Századok – 1992
Közlemények - Standeisky Éva: Antiszemita megmozdulások Magyarországon a koalíciós időszakban II/284
antiszemita megmozdulások a koalíciós időszakban 299 kínálkozó alkalmat, hogy szóvá tegye azokat az eltussolt, kivizsgálatlan gyilkosságokat, amelyeket nem egy esetben az MKP által irányított politikai akciók során követtek el „ismeretlen" tettesek. Az előző felszólalóhoz hasonlóan Drózdy is elítélte az antiszemitizmust, s felhívta a figyelmet arra, hogy a vérvád-mese egyre inkább terjed országszerte, ami ellen felvilágosító, nevelő munkával kellene védekezni. (Lényegében ugyanezt fejtette ki ugyanezen a napon elhangzott interpellációjában Szeder Ferenc szociáldemokrata képviselő is.) Drózdy Győző veszélyesnek ítélte a közvetlen ok-okozati kapcsolat felállítását a népbírósági döntés elleni tiltakozó akció és a pogrom között. Rossz sejtése hamarosan beigazolódott. A két esemény összekapcsolása ugyanis mindenekelőtt az MKP-nak kedvezett. Elterelte a figyelmet az eseményekben szerepet játszó kommunistákról, és alkalmat adott a Kisgazdapárt elleni koncentrált támadásra, hiszen Nagy János mellet az FKGP állt ki a leghatározottabban. A kunmadarasi gyilkosok sorsát — bármily paradoxul is hangzik — az Igazságügyiminisztériumban szerephez jutó pártok hatalmi harca döntötte el. Ebben a csatában két stratéga volt: Pfeiffer Zoltán kisgazdapárti politikai államtitkár és a kommunista Domokos József legfőbb államügyész, aki egyúttal a minisztérium adminisztratív államtitkára is volt. Hivatali rangban alatta állt ugyan az előzőnek, de maga mögött tudhatta Ries István szociáldemokrata miniszter támogatását. Riesnek külföldi útja miatt nem volt hiteles képe a történtekről, talán ezért is hagyatkozott mindenben Domokos véleményére. Az MKP rövidesen megbánta, hogy statáriális eljárást sürgetett. Kiderült ugyanis, hogy az illetékes bírósági szervek csupán a tényleges tetteseket vonják vád alá, s nem gondoltak arra, hogy a pogromot összekapcsolják a volt levente-oktató melletti tiltakozó akcióval. Ez lényegesen csökkentette a helyi Kisgazdapárt felelősségét. Bár a bírósági eljáráshoz nem tartozott a párthovatartozás deklarálása, megtették ezt maguk a kommunista vádlottak, amikor az elkezdett, majd rövidesen megszakított statáriális tárgyaláson elvtársnak szólították egymást. A statáriális bíróság az ügyet a népbíróság ötös tanácsa elé utalta. Ez ellen senkinek sem lehetett kifogása, hiszen a statáriális eljárás jogszerűtlen volt, mivel a rögtönbíráskodást csak a pogrom után terjesztették ki a felekezet elleni izgatásra — ide sorolták a pogromot —, másrészt a rendelkezésre álló három nap nem bizonyult elegendőnek a bizonyítékok feltárásához. A valódi ok azonban nem ez volt, hanem az MKP-nak az a szándéka, hogy az eljárást a pogrom felbújtóira is kiteijessze. ,Amikor egy ilyen tömegmegmozdulás során elkövetett politikai jellegű bűncselekményről van szó — nyilatkozta a Világosság 1946. június 9-i számának Domokos József —, a laikus előtt is nyilvánvaló, hogy nem közvetlenül a tettesek azok, akik az elkövetett bűncselekményért elsősorban felelősek. Ugyanilyen felelősséggel tartoznak azok az értelmi szerzők is, akik a tömegmegmozdulást előkészítették... A Kunmadarasi pogromnál nem lehetett csupán egy hisztérikus asszonyt felbújtónak tartani, aki a piactéren kiabálni kezdett és a zsidók megverését sürgette, mert ez a körülmény csak legfeljebb közvetlen előidézője volt a bekövetkezett eseményeknek, a felbújtó pedig nemcsak az, aki közvetlenül bujtogat egy ilyen cselekmény elkövetésére, hanem az is, aki a háttérben az egész lavinát megindította. A főtárgyalás első két napján erre vonatkozó kikérdezés nem is történt, a felbujtók szerepe nem tisztázódott..."