Századok – 1992

Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3

AZ ÓBUDAI URADALOM ZSIDÓSÁGA A 18. SZÁZADBAN 25 A legalsó társadalmi csoporthoz sorolható egy zsidó, aki mészárszékben bérért dolgozott és egy sakter, aki faluról falura járva gyakorolta mesterségét (egyiknél sem írtak össze jövedelmet, sőt az előbbit „miser"-nek nevezték). Négy asszony háziipari tevékenységként különféle dolgokat font („sólet varias res nere"). Akadt egy zsidó, aki az összeírás szerint küldöncként dolgozott, s díjazás gyanánt mérföldenként 3 krajcárt kapott. Egy zsámbéki zsidó abból élt, hogy a pálinkafőzőházat bérelte az uradalomtól. 1770-ben 4 hitközségi alkalmazottat vettek számba: egy rabbit, egy saktert, aki egyúttal tanító is volt, egy templomszolgát és egy betegápolót. Négyen álltak valamelyik zsámbéki zsidó szolgálatában. A többieket más tartotta el, egyről pedig azt írták, hogy alamizsnából él. A két vidéki bocherről (tanulóról) is azt állapították meg, hogy „ex Elemosyna victitat, non habet fïxum habitaculum", azaz alamizsnából tenv gődik, nincs állandó lakóhelye. Jövedelem terén a zsámbéki zsidókat össze sem lehet hasonlítani az óbudaiakkal, legalábbis, ha az összeírt jövedelmet vesszük tekintetbe. A legmagasabb évi jövedelem itt 50 forint volt, s ez is csak egyetlen családfőnél (az egyik vászonkereskedőnél). Évi 30 forint jövedelmet írtak össze az egyik boltosnál (aki vásznakat árult) és egy házaló kereskedőnél. Évi 20 forint jövedelemmel szerepelt a másik boltos, a pálinkafőző bérlője, egy „aprólékos" árukkal kereskedő ember és egy alkalmazott. Négy zsidónál vettek számba 15 forintos jövedelmet (1 bőrkereskedő, 1 „aprólékos" árukkal kereskedő, 1 házaló és a zsákszállító). Egy házalónál évi 12 forintjövedelmet tüntettek fel. 10 formt jövedelme volt 4 vászon- és pálinkakereskedőnek, házalónak, 3 bőrkereskedőnek, 1 állatkereskedőnek és 2 szabónak. A többi kereskedőnél és kézművesnél évi 4-6 forint jövedelmet írtak össze, a küldöncnél évi 3 forintot, sokaknál pedig semmi jövedelmet nem találtak (a hitközségi alkalmazottakon és eltartottakon kívül az üvegesnél és a szűcsnél sem, akiket „miser"-nek nyilvánítottak, s ugyanígy a fonással foglalkozóknál, illetve fonott árukkal kereskedőknél sem). Az egész zsámbéki zsidó községnél összesen évi 420 forint jövedelmet vettek számba; ebből a kereskedőkre és a pálinkabérlőre összesen 364 forint jutott, vagyis egy családfőre átlag pontosan 13 forint. A kézművesek közül csak a szabóknak és a könyvkötőknek volt jövedelmük, ötüknél 33 forintot írtak össze, tehát átlagosan 6,60 forintot. Ha az összes megnevezett családfőkre osztjuk el a jövedelmet, átlag mindössze 8 és negyed forint jutott egy-egyre. Az óbudai zsidó község helye az ország zsidó községei közt Az óbudai uradalomon belül kialakult két zsidó község fejlődése tehát a 18. század második harmadától kezdve élesen elvált egymástól. Miután 1727-ben létszám tekintetében még nagyjából azonos szinten volt a régebbi óbudai és az egész friss zsámbéki hitközség, már az 1730-1740-es évek — jóllehet hiányos — összeírásai azt mutatták, hogy az óbudai meglehetősen gyorsan növekedett, míg a zsámbéki inkább csak stagnált. Az 1767-es helytartótanácsi és az ugyanezen évi lélekösszeírás szerint Óbudán a zsidók száma már mintegy két és félszerese volt a zsámbéki zsidókénak. A létszámbeli különbség azonban korántsem fejezte ki teljes egészében a két zsidó község fejlődése közti óriási különbséget. Ezt igazából csak 1770-es összeírás tárta fel, amikor a jövedelmeket is számba vették. 1770-ben Óbudán a zsidó családok száma négyszer, a lélekszám ötször akkora volt, mint Zsámbékon, az óbudai zsidóknál összeírt jövedelem ezzel szemben 47-szerese volt a zsámbékinak. Még ha feltételezzük is, hogy az összeírások pontatlansága