Századok – 1991
Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449
BERENDEZÉSI TERVEK A TÖRÖK KIŰZÉSÉNEK IDEJÉN 453 usnak (1583-1645) ,A háború és béke jogáról" („De jure belli et pacis", 1625) szóló munkája. A Grotius hatására meghonosodó új gondolkodásmód a világ sokféleségében olyan általánosítható „természeti" el'eket keresett, amelyeket a kibontakozó újkori állami és társadalmi átalakulás vezérfonalává lehetett tenni. A természetjog voltaképpen nem „jog", hanem általános politika-, társadalom- és valláselmélet, amely az újkor jogi formában megfogalmazható igazolását helyezte előtérbe. Az elmélet igazi és leghatékonyabb kifej tője, a több forrásból táplálkozó szintézis megalkotója, a német jogtudós, Sámuel Pufendorf (1632-1694) volt. Tanítását a „De jure naturae et gentium" (1672), „De officio hominis et civis" (1673) és „De habitu religionis christianae" (1687) című munkáiban összegezte. Fő tétele: a közjó őrzője az állam, amely nemcsak jogosult, hanem köteles is a társadalmi élet minden területét felügyelete alá vonni. így a jogszolgáltatást — amelyet egységesíteni kell —, az ország népesedési viszonyait — ügyelve az optimális lélekszámra, a lakosság országon belüli és országhatáron túlra irányuló mozgására —, az ipar és kereskedelem fellendítését, a munkaképes lakosság foglalkoztatását, a megélhetést biztosító bérek és árak kialakítását, a felesleges fényűzés megakadályozását. A nevelésügy és az egyházügy ugyancsak az állam illetékességi körébe tartozik: iskolákat, templomokat építtet, szabályozza az egyháziak kinevezését, felügyeli az egyházi birtokokat, megakadályozza a hitéletet és az erkölcsöt veszélyeztető gondolatok terjedését, csak a dogmatikai kérdések esnek kompetenciáján kívül. Pufendorf szerint fontos az uralkodói türelem a felekezetek iránt, mert bármelyik elnyomása vagy elűzése hasznos és dolgos emberek munkájának semmivé tételével az államérdeknek ártana. A természetjog által vizsgált társadalmi élet egyik részterületét képezte az ipar, a kereskedelem és a közlekedés. Fejlesztésének elmélete az állami pénzügy- és közigazgatástan, a kameralisztika körébe tartozott. Ε tudomány művelői, a gazdasági élet felvirágoztatásának szószólói a kameralisták voltak, akik közül Johann Joachim Becher (1635-1682), Wilhelm von Schröder (1640-1688) és Philipp Wilhelm von Hörnigk (1640-1714) alapozták meg az ausztriai kameralizmust. Becher „Politischer Discours" című kereskedelempolitikai munkájában (1668) az államok gyarapodásának, illetve lehanyatlásának okait vizsgálta. Kifejtette, hogy a népesség szaporodása és a lakosság jóléte az állam érdeke. Ugyanígy az ipar és kereskedelem fejlesztése, melyet állami kézben tartott manufaktúrák, bankok, áruraktárak, hatósági árszabályok és külkereskedelmi társaságok létrehozásával kell elősegíteni. Schröder „Fürstliche Schatz- und Rentkammer" című munkájában (1686) a felvilágosult abszolutizmus előfutáraként az abszolút uralkodó és a nép érdekeinek egybeesését kívánta kimutatni. A legnagyobb hatású osztrák kameralista Philipp Wilhelm von Hörnigk volt, akinek 1684-ben megjelent munkája, az „Oesterreich über alles, wann es nur will" a 18. századi osztrák gazdaságpolitika legfontosabb kézikönyve lett. Szerzője felismerte, hogy a Habsburg uralkodó országai gazdaságilag egymásra utaltak, kiegészítik egymást, következésképp a monarchia gazdasági egységet alkot, és lényegében képes más országoktól független gazdaság létrehozására. Ausztria — Hörnigk szerint — vetélytársai fölé emelkedhetik, ha akarja, vagyis ha kifejleszti iparát. A teendőket a következőkben foglalta össze: 1. A hazai és külföldi nyersanyagot itthon kell feldolgozni és a munkabért ugyanitt kell kifizetni. 2. Ehhez munkaerőt kell biztosítani. 3.
