Századok – 1991
Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449
474 VARGA J. JÁNOS adófajta a belső forgalmat, a mezőgazdasági árúk eladását, vagyis az árutermeléssel, áruértékesítéssel foglalkozókat terhelné, s a bor, sör, pálinka, búza, hús és élőállatok eladása után kellene fizetni. Esterházy Pál maga is az accisát tekinti a Magyarországon berendezkedő Habsburg hatalom egyik fő jövedelmi forrásának, sőt ő a sóeladást is megadóztatná. A 17. századi kincstári jövedelem legállandóbb bevételi forrása a harmincad vagy vámjövedelem, amely kétféle: a rendes vám, amelyet az országból kivitt és behozott áruk után szednek a Kamara által megállapított tarifa szerint, és egy vámpótlék, az ún. fél harmincad (medietas), amelyet az országgyűlés szavaz meg a végbeli katonaság eltartására.69 3. Az „Einrichtungswerk" értékelése és megvalósulása Az „Einrichtungswerk" munkálataira rendelt albizottság a kincstár lehetséges jövedelmeire és beszedésük módjára tett javaslatával zárja le a „cameraliák"-ról szóló fejezetet, s egyben az egész reformtervezetet. Az emlékirat tisztázatának kelte: 1689. november 15., ám a munkálat egyes részeinek vitái már korábban, 1689 májusában elkezdődtek s még 1691 augusztusában is zajlottak A bizottsági és koronatanácsi üléseken leggyakrabban Dietrichstein, Kinsky, Strattmann, Starhemberg, Rosenberg, Kollonich és Krapff vettek részt, ők formálták, alakították észrevételeikkel, javaslataikkal a tervezet szövegét. Az ő jelenlétükben zajlott le 1689. július 24-én a Iustitiarium megvitatása és a gubernium gondolatának elvetése, másnap a Camerale (sikertelen) tárgyalása, 1690. augusztus 11-én a töröktől visszafoglalt területek, a neoacquisita kérdésének vitája, és az ő elképzelésüket tükrözte az Ecclesiasticum fejezetről készített referátum, amelyet 1691. február 13-án terjesztettek Lipót császár elé.70 Az „Einrichtungswerk"-főbizottság tagjainak véleménye sejteni engedte a tervezet sorsát, vagyis azt, hogy Kollonichék elgondolása nem vált hivatalos kormányprogrammá sem 1689-ben, sem az utána következő években. A főbizottság tagjai közül Kinsky az abszolutizmus mérsékeltre sikerült hangvételét kifogásolta, nem értett egyet az „örök időre" szóló adómegajánlás gondolatával és az egyházi ügyeket erősebb királyi felügyelet alá kívánta helyezni. Mások nem követték az albizottságnak azt a véleményét, hogy Magyarország ne viseljen súlyosabb adóterheket az örökös tartományoknál és egyáltalán nem tetszett nekik a vármegyékre bízott adóbehajtási mód. Leginkább a hadbiztosok feje, a „Generalkriegscommissar", Antonio Caraffa tábornok indulatát váltotta ki a tervezet, aki személyes támadást látott abban, ahogyan a Főhadbiztosság bűneit leleplezték. Kollonich súlyos vitába bocsátkozott a tábornokkal, s nem csak a bizottsági üléseken, hanem a munkálaton kívül is keményen ostorozta a katonaság túlkapásait. Caraffa ezekre személy szerint is okot adott: 1686 februárjában 480.000 forint sarcot vetett ki Debrecen városára, de ennél jóval többet hajtott be, 1688. november 24-én és 26-án kelt rendeletében pedig — amelyet Lipóttal is megerősíttetett 1691 márciusában — portiófizetésre kötelezte a Győr megyei nemeseket és egyházi személyeket.71 Kollonich püspök indulatát azonban nem csak Caraffa személyes működése váltotta ki, hanem a Magyarországon harcoló
