Századok – 1992
Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3
AZ ÓBUDAI URADALOM ZSIDÓSÁGA A 18. SZÁZADBAN 23 üzleti tevékenységük központját Pestre helyezték át, s nagy szerepet játszottak a pesti nagy zsidó kerekskedőházak kialakításába. Az ennél valamivel kisebb forgalmat lebonyolító, illetve jövedelmet szerző óbudai zsidó kereskedők közt is akadnak olyanok, akiknek neve ismert. Szekl Holitschernek évi 400 forint jövedelmet hozott óbudai boltja, amelyben posztót, vásznat, ezüst- és aranyszálat, s hasonlókat árult; Moyses Österreicher 300 forint jövedelemre tett szert „székeket, almáriumokat, derékaljakat és egyéb felvásárolt, értékes árukat" árusító üzletéből; ezenkívül 20 forint jövedelme volt másokkal együtt bérelt halászatból. Más forrásból tudjuk, hogy ezenkívül terménykereskedelemmel is foglalkozott.50 „Bécsi árukat", vásznakat, posztót, kendőt és más közönséges árukat árusító boltjukból évi 400-400 forint jövedelemre tettek szert Samson Salamon, David Abeles és Isak Markprajzer. Gyapjúkereskedelemből volt évi 500 forintjövedelme Simon Leblnek. A nyílt boltot tartó kereskedők mellett Óbudán ekkor a gyapjúkereskedőknél írták össze a legtöbb jövedelmet. A fentemlítetteken kívül még három zsidónak hozott évi 300-350 forint jövedelmet a gyapjúval folytatott kereskedés. A kisebb jövedelmű kereskedők közé tartoztak a boltot tartók közül az ún. aprólékos árukat, élelmiszereket, dohányt, sót, késeket, tükröket stb. áruló zsidók, a felvásárló kereskedők közül az élő állatokkal, a kikészítetlen vagy kikészített bőrökkel, ócskavassal, régi ruhával és egyéb ócskaságokkal kereskedők, akiknek egy része nem is lóval, hanem gyalogosan, a hátán szállította portékáját. A zsidó kereskedők többségét ezek alkották. Miként az óbudai uradalom jószágigazgatója írta róluk 1776-ban: „...die meisten Juden im Sommer ihre Nahrung an verschiedenen Orthen auf dem Landt und Marckten suchen". Az 1760-as évek végétől a kézművesek száma Óbudán a zsidók közt — akárcsak a nem zsidó lakosságban — elsősorban a kamarai kezelésbe kerülés és a katonai ruházati bizottság (Militaire Montours Commission) Óbudára költöztetése hatására nőtt meg. 1770-ben már nemcsak a napi szükségletek kielégítését szolgáló mesterségek képviselőit találjuk meg az óbudai zsidó kézművesek között, hanem differenciáltabb igényeket kielégítőket is (korábban csak az üveges és a már régebben is Óbudán működő ötvös volt ilyen). A 3 ötvös, a 2 vaseszközjavító, a könyvkötő, a pecsétvéső, a kárpitos jelenléte alátámasztja a jövedelem- kimutatásból következő konklúziót az óbudai zsidóság differenciálódásáról, vagyonosodásáról. Öt évvel később, 1775-ben a Budához való csatlakozásra tett óbudai javaslat kapcsán ismét kimutatás készült egyebek közt a zsidó kézművesekről is. Ha leszámítjuk a valamilyen okból közéjük sorolt 5 lisztkereskedőt, 8 muzsikust és 3 pálinkafőzőt (bár e két utóbbi kategória az akkori szemlélet szerint valóban iparos, „professzionista" volt), még mindig 39 tényleges kézműves marad. Ez azt jelenti, hogy Óbudán a zsidó kézművesek száma öt év alatt több mint 50%-kal nőtt. Mesterségük szerint a zsidó kézművesek 1775-ben a következőképpen oszlottak meg: kenyérsütő 4 kárpitos 1 szabó 8 bádogos 2 nadrágszabó 2 ötvös 6 gombkészítő 2 pecsétvésó 2 varga 3 könyvkötő 2
