Századok – 1992

Tanulmányok - Gyarmati György: Modernizációs szükséglet és hatalmi érdek konfliktusa. Az igazgatásszervezet átalakítása Magyarországon. 1945–1950 II/202

204 gyarmati györgy A casus poloniae fentebb idézett mozzanata közvetlenül befolyással volt az ekkor már szintén küszöbön álló magyar államiság újjászervezésére is. A moszkvai magyar kommunista emigráció 1944 nyarának végére kidolgozta „az államhatalom demokratikus átalakítása érdekében életbe léptetendő rendszabályokat". Ez az elaborátum ,.reakciós összetételük miatt" kilátásba helyezte a korábbi hatalmi politikai intézményrendszer szinte egészének feloszlatását, az országgyűléstől képviselőtestületekig. Állásvesztésre szánták az államhatalom minden tisztviselőjét, beleérte Horthy Miklós kormányzót is, akinek bíróság elé állítását tervezték. Az államhatalom feloszlatott szerveinek helyébe léptek volna a nemzeti bizottságok, hogy a kormány felügyelete alatt gyakorolják a közhatalmat. A programtervezetet október második felében — Churchill moszkvai tárgyalásait követően — átdolgozták, s az, a fentebb érintett kérdésekben lényegesen módosult. Amellett, hogy kimaradt a Horthy bíróság elé állítását tervező passzus, elhagyták a közigazgatási szervezet radikális átformálását célzó pontokat is. E terület „demokratizálása" a továbbiakban a közigazgatás személyzetére koncetnrálódott, melyet — mint írták — „meg kell tisztítani a nyilas, hazaáruló és egyéb népellenes elemektől". A nemzeti bizottságoknak szánt szerep, illetve funkció ugyancsak módosult. A korrigált elképzelésben azokat már nem az új közhatalom intézményeinek, hanem a koalíciós pártokból életre hívandó Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szerveinek; azaz a pártkoalíció közhatalom nélküli helyi szintű tanácskozási fórumainak tekintették. Noha annak idején a Moszkvából hazatérő kommunista vezetők sem tagadták, hogy a program módosulása szoros kapcsolatban áll a Churchill-Sztálin csúcstalálkozón elhangzottakkal, e tény hamarosan feledésbe merült. Az angol-szovjet megbeszéléseken „megegyezés történt Magyarországra vonatkozóan is" — informálta Gerő Ernő a „hazai" kommunistákat, az újjászerveződő párt Központi Vezetőségének 1945. január 23-i ülésén. „A Szovjetúnió meg akarja nyerni a diplomáciai csatát Magyarország kérdésében — folytatódott a beszámoló —, de oly módon kell megteremteni az előfeltételeit, ami az angol-amerikaiakat nem ijeszti meg."5 A később átmenetinek bizonyuló taktikai önmérséklet ekkoriban más kérdésben is érvényesült. A legfelső szovjet vezetés Moszkvában előre „beprogramozta" a Debrecenben „megválasztott" Ideiglenes Nemzeti Kormány politikai összetételét. Miközben a még Hitler oldalán álló magyar csapatok harci szellemét gyengítendó, három átállt horthysta tábornokot is szerepeltettek az új kormányban; Sztálin közvetlen instrukciójára csak két kommunistát terveztek az ideiglenes kabinetbe delegálni.6 A moszkvai emigráció 1944. nyári hatalomváltó programjának radikalizmusát ugyanakkor nem csupán a brit tiltakozás szovjet akceptálása tette visszafogottabbá. Horthy 1944. októberi sikertelen kiugrását ugyancsak Magyarországgal szembeni politikájának újragondolására késztette a szovjet vezetést. A fegyverszüneti delegációt kiküldő főhatalom már nem funkcionált, a „végsőkig kitartást" hirdető „nemzetvezető" Szálasival pedig nem volt mit tárgyalni. Azaz, — miközben a Vörös Hadsereg már az ország szíve felé tört előre — nem volt olyan, az államot képviselni hivatott szerv, mely partner lehetett volna a fegyverszüneti szerződés aláírására. Ebben a helyzetben vált szükségessé az új magyar államiság legitimációs alapjának megterem-