helyezi, már all. században ismét bányásztak itt, szlovákok. A szepesi tízlándzsások 1243. évi kiváltságlevelét is felsorakoztatja a szerző. A 13-14. században a német bányászok rezet termeltek ki, innen a helynév is (Kupferbach). A tanulmány az első említés 655. évfordulójára íródott. Juraj Zudel a szlovákiai szabad királyi bányavárosok lakosságának a létszámát vizsgálja a 18. sz. második és a 19. sz. első felében, az ismert források alapján. 1777-ben Selmecbánya lakossága 20 000 fő körül van, azután már alig változik, sőt egyes városokban csökken. íudel a fontosabb városok pontos adatait is megadja, a háztartások átlagával. A 19. sz. első felében a lakosság valamelyest növekszik, 1777-ben a nők arányszáma 51,89%, 1838-ban 52,41%. A fiatalkorúak aránya 1777-ben 33,83%, ez alacsonyabb, mint a szabad királyi városokban. Minthogy a bányászokat az összeírások nem vették fel, a társadalmi struktúrára nézve nem lehet pontosat mondani, a napszámosok és cselédek aránya 5,73%. Besztercebánya lakossága a leginkább városi struktúrájú. Ludmila Sulitková a cseh- és morvaországi bányavárosok címereit elemzi. A bányavárosoknak két típusát különbözteti meg, az egyik a korábbi települések mellett jött létre, rendezett alaprajzzal (pl. Jihlava), a másik a telepek összeolvadásából, rendezettség nélkül. A pecsét az eredeti, abból származnak az egyéb ábrázolások. Összesen 118 címert gyűjtött össze, de ezekből 23 csak 19-20. századi (sőt ezen belül is négy 1967 utáni). A 15. sz. elejéig csak négy szabad királyi és egy mezővárosnak volt pecsétje. A