Századok – 1992

Közlemények - Szabó A. Ferenc: Népesedés; telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei II/227

népesedés és telepítés a századfordulón 239 ben nem lehet szó erőszakról, mivel az általában visszahatást szül. Ezzel kapcsolatban összeveti a besszarábiai és az erdélyi románság helyzete közti nagy különbséget. A liberális szólamokkal feldíszített, de különösen statisztikai és demográfiai szempontból felületes könyvet sûrû egymásutánban újabbak követték. 1896-ba, a millenium évében három munkával is jelentkezett Beksics. Az egyikben a román kérdéssel kapcsolatos gondolatait folytatta tovább, és elsősorban az erdélyi magyarság és a székelység megerősítésével foglalkozott.2

2

A másikban, amely a „A magyar faj terjeszkedése és nemzeti konszolidációnk, különös tekintettel a mezőgazdaságra, birtokviszonyokra és a népesedésre" címet viseli, fejti ki első ízben legismertebb elveit, mutat rá a földbirtokviszonyok és a népesedés összefüggéseinek fontosságára. A könyv előszavában utal arra, hogy a román kérdéssel foglalkozva, már bizonyította a magyarság terjeszkedő képességét. Azóta a fénybe árnyék is vegyült, mert a stagnáció és a visszaesés csalhatatlan jelei mutatkoznak. Mindazonáltal újra leszögezi, hogy a magyarság,,...terjeszkedő képességében hasonlíthatatlanul felülmúlja a különben is szaporátlan hazai nemzetiségeket.."2

3 Az első fejezet a nemzeti konszolidációval és annak eszközeivel foglalkozik, kiindulásképpen a legfőbb feladatnak a magyar állam nemzeti jellegének végleges biztosítását tartja. A nemzeti jelleget nem tekinti azonosnak nyelvi, etnikai egységével, a befejezett asszimilációval. A politikai nemzet fogalomkörében gondolkodva, elégségesnek tartja — a nemzeti konszolidáció szemszögéből — a magyar állam nemzeti céljaival való azonosulást a nemzetiségek részéről. Meg kell elégedni ezzel, írja, hiszen a nyelvi-kulturális asszimiláció csak távoli cél lehet, viszont úgy látja, hogy közvetlenül elérhető a politikai asszimiláció. Ezen a téren jobb a helyzet, mint a nyelvi asszimiláció esetében — fejtegeti — majd kicsit meglepő módon nyelvi adatokkal igazolni próbálja ezt. Elsősorban a németek esetében lehet erről az azonosulásról beszélni, mert 25%-uk tud magyarul. Ez az arány a szlovákoknál 12%, míg a románok esetében csak 7%. Tfeljesen le kell írni viszont ebből az aspektusból a horvátokat. Összességében „10,5 millióra tehető a politikailag konstituált magyar nemzet száma" - állapítja meg. Ezután, akárcsak előző művében ,'a magyarok gyorsabb népesedésének számadataival érvel, miszerint a népszámlálási adatok szerint az elmúlt 10 évben az ország lakossága 11,91%-kal szaporodott, a magyar elem viszont ennél jóval kedvezőbb arányban: 15,22%-al. Az eredmények ellenére aggasztó jelenségeket is talál a magyar faj terjeszkedésében. Megjegyzi, hogy a politikai asszimiláció sem érhető el — teljes mértékben — a magyarok terjeszkedő képessége és számbeli növekedése nélkül. Kezd a születések száma apadni az Alföldön. Táblázattal igazolja, hogy a 80-as évek második felétől kezdődően csökkenésnek indult a főleg magyar lakosságú agrármegyékben a népszaporodás. Még nem általános a baj, még lehetne segíteni rajta, nem a mezőgazdasági válság okozza, hanem: „A való és döntő indok a mezőgazdaság körében található ugyan fel, de nem az alacsony gabonaárak terén, hanem egészen másutt: a birtokviszonyokban" - írja.2

4 A könyv következő fejezeteiben ennek a megállapításnak az igazolását kísérli meg. Összefiiggést talál a mezőgazdaság és a nemzeti politika, a népszaporodás és az agrikultúra között. Az utóbbi kapcsán megjegyzi, hogy Nyugat-Európában a vidék kevésbé termékeny, mint a városok. Ez Magyarországon fordítva van. Épp a magyar és mezőgazdasági területeken tapasztalható a nagyobb népszaporodás, de ezt a hely-