Századok – 1992
Közlemények - Katz Jacob: Chátám Szófér életrajzához I/80
CHÁTÁM SZÓFÉR ÉLETRAJZÁHOZ 111 180 Dresnitzi és pozsonyi kinevezésén nem szerepe] időmegkötés (Szófér S.: Hut ha-Mesulas, 41, 61-63.). Azonban б maga mondja, hogy „a diaszpórában gyakori, hogy a rabbi kinevezések meghatározott időre szólnak - sok esetben három, máskor öt évre" (Tesuvot, OH 205). 181 Tesuvot, OH 205. 182 A kérdés első ízben (ld. Tesuvot, OH 12), az 5580. évben (1820) került megvitatásra, amikor egy Munkács környéki esetre reagált: „Egy bizonyos vidéken volt egy kiváló rabbi, aki szeretett volna örökébe lépni az ezen a területen rabbiskodó apjának, kinek igaz emléke legyen áldott. A fiú alkalmas volt arra, hogy magára öltse apja palástját. Az egyik hitközségi vezető azonban ellenezte, hogy a fiú elfoglalja apja székét, az ügy a bíróság elé került. A kiváló munkácsi Zevi Avigdor rabbi, aki a szomszédos területnek volt a rabbija, keményen küzdött, hogy segítse a fent említett ifjút, mindent elkövetett, hogy biztosítsa számára az atyai örökséget." Az 5590. esztendőben (1830) Chátám Szófér azt mondta, hogy „eddig már számtalan ehhez hasonló esettel fordultak hozzám" (uo., OH 13). 183 Uo., OH 12, és 13 foglalkozik azzal a „számtalan esettel" amellyel hozzá fordultak: „egy gyakorlati szabályt fogalmaztam meg, mely szerint semmilyen előnyben sem részesülhet a fiú örökös, ha nála alkalmasabb jelentkező is akad. Ez még éppen alkalmazható minden olyan esetben, ha a hitközség más jelentkezőt akar megválasztani." 184 Uo., OH 12. 185 Uo. Chátám Szófér véleményének változását a rabbiállás öröklésével kapcsolatban Löw Lipót emelte ki, a Ben Chananja (1858) 399. oldalán, valamint H. Flesch: „Das geistige Leben in Pressburg" in Gold: Die Juden [...] Bratislava, 25-26., Fleisch a kijelentés kontextusára, Mordechai Benet rabbi örökösének morvaországi főrabbivá való kinevezésére is felhívja a figyelmet. Az országos főrabbiság esetében Chátám Szófér is elutasította a fiú örökösödési jogát. 186 Igrot Szofrim, 1.14. 187 J. Hirsch: Мог Deror (Bécs, 1892), 1.8. A szerző Chátám Szófér jesivájában tanult. 188 Derasot, 2.386b. 189 Szófér Salamon rabbi, a Hut ha-Mesulas szerzője, egyszerűen azt mondja: „A végeredményből kiderül, hogy a nagyapám, igaz emléke legyen áldott, úgy akarta, hogy a mi apánk, legyen az Ó emléke is áldott, kövesse ől székében a halála után." (238.). A tényekről szóló beszámolója alátámasztja ezt az állítást (233- 237.). 190 Uo., 236-237. 191 Uo., 154. 192 Uo. 193 Uo., 159. 194 Plaut: Likuté, 5.26a-28a. Ez egy levélnek a másolata, amelyet a szerző a barátjának írt, három héttel az esemény után. A levelet Kontresz Macevet Mose címen önálló pamfletként is kiadták (Galánta, 1937). 195 Plaut: Likuté, 5.27b. A rabbihoz írt kérvényről, hogy nevezze ki fiát a jesiva vezetőjének, említés történik a hitközségnek abban a hivatalos közleményében, melyben bejelentették a rabbi halálát, a hétnapos gyász idején (Szófér S.: Hut ha-Mesulas, 162.), de ezen nem szerepel dátum, így azt lehet hinni, hogy a hitközség vezetői voltak a kezdeményezók. A rabbi haláláról szóló harmadik leírás a hitközség titkárától származik a hitközség évkönyvében (nyomtatásban a Zikron Mose-ben jelent meg, 46-48.). Ez a leírás is beszámol arról, hogy a halála előtti éjszaka egy kérelemmel fordultak a rabbihoz, de ő a végleges végrendeletét már egy nappal korábban megírta. 196 Az előző jegyzetekben említett három forrás mellett létezik egy negyedik beszámoló is, Simon fiától, ld. Sh. Weiss: Avné Bét ha- Jocer, 52-55. Ó nem említi, hogy bátyját kinevezték volna apjuk rabbihivatalának örökösévé. Az Allgemeine Zeitung des Judenthums-ban, (1839, 574-576.) is szerepel egy általános beszámoló. 197 Plaut: Likuté, 5.27b. 198 Szófér S.: Hut ha-Mesulas, 159. Nem világos, hogy Zalman rabbi milyen forrásokra gondolt. Olyan vitával, amelyben azzal foglalkoztak volna, hogy az apa rabbivá avathatja-e a fiát nem találkoztam. 199 Plaut: Likuté, 5.27b.
