Századok – 1992

Történeti irodalom - Howarth Jolyon; Eduard Vaillant: La création de l’unité socialiste en France (Ism.: Jemnitz János) II/309

321 TÖRTÉNETI IRODALOM JOLYON HOWORTH EDUARD VAILLANT. LA CREATION DE L'UNITÉ SOCIALISTE EN FRANCE. (Ed. Syros) 1982. 380. A SZOCIALISTÁK EGYSÉGÉNEK MEGTEREMTÉSE FRANCIAORSZÁGBAN A kötet bizonyos fokig „perújrafelvétel": Vaillant-ról ugyanis újra és újra megfeledkeztek, máskor leegyszerűsítve beskatulyázták 6t még Franciaországban és az ország határain túl is. Howorth sokféle legendával, a közvéleménybe mélyen beleivódott ítélettel és előítélettel száll szembe és nagyra értékeli Vaillant tevékenységét. Vaillant-ról a legtöbb lexikon megemlékezik ugyan, de csak néhány sorban. így azt meg lehet róla találni, hogy az 1860-as évektől kapcsolódott a köztársasági mozgalomba és egyúttal a francia munkásmozgalomba is, hogy Blanqui közvetlen munkatársa, majd halála után „a blanquisták" vezetője lett, hogy a Párizsi Kommün egyik vezető alakja volt, majd a Kommün után londoni emigrációban élt, ott az I.Internacionálé Főtanácsának tagja volt, az amnesztia után előbb a párizsi községtanács tagja, majd parlamenti képviselő lett. Ezek az adatok azonban igazából csak nagyon keveset adnak vissza Vaillant alakjából. Még akkor is, ha az adatokhoz hozzátesszük, hogy mérnök volt, aki azután még orvosi diplomát is szerzett, s orvosként praktizált is. Ez nem volt szokványos jelenség, de az sem, hogy Vaillant - még az 1860-as években - német egyetemeken tanult és tulajdonképpen ekkor, egyetemi éveiben ismerkedett meg a szocialista eszmékkel s a munkásmozgalommal. Életútja ennyiben is eleve rendkívüli volt, egyike lett azoknak a nem nagyszámú francia szocialistáknak, akik nyomon tudták követni, hogy mi történik a Rajna túlsó partján a német munkásmozgalomban, s mit írnak a német folyóiratok. Az igazi „perújrafelvételt" Howorth, az angol egyetemi előadó, nem is ezen a ponton kezdeményezte. Mindenekelőtt arra utalt, hogy Vaillant helye nemcsak a „legnagyobbak" között van, hanem szerinte mindjárt Jaurès után a második posztra kell helyezni - s Howorth szerint Vaillant életműve jelentősebb, mint Guesde-é. (Ez aligha tekinthető teljesen magánvéleménynek: a kötet elé Madeleine Rébérioux, párizsi egyetemi tanár, a munkásmozgalom és szakszervezeti mozgalom tanszék vezetője, a Mouvement Social című folyóirat szerkesztője írt elismerő előszót) Jaurésről számtalan életrajz jelent már meg (az elsők még halála évében és soruk azóta sem szakadt meg, sem Franciaországban, sem nemzetközileg). Guesde-ról is megjelent több életrajz, de Vaillant-ról csak nagyon késői időpontban, 1956-ban írta az elsőt a francia munkásmozgalom-történetírás egyik „nagy örege", M.Dommanget. Howorth elismeréssel szól a szerzőről és e kötetéről, de több ponton vitába száll vele, illetve több ponton kiegészíti. Teheti ezt már csak azért is, mert mintegy két évtized kutatómunkájára támaszkodhatott, a francia archívumok mellett felhasználhatta az amszterdami, belga, olasz, svájci archívumokban őrzött kiadatlan levelezését is. Howorth ugyanezen években - több esetben a nálunk is jól ismert Georges Haupt-tal közösen forrásközleményeket adott ki, amelyek Vaillant nemzetközi kapcsolataira, levelezésére vetettek fényt. A lényegi „helyesbítést" azonban Howorth azon a ponton végzi el, hogy Vaillant, a „blanquisták" tényleges politikai vezetője, politikai szemléletében nem is blanquista, csak amolyan „botcsinálta" politikai vezetője lett e csoportosulásnak, pártnak. Hiszen Vaillant már az 1860-as évektől „széles értelemben" vett szocialista, aki már 1867-ben tagja az Intemacionálénak. Ezekben az években - sokaknál hamarabb -ismerkedett meg Marx írásaival, s lett - hangsúlyozza a szerző és előtte a kortársak - Marx írásainak egyik legjobb ismerője. A szerző részletesen foglalkozik Vaillant filozófiai és politikai, gazdasági írásaival, azt húzva alá, hogy sok esetben Vaillant mond ki először olyan gondolatokat, kritikai észrevételeket, amelyeket azután később finomabb tollal, nagyobb átütő erővel és részletesebben Jaurès fejtett ki. Teljes értékű életrajzzal állunk szemben. Az elmélettörténeti fejezetek mellett a szerző ír Vaillant politikatörténeti tevékenységéről és nemzetközi munkásmozgalmi kapcsolatairól is. Ami a francia munkásmozgalom gyakorlati kérdéseit általában illeti, néhány alaptétel tulajdonképpen nem változott Vail-