Századok – 1992
Történeti irodalom - Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben (1690–1740) (Ism.: Czenthe Miklós) I/157
160 TÖRTÉNETI IRODALOM 160 mint pl. Kászoni (Bornemissza) János, később nagy pályát befutó főpénztáros, Köleséri Sámuel természettudós, ércbányaügyi szakértő, Bíró Sámuel harmincadszakértő. Fontos feladat volt a kincstári kereskedőelemek jogvédelme. Ide tartoztak az erdélyi görögök (1701: védlevél), az 1672-ben betelepülő örmények (Ebesfalván Apafi telepítette le őket), a török elől menekülő bulgárok (1695-ben Alvincra települtek) és a gyulafehérvári zsidók. A kereskedőtevékenység támogatására a kincstár rájuk mérsékelt adót vetett ki, annak ellenére, hogy a rendek ezt rendkívül sérelmezték. Bethlen Miklós is kidolgozott egy tervet az erdélyi kereskedelem fellendítésére (1703), de az erdélyi rendek elvetették. A királyi tábla elnöke (egyben az országgyűlés elnöke) a református Bethlen Elek, majd a katolikus Haller István volt. A szakbírák az ítélőmesterek voltak, míg az ún. számfeletti ülnökség jogi előiskolául szolgált. Az elsősorban az Erdélyt megszálló császári hadak ellátását szolgálta az adózás, ami az udvar és az erdélyiek között a legvitatottabb ügy volt. Az Apafi-kori 160 ezer forintos török adóval szemben a Diploma Leopoldinum 400 ezer forintot állapított meg háborúban, de az is vágyálomnak bizonyult a valóságosan beszedett 1-11/4 millió forintos adóval szemben. A kivetett adón kívül a terménybeszolgáltatás árkülönbözete a deperdita és a tiszteknek szánt „önkéntes" ajándékok a discretio jelentettek nagy tételeket. Elsősorban az udvar merevségével és tájékozatlanságával magyarázható, hogy ezt a birodalom fejlettebb részeihez képest is aránytalanul magas adózást fenntartották 1699 után is. A Habsburgok erdélyi ellenreformációja erőteljes, de nem druva volt. Az erdélyi katolikus püspök a Rákóczi-szabadságharc előtt nem tudott gyökeret verni a nagy protestáns ellenállás miatt. Az ellenreformációt szolgálta az 1699-ben kiadott katolikus pótdiploma, ill. az unió felkarolása (1692: munkácsi püspökség, 1697/98: erdélyi román unitus püspökség életrehívása). A szerző megállapítja, hogy az erdélyi vezető elit szívósan küzdött a Habsburg beolvasztó szándékkal, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre az ekkor kialakult kormányzati rendszer maradt 1848-ig alapja Erdély vezetésének. Trócsányi ebben a művében nem foglalkozik külön a Rákóczi-szabadságharc erdélyi berendezkedésével, hiszen ezt már több tanulmányban külön megtette (Levéltári Közlemények 1955. 148-187.., Rákóczi-tanulmányok Bp. 1980. 113-122.). Az 1708-as év több szempontból is határkőnek tekinthető Erdély történetében: ekkor veszti el Rákóczi Erdélyt és ekkorra halnak ki az Apafi-kori vezető elit képviselői. Mivel a Gubemiumnak csak három tanácsosa maradt, 1709-ben átmenetileg ún. Deputatiol állítanak a közigazgatás irányítására, Haller István, majd Wesselényi István elnöklete alatt. A Deputatio 1713-ig működött. Az Erdélyi Udvari Kancellária működésében nem következett be ilyen szakadás, bár Seilern osztrák kancellár bizonyos felügyeletet gyakorol felette. Káinoki Sámuel helyére - a katolikusságát a fejedelemségkori Erdélyben is megőrző Komis-családból - a nagy politikai pályát befutó Komis Zsigmondot nevezik ki. A Partium kérdését, amely kincstárilag és közigazgatásilag Erdélyhez, de adóügyileg Magyarországhoz tartozott, az 1717/18-as erdélyi országgyűlés vetette fel, éppen a súlyos adók miatt. Az 1724-ben felállított magyar Helytartótanács igyekezett minél inkább hatáskörébe vonni a Partiumot, míg végül az uralkodó 1728-ban Nesselrode birodalmi fóhadbiztos vezetésével vegyes bizottságot hozott létre a kérdés eldöntésére, de a Partium kettéosztása végül csak 1732-re dőlt el. Az új erdélyi vezető elit 1712-re már a tetterős Savoyai-Starhemberg kormánnyal állt szemben. Bár a Gubernium megválasztására és a tisztségek betöltésére az 1712-es országgyűlés tett javaslatot, de az erdélyiek pozícióromlását jelzi, hogy az udvar félretolva a jelölést, bizalmasát, a katolikus Komis Zsigmondot nevezi ki gubernátornak. A Gubernium 12 tag helyett 10 tagú lett: 3-3 katolikus és református, 2-2 evangélikus és unitárius. A kincstartó, az ország generálisa és a kancellár tisztet nem töltötték be, a rendek elnöke Wesselényi István lett. Az erdélyi katolikus püspökséget végleg helyreállították: a püspök a székely származású Mártonffy György lett, aki tisztéhez megkapta az ország első megyéjének számító Fehér megye főispánságát és guberniumi tanácsosságot is. A Gubemiumon belül 1718-ra katolikus többség alakult ki: 5 katolikus, 3 református, 2-2 evangélikus és unitárius. A korszak kevés Bethlen Miklóshoz hasonló nagyságú vezető egyéniséget adott. Számos kiváló szakember és tudós mégis akadt: Szentkereszti András jogtudós, Köleséri Sámuel természettudós és Andreas Teutsch szász comes, pietista gondolkodó. A korszak legjelentősebb államférfia Kászoni (Bornemissza) János. A katolikus rendek követeként 1712-ben már járt Bécsben, 1713-ban nevezték ki udvari alkancellárrá. Ettől kezdve energikus egyénisége fémjelezte az Udvari Kacellária működését, sőt - jó udvari kapcsolatainak köszönhetően - bejutott a Ministerialkonferenz üléseire is. A feudális centralizmus előrehaladását jeL- >Tv a Gubernium súlya is csökkent, amit az is elősegített, hogy az alkancellár tehetségesebb volt a gu írnál. A kincstúri igazgatás élén - amely 1699 után végelegesen kikerült a rei: nőrzése alól - Ignaz Haan állt (1713-ig hadellátási főbiztos rangban). Ó az Udvari Kamara rendt. 1712-ben igyekezett felmérni a kincstári jövedelmek állapotát: a harmincadról Bíró Sámuel tájékoziau;., problémák voltak a
