Századok – 1991
Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449
460 VARGA J. JÁNOS féltékenyen őrzi a nemesség felső rétegének adómentességét, az adó összegét a felére csökkenti és behajtását a katonai hatóságok helyett a vármegyékre bízza. A pozsonyi rendi bizottság javaslatára az JEinrichtungswerk'-albizottság elnöke, Kollonich Lipót írta meg Bécs válaszát 1689. augusztus 22-én. (Esterházy Pál korábban kelt saját tervezetére külön nem reagáltak). A nádor ekkor újból összehívta a pozsonyi rendi bizottságot, amely október 10-én látott munkához, s négy nap múlva elkészült a viszontválasszal. A felterjesztés elkeseredett hangú sérelmi irat, amely felidézi I. Lipót és a megkoronázott I. József esküjét az ország szabadságának megtartására, s arra figyelmeztet, hogy az országgyűlés óta történtek az esküvel ellentétben állnak. Kitűnik a feliratból, hogy az 1688. szeptember 22-i felterjesztést Bécsben erősen zokon vették, a rendi javaslatok többségét elvetették s legfeljebb néhány gondolatával értettek egyet.38 Újra bebizonyosodott, mint a 17. század folyamán más alkalommal is, hogy a rendiségnek magyar rendi érdeket szolgáló reformja — bár tartalmazzon haladó elemeket is — a nemesség egészének maradiságán éppúgy zátonyra fut, mint a bécsi kormánykörök dinasztikus érdekeket követő magatartásán. Bármennyire szimpatikus volt is Bécsben a törvények revíziója — amit a pozsonyi bizottság ugyan nem, de a nádor saját felterjesztése kilátásba helyezett — vagy a Magyar Kancellária átalakításának gondolata, a rendi követelések közül sem a magyar végvári katonaság megszervezése, sem a visszafoglalt területeknek a magyar nemesség kezére adása s ezzel adómentessé tétele nem tartozott a megadható engedmények közé. A bécsi udvar a magyar kérdést a felszabadító hadjáratok befejezéséig szigorúan katonai és pénzügyi szempontból ítélte meg, s arra törekedett, hogy a császári sereg eltartását elsősorban magyar területen, a magyarországi lakosság költségére, minél egyszerűbben megoldja. Magyar kormányzati szervek akadékoskodása csak hátráltató körülmény lett volna, hasonlóan a magyar főkapitányok által vezényelt magyar végvári sereg, s az jobban szolgálta a katonai célt, ha a visszafoglalt területek az Udvari Kamara igazgatásával kizárólag a császári katonaság eltartását biztosítják. A pozsonyi bizottság tervezetét, amelyet nem egy vonatkozásban az abszolutista államrendszer elvei szerint készítettek, a magyar főrendek érdekei itatták át. Esterházy Pál a vármegyéket és a városokat — néhány képviselőjüktől eltekintve — tudatosan be sem vonta az emlékirat kidolgozásába. Ez a tervezet, amely adófizetésre kötelezte volna a nemesi kiváltsággal rendelkezők legalsó rétegeit, a kereskedelmi szabadságot a főnemességnek tartotta fenn. Ennek ellenére a „Magyar Einrichtungswerk" haladó vonása, hogy a közjogi függetlenség óhaja mellé állítja a gazdasági átalakulás igényét. Az előterjesztés Camerale fejezete arra utal, hogy készítői rendi korlátaik ellenére is helyes úton keresték a kibontakozást az országot fenyegető gazdasági csődből. A középkori intézményeket visszaállító elgondolásuk — mint a kincstartó és kincstartóság — s az újszerű gazdasági program vázlata a magyar fejlődés ellentmondásaira jellemző ötvözetet alkot. Ebből következik, hogy elismerésre méltó javaslataikhoz nem kapcsolódhatott a nemesi kiváltságok szélesebb körű megnyirbálásának gondolata.
