Századok – 1992
Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3
AZ ÓBUDAI URADALOM ZSIDÓSÁGA A 18. SZÁZADBAN 9 hát bizonyos, hogy az óbudai zsidó községnek is adott Zichy Miklós 1755-ben szerződést, amely azonban, úgy látszik, elveszett. Az 1765. január 1-én aláírt szerződésben 3 4 a földesúmő részletesen szabályozta az óbudai zsidók jogait és kötelességeit, s az uradalomnak fizetendő pénzek összegét. A rendtartásban 3 5 a grófnő először is kimondta, hogy a templomban nem szabad zajongani, kereskedni, verekedni. Itt is — mint a szerződésben — foglalkozott a már szűkké vált temető jövőbeni megnagyobbításával, úgyszintén a zsinagóga telkének kibővítésével, s megengedte, hogy új zsinagógát építsenek vagy a régit megnagyobbítsák. A temetőben továbbra sem lehetett idegen zsidót eltemetni. Szabályozta a földesúmő a bíróválasztás rendjét (ő állított három alkalmas jelöltet, akik közül a község választott). Előírta, hogy a község vesse alá magát az urasági tisztek, a zsidó bíró (hitközségi elnök) és az esküdtek parancsainak. Aki nem engedelmeskedik, az a bűn nagyságától függően 30, 50 vagy 100 forint bírságot fizet, s ha ez sem használ, elűzetik a helységből. Az elöljáróknak azonban előírta a grófnő, hogy igazságosak legyenek, s ne tegyenek különbséget gazdag és szegény, barát és ellenfél között. A bíró ítéletével elégedetlenek a földesúrnőhöz fordulhattak. Az esküdteknek a rendtartás meghagyta, hogy ne fecsegjék ki azt, amit titokban kell tartani, ellenkező esetben nyomatékos figyelmeztetésben kell őket részesíteni, s ha ez sem használ, szégyenszemre elcsapandók. A porciót, az uradalmi cenzust és a hitközségi adót maradéktalanul be kell fizetni; a bíró és az esküdtek kötelesek a beszedett pénzzel pontosan elszámolni. Aki el akar költözni, annak először jelentkeznie kell a bírónál, s nemcsak a hitközséggel kell elszámolnia, hanem a magánosoknál fennálló adósságait is rendeznie kell. Aki előzetes bejelentés nélkül távozik, elveszti a földesúri védelmet. Megtiltotta a grófnő, hogy az óbudai zsidók az urasági tisztek vagy a földesúrnő engedélye nélkül idegeneket fogadjanak be házukba, nehogy csavargók, haszontalan és rossz emberek kerüljenek a helységbe. Előírta, hogy kéményeiket tartsák rendben, s egyáltalán, védekezzenek a tűzveszély ellen; akinek gondatlansága miatt kár keletkezik, kártérítést kell hogy fizessen. Részletesen szabályozta a rendtartás a bíráskodás módját. Zsidó és zsidó közti viszály ügyében egyértelműen a zsidó bíró volt illetékes. Ha egy zsidó kereszténnyel került vitába, az ügyet először a keresztény bíró elé kellett vinnie; s megfordítva, ha kereszténynek volt panasza zsidó ellen, először a zsidó bíróhoz kellettt fordulnia. Az ítéletek ellen az úriszékhez lehetett fellebbezni. A zsidó bíró hatásköre a nagyobb bűnöket elkövetőkre („grosse Übelthäter") nem terjedt ki. A beszedett pénzbüntetésekről, amelyeknek fele az uraságot, fele a hitközséget illette, pontosan el kellett számolni. Végül, a grófnő leszögezte, hogy az egész hitközség jólétét kell elősegíteni, el kell érni, hogy a gazdagok és a szegények is megéljenek („genugsam Nahrung haben sollen"), s ezért a községen belül megértésnek kell uralkodnia; a szegényeket segíteni kell, hogy helyzetükön javítsanak („...dem armen Mann auch geholffen wird, seine Nahrung verbessern zu können"). Berényi Erzsébet grófnő azonban nem sokáig maradt az óbudai uradalom birtokosa. A királyi kincstár már 1759-ben pert indított ellene és a fiági Zichy-örökösök ellen (akik szintén igényt tartottak a birtokra), azon a címen, hogy a Zichy-család jogtalanul birtokolta a 16. század elején koronabírtoknak nyilvánított Óbudát és az uradalom egyéb részeit. A per folyamán a kincstár kiegyezett előbb az özveggyel (1766 elején), majd a következő évben a Zichy-grófokkal is. Ennek eredményeként az óbudai uradalom a korona birtokába ment át, és a pozsonyi Magyar Kamara kezelésébe került.3 6 Az átadás már 1766 elején megtörtént. Ettől kezdve több mint
