Századok – 1991

Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449

470 VARGA J. JÁNOS solása, élelmezése, előfogattal történő ellátása és a terhek megyénkénti arányos elosztása körüli nehézségek megoldását tartja, továbbá a katonaság rendszeres fizetését, kevésbé a végvári rendszer újjászervezését és ellátását. Az albizottságnak az a véleménye, hogy a Magyarországon tartózkodó katonaság hallatlan kártételeinek az okait a rend nélkül való „ide-oda vonulás"-ban, a „szabad ellátás"-ban és a „saját hatáskörű előfogatolás"-ban kell keresni. A bajok orvoslásához elegendő lenne, ha pontos útvonalra és pihenőhelyekre szóló menetparanccsal látnák el az ezredeket, és létrehoznák a vármegyei biztosok hálózatát. A commisariusok feladata az adott megye határán fogadni a császári ezredeket, azután a megye területén kijelölt útvonalon végigvezetni és a megye határán a következő megyei biztosnak átadni őket, miközben előre meghatározott rend szerint biztosítanák az orális és equilis portiót, valamint az előfogatot. A Főhadbiztosság rendeljen „becsületes és értelmes hadbiztosokat" a megyékbe, aki

k a vármegyei commissariusokkal egyetértésben ügyelnek az átvonulás és a beszállásolás rendjére, szükség esetén megakadályozzák a katonaság túlkapásait, az okozott károkat jelentik a főhadbiztosnak, és elősegítik a nyomozást és az adott helység kártalanítását. Szükség esetén maguk is elégtételt szolgáltathatnak a károsultaknak, fegyelemre szorítva a katonákat, hiszen „törvény és rend nélkül minden csak olyan, mint a harang harangszó nélkül". A tervezet készítői látják, hogy az ország nagyobb terheket visel az örökös tartományoknál, ezért leszögezik, hogy „ezt a királyságot a többi tartományokkal egyenrangúan kell kezelni". Az is világos számukra, hogy a megyékre kivetett katonai terheket egyenlőtlenül osztották szét, így az egyik vármegyét túlterhelték, ugyanakkor a másik „túl kevés" katonaságot fogad. A repartitio tehát — amelynek aránytalanságai „a rendelkezéseket végrehajtó biztosok tudatlansága és magánérdeke miatt" keletkeztek — több figyelmet kíván. A katonaság részére kiadott átvonulási és beszállásolási parancsok csak az egyik feltételét képezik a fegyelem megszilárdításának, a másik a rendszeresen és pontosan fizetett zsold, amelynek elmaradása esetén a szükség „a jótékony rendeletek áthágásához fog vezetni". Az albizottság csak ezek után — és röviden — foglalkozik a végvárak állapotával. Úgy véli, hogy a végek ügyeinek intézése az Udvari Haditanácsra tartozik, ellátásukat pedig a Magyarországon megajánlott contributióból kell biztosítani. Ezt egészítené ki a várak megerősítését szolgáló évi 12 nap gratuitus labor, illetve a megváltására elfogadott 3 forintnyi adó. A végvárakat nem a császári ezredek őriznék, hanem a „magyar helyőrségekben felállított szabadcsapatok" („Freicompagnien"), amelyeken valószínűleg a magyar végvári őrséget érti. Az ezredeket másfajta feladatokra kell összevonni, nem szólva arról, hogy „ezek a szabadcsapatok bizonyos megtakarítást jelentenének." A nagyobb helyőrségekben állomásozó császári katonaság ezred erősségű legyen, ám annak pontos gyalogos- és lovas létszámát a „véghely állapota és más körülmény alapján" a Haditanács határozza meg. A végvári őrség fizetéséről szólva megállapítja, hogy meg kell szüntetni a régi rendszert, amely szerint a katonák egyrészt készpénzben, másrészt posztóban, harmadrészt sóban kapták a fizetésüket, nem beszélve arról, hogy különböző súly- és