Századok – 1991

Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3

TANULMÁNYOK Makkay János AZ URÁLI-FINNUGOR ŐSTÖRTÉNET NÉHÁNY KÉRDÉSE AZ INDOEURÓPAI ŐSTÖRTÉNET SZEMSZÖGÉBŐL* Számos oka van annak, hogy a világ sok népénél került vagy kerül mostanság napirendre legősibb történetének, etnikai-nyelvi származásának kérdése. A sok közül az egyik az, hogy ezek az általában több, vagy sok évezredes múltba vesző folyamatok nem egykönnyen és főleg nem végérvényes bizonyossággal deríthetők fel. Úgy tűnik föl, mostanában jött el az ideje annak is, hogy a második világháború, de elsősorban a hatvanas évek eleje óta a különböző őstörténeti irányú kutatási területeken felhalmozott tengernyi új forrásanyagot rendszerezni lehessen, s ezzel az elméleteket és modelleket a korábbinál magasabb szinten csoportosíthassuk és értékelhessük. Nem csoda hát, ha egy ilyesféle, forrongásban lévő — és ezért a külső szemlélő számára talán bizonytalannak tűnő — kutatói világban egymásnak gyökeresen ellentmondó elméletek láthatnak napvilágot. A közöttük lévő résben vagy szakadékban pedig tág tér nyílik a jóindulatú érdeklődők szép hipotéziseire, a teljesen tájékozatlanok csacskaságaira, vagy a rosszindulatúak hamis igehirdetéseire. Különösen így van ez a magyarság őstörténetével, mert ez valóban mutat olyan rendkívüli vonásokat, amelyek kivételnek számítanak. így már önmagában az, hogy a magyar nyelv elődjét beszélő etnikum történelmileg rövid idő — néhány évszázad — alatt több, mint kétezer kilométer távolságra került el leközelebbi nyelvrokonaitól. Továbbá az, hogy etnikailagnyelvileg teljesen elszigetelt helyzetben — súlyos veszteségek árán bár, de — több, mint egy évezred alatt is megőrizte nyelvét és népi-nemzeti identitását. Ε tények kiváló külföldi őstörténészeknek már régen feltűntek. M. I. Finley szerint például a világtörténelmi jelentőségű változásokkal járó dór vándorlásnak máig alig van régészeti nyoma, a hunok rövid idő alatt csaknem teljesen szétzilálták ugyan Európának az ókorban kialakult szerkezetét, régészeti maradványuk mégis nagyon szegény, nyelvi hagyatékuk pedig nulla Európában. A normann hódítók ugyan teljesen hatalmuk alá gyűrték Angliát, de nyelvüket (a normann franciát) nem sikerült ráerőszakolniuk az őslakosságra. „Ezzel szemben a magyar nyelv, az ural-altáji nyelvcsalád egyik tagja mind a mai napig fennmaradt egy nyelvi szigetként, teljesen idegen indo-európai nyelvekkel (germán, román és különböző szláv nyelvek) körülvéve."1 Az indo-európai nyelvű népek őstörténetéről legutóbb megjelent két nagyszabású munka szerzői, C. Renfrew

2 és J. P. Mallory3 is rámutattak a finn-ugorhoz tartozó magyar „szabálytalan", vagy rendkívüli viselkedésére. Mallory például a régebben hódító, az árja felsőbbrendűséget hirdető elméletet azzal is cáfolja, hogy akadtak esetek, amikor árja (indo-európai nyelvű) etnikumok maradtak alul a „nyelvek harcában": „a jobban ismert történeti források bizonysága szerint Európában indo-európai nyelvek hajoltak