Századok – 1992

Közlemények - Csöppus István: Komáromi norma – egy szociálpolitikai kísérlet II/259

278 csóppüs istván befolyt összeg azonban nem fedezné az igényeket, a hiányt az állam pótolná.10

0

E nézetet támogatta Abauj-Tbrna vármegye vezetőségének 1940. január 15-i és Nyitra-Pozsony k.e.e. törvényhatóságának 1940. október 5-i ülése.10

1 Megállapítható, hogy Baranya és Zala vármegye szociálpolitikai javaslatai is ugyanarra a sorsra jutottak, mint a „komáromi normában" foglaltak Vizsgálódásunk alapján túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy az ország kényszerpályára kerülése következtében az iparfejlődés dinamizmusa igen alacsony volt, évi 1-1,9%, így „sem gazdasági sem társadalmi szempontból nem (volt) képes lényeges átalakító hatásra az adott struktúrában".10

2

Sőt az iparfejlődést csak úgy lehetett biztosítani, hogy más szektortól — mindenekelőtt a mezőgazdaságtól — vonták el a felhalmozás lehetőségét, illetve a felhalmozás jórészt a lakosság — elsősorban az agrárproletariátus10

3

— életkörülményeinek stagnálása, az ország szegényeb körzeteiben pedig rosszabbodás mellett ment végbe. Amíg a 19. század második felében a mezőgazdaság alapozta meg Magyarországon a kapitalizmus fejlődését és a felhalmozás fő forrásává vált, ezt a szerepet most már nem tudta betölteni. A korábban már említett Monarchián belüli munkamegosztás megszűnt, ugyanakkor az agrárviszonyok változatlanok maradtak, nem folytatódott, nem alakult ki a mezőgazdasági termelés iparivá válása és nem szélesedett a belső piac. Egy eseüeges földreform, a földbirtokstruktúra megváltoztatása önmagában nem biztosíthatta a mezőgazdaság fejlődését, mert különösen a tőke és kisebb mértékben a piachiány realitás volt. Lehet, hogy egy földreform esetleg enyhített volna bizonyos gazdasági és társadalmi problémákon, de azt — mint erre már korábban utaltunk — nem szüntethette volna meg.10

4 JEGYZETEK 1 Az 1920. évi földreform során egy-egy igénylő átlagban 1,7 kaL hold földet kapott. Berend T. Iván -Szuhay Miklós: A tőkésgazdaság története 1848-1944. Budapest, 1978.205. 2 Rusznyák Gyula: Faluvédelem. Budapest, 1935. 53. 3 A jelentés a továbbiakban rámutatott arra is, hogy hasonlóan „rossz a helyzet a családtagoknál is és nem egy helyütt a gyermekek egész télen feküdni voltak kénytelenek ruhátlanságuk miatt vagy pedig felváltva használták a még épen maradt egyetlen ruhát és cipőt". Országos Mezőgazdasági Kamara (OMK) 1935. évi jelentése. Budapest, 1936. 240. 4 OMK. 1937. évi jelentése. Budapest, 1938. 267. 5 OL-FM. 1937. 62-58.062. Az OMK vezetésének 1937. november 10. beadványa a földművelésügyi miniszterhez. „Megnyugtatással kell megállapítanunk azt — írták —, hogy egyfelől a mezőgazdasági munkásság eddig mindenkor józan és higgadt mérlegeléssel élt a részére törvényben biztosított lehetőségekkel, amit igazol az, hogy nem volt az Országos Mezőgazdasági Kamara Munkásszakosztálya részéről addig egyetlen olyan előterjesztés sem, amit a Kamara igazgató választmánya, vagy közgyűlése a mezőgazdaság egyetemes szempontjának a mérlegelése mellett is nem tartott volna elfogadhatónak." 6 Uo-A probléma súlyosságát a kormány is átérezte. Még 1935-ben a 6.500/1935. ME. számú rendelet társadalombiztosításról szóló rendelkezés módosításának vitája során a belügyminiszter felszólalásában megállapította, hogy „...az idő bebizonyította a tásadalombiztosító berendezésünk hibáit... mert a társadalombiztosító összes jótéteményéből majdnem teljesen ki van zárva az agrárlakosság. Ennek következtében is csak teljesen egyoldalú féltársadalombiztosításról beszélhetünk. Ezt a kérdést megoldani, ami ma az ipari lakosságra vonatkozólag megvan, az agrárlakosságra is...csak olyan időpontban lehet csinálni, amidőn a gazdasági helyzet javuló tendenciát mutat. Kétségtelen azonban, hogy itt igazságtalanság van, mert a lakosságunk nemzeti szempontból legértékesebb része ezt a jótéteményt nem élvezi.". A társadalombiztosító, amíg évi átlagban egy ipari munkásra 26 P-t fordított, addig a mezőgazdasági munkavállalóra nem egészen hét pengő jutott. OL. Országgyűlési levéltár 33-as Bizottság. K-513. 1935. július 26. ülés Kozma Miklós felszólalása.