Századok – 1992
Közlemények - Tófalvi Zoltán: A sóvidéki népoktatás története 1848-ig III–IV/427
438 tófalvi zoltán A legnehezebb anyagi körülmények között a sóbányák mellett létesített iskolák tanítói éltek. Javadalmazásuk — a sót leszámítva — kizárólag pénzbeli juttatásból állott. Ez legtöbb esetben épp csak a puszta létfenntartáshoz volt elegendő. 100 forintból — ha csupán a kenyérgabona évente 25 rajnai forintba került — nehezen lehetett megélni. A parajdi Kiss József iskolamester 1771-ben legalább évi 12 forint fizetésemelést kért. Semmilyen mellékjövedelme nincs a tanításon kívül, és - mint írta - valósággal „arra van kényszerítve, hogy koldulással tartsa fenn magát". A számvevőség — látván sanyarú sorsát — a Nagyszebenben székelő Kincstartóságnak évi 50 forint fizetésemelést ajánl.7 9 1788-tól kezdődően az erdélyi sóbányák tanítóinak pénzbeli járandóságát alig emelték: a családosok 120, a nem családosok pedig 102 forintot kaptak. Ezenkívül hat szekér fát és általában 10 köböl kősót. A még így is alacsonynak számító fizetés miatt ezekben az iskolákban a leggyengébben felkészült mesterek tanítottak, akiket nem a hivatástudat, hanem a kényszerűség vitt erre a pályára. Nem csoda, ha a tanítás színvonala messze elmaradt a felekezeti iskolákétól.8 0 Összegzésként megállapítható, hogy a sóvidéki kisiskolák tanítói az átlagosnál is szerényebb anyagi körülmények között éltek. Csupán a népes sóváradi eklézsia áldozhatott annyit iskolafenntartásra, hogy 1841-ben a túl öreg, hanyag Fábián András mester mellé már segédtanítót is fogadott. 8 1 A sóvidéki iskolák látogatottsága Neveléstörténetünk egyik örökösen visszatérő kérdése a gyér iskolalátogatás, a tanulók nagy részének távolmaradása az iskolától. A gyengén termő földek megművelése, az állattartás és legeltetés, a só- és edényfuvarozás lekötötte a családok erejét, így aztán nem lehet azon csodálkozni, hogy jóval a szokásos iskolakezdés után, sokszor még Szent-Márton-napkor (november 11-én) sem volt gyerek az iskolában. 1834-ben jegyezték fel a korondi unitáriusok iskolájában: „Oskolába járó gyermekek nintsenek ebben a népes Ekklézsiában, melyért mind a tiszteletes Pap, mind a Mester megszólítván, elsőbenis azzal mentik magokat, hogy ez a gyermekeket a maga idejében felkérte, az Atyákat eleget ösztönözte, de ennél többre nem mehettek. Ezután megszólította a S. Vizitatio a jelenvalókat is, akik marhákkal való járással, szekerességgel, hogy a gyermekek elfoglaltatnak, azzal világosították fel a dolgot."82 Az iskola munkáját az ünnepek, a mezőgazdasági munkák osztották részekre. A tanítás folyamata téli és nyári félévre oszlott. A váltás időpontja általában Virágvasárnapra esett. Ilyenkor tartották a „vizsgákat, amelyek az egyházi és világi elöljárók előtti ünnepélyes szereplések voltak."8 3 A Sóvidéken a tanítás időtartama még az átlagosnál is jóval rövidebb volt. Ahogy egy kicsit melegedni kezdett az idő, azonnal indultak a mezőre, a legelőkre. 1783-ben Miklósi István siklódi iskolamester a gyenge eredmények okát abban látja, hogy „karácsonyig nem adják fel a gjermekeket, s mihejt a hó elmégyen, minjárt kiveszik őket".84 Ugyanez volt a helyzet Felsősófalván 1787-ben, ahol 66 iskoláskorú fiú közül 24, 45 leány közül pedig 31 járt iskolába. ,A többi a kenyeretlenség és szegénység miatt nem járhat fel."8 5
