Századok – 1992

Közlemények - Csöppus István: Komáromi norma – egy szociálpolitikai kísérlet II/259

264 csóppüs istván világra jött újszülöttek száma. A Magyar Csakádvédelmi Szövetség az 1934-1936 közötti évekre vonatkozóan születési átlagszámításokat végzett, amely még súlyosabb helyzetet tárt elénk. Az eredmény „minden aggodalom várakozását felülmúlta. Ki­derült az a szörnyű helyzet, hogy az utolsó évek születési hányada miatt már 1.025 községben és városban maradtak a születések 20%o alatt, sőt a 15%o-en aluli indexet felmutató helységek száma is elért a 384-et".3 5 A születések számának süllyedő tendenciája veszélyeztette a „keresztény-nem­zeti kurzusnak" a környező államok népeivel szemben felsőbbrendűségét hirdető politikáját. E felfogás szerint ui. a „Dunamedencében elfoglalt hatalmi súlyunkat és szerepünket csak akkor tarthatjuk fenn, ha a magyarság szaporulatának csökkenése miatt nem válik az utódállamok lakosságával szemben elenyésző törpe kisebbségé".36 E jogos félelmet szemléletesen mutatja az 1000 lélekre eső élveszületések számának nemzetközi összahasonlító adatai. 2. táblázat Ezer lélekre jutó élveszületések számának alakulása Ország 1.000 lélekre jutó élvesznletés Ország 1901-1910 1911-1920 1921-1925 1926-1930 1932 1933 1934 1935 Anglia 27,2 21,8 20,4 17,2 15,8 14,9 15,3 15,2 Németor­szág 33,0 22,1 22,1 18,4 15,1 14,7 18,0 18,9 Hotadta О О 25,7 23,2 22,0 20,8 20,7 20,1 Svédország 25,8 22,1 19,1 15,9 14,5 13,7 13,7 13,7 Dánia 28,6 24,9 22,3 19,4 18,0 17,3 17,8 17,7 Fnmdaar­szág 20,6 15,2 19,3 18,2 17,3 16,3 16,1 15,2 Otaszor­=ág 32,7 27,2 29,7 26,8 23,8 23,5 23,4 23,1 Ausztria 29,1 О 22,2 17,6 15,2 14,3 13,5 13,2 JflBOszta­vta О о 35,0 34,2 32,8 31,3 О О Románia 39,8 37,4 37,9 35,2 35,9 32,0 32,4 30,4 Magyaror­szág 37,0 27,2 29,4 26,0 23,4 22,0 21,4 20,7 Forrás: A születésszabályozás jelentősége a kultúrnemzetek életében. Országos Stefánia Szövetség kiadása. Budapest én. Megjegyzés ° = adatsorokkal nem rendelkezünk A korszak demográfiai problémáival foglalkozó szakemberek egy része a szü­letések csökkenésének okát a trianoni területi csonkítás következményének tudta be. Másrésze a nagybirtokok rendszerében, az egészségtelen földbirtok megoszlásban jelölte meg.3 7 Az ország egyes vidékein — különösan a gazdagabb parasztság körében a föld szétaprózódásának megakadályozása érdekében — az egyke vált uralkodóvá, amint azt az Ormánságban tapasztalták. „Egy egész nép gyükolja önmagát, s tömegbódu­lattal, rohan a halál felé. 150 éve kezdte az öngyilkosságot s a maga szavaival élve: közel a messzi."38

Next

/
Thumbnails
Contents