Századok – 1992

Közlemények - Tófalvi Zoltán: A sóvidéki népoktatás története 1848-ig III–IV/427

a sóvidéki népoktatás története 1848-ig 433 nokság engedélyével vállalhattak papi vagy mesteri állást. Józsa Ferenc udvarhelyi székely diák 1770-ben engedély nélkül ment ki Parajdra mesternek, és — amint Dési Lázár György püspök 1772. november 9-én kelt levelében uja — „elfogatott és miképpen szabadulhatott, nem tudom".4

0 A 18. század eleje jelentős változásokat hozott a sóvidéki tanítók életében. Mivel egyik település iskolája sem volt akadémiai beneficium, viszonylag korán megjelentek a végleg megtelepedő családos mesterek Az egyházi vezető testületek határozatai, a számtalan törvény és előírás a tanító feleségének, családjának életmódját, mindennapi életét is szigorú szabályok közé szorították. A legkisebb vétséget is keményen megbüntették.4

1 A mester teendői nem korlátozódtak a gyermekek tanítására. Legtöbbször a falu jegyzője, kántora is volt.4

2

Szerződéseket, végrendeleteket, leveleket fogalmazott, de szükség esetén a lelkészt is helyettesítette. A Korondra és Atyhára vonatkozó források többször is szólnak arról, hogy a tanítók kereszteltek és esketted a távollévő pap helyett. Kötelességük volt a hajnali és esti harangozás, a temetéseken való éneklés, a hivatalos levelek továbbítása; aratáskor, csépléskor, szüretkor pedig sokféle kétkezi munkásként is alkalmazták őket. A sóvidéki tanítókat sajátos feladatként még a sófuvarozás is elvonta az iskolai munkától. Az atyhaiak például azért tervezték egy szélmalom felállítását, hogy annak „vámhasznaiból a szegény tanítókat a sófuvarozás, a napi nyomorok terhétől" mentesíthessék.4

3 E sokrétű tevékenysége révén vált a tanító nélkülözhetetlen, néhol valóban megbecsült alakjává falvainknak. Találóan írták 1797-ben a parajdi református eklézsia tagjai:,kincsen veszedelmesebb lépés a boldogtalanságra, ...akármely társaságnak örökös elnyomorítására, mint a tudatlanság. Jelen vagyon minden Eklézsiában valaholot nintsen egy jó Actualis Tanító Mester, ki a kisded gyermekekben a tudomány szikráját élesztgetné; éppen ezen tudatlanságból származott rossz következésekben fetreng eleitől fogva a mi szegély parajdi Reformata Szent Eklézsiánk, jó Oskola Mester, avagy Tanító nélkül nevelkedvén fel gyermekeink."44

Ugyanezt a hiányt érezhették az alsósófalviak, amikor 1772-ben jóformán még külön sem váltak a felsősófalvi anyaegyháztól. Kijelentették: „az Gyermekek tanítására pedig egy Tanítót különösen tartanánk."4

5 A jozefinista államigazgatás határozatai nyomán a Marosi egyházmegye 1787. évi részleges zsinata elhatározta, hogy az iskolákat „subalternus inspectorok" (alárendelt felügyelők) vizitálják és évente kétszer „az Examenek végbemenetele után" írjanak az egyházmegyei konzisztóriumnak „mind Mestereknek, mind Gyermekeknek igyekezetekről, s előmenetelekről, vagy a Tanulók szüleinek engedetlenségekről".46 A tanító munkájáról, szakmai felkészültségéről, a faluhoz, a gyerekekhez való viszonyáról az évente tartott vizitációk jegyzőkönyvei adnak részletes felvilágosítást. Magától értetődően elsősorban a kirívó eseteket, a hiányosságokat említik. 1825-ben a korondi unitáriusok „egy instanciát adának bé Mester Ürmösi József ellen, exponálván ebben a gyermekek tanításában való restségét, a classisnak tisztán nem tartását, sőt bornyú és sertés rekeszként tartását, s egyéb feles hibáit is".47 Még 1834-ben is így panaszolnak a tanító ellen a sóváradiak:„...miotta Váradon lakik senkit annyira vinni nem tudott, hogy az éneket elkezdeni, vagy egy Tes-