Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
438 KULCSÁR ÁRPÁD A bérlők között kétségkívül Páter János volt a legsokoldalúbb vállalkozó. Nemcsak a sóügy és a harmincadok árendálásában vett részt, mint bérlőtársai, hanem 1680-81-ben ő bérelte a csiki vashámort,13 6 tagja volt az enyedi pénzverő societasnak is.13 7 Mint a sóbányák és portusok bérlője, nagy energiával végezte munkáját, ó építtette meg Tordán a tatárok által még 1658-ban felégetett Közép aknát, s egy másik aknához teljesen új gépelyes torkot csináltatott, hogy a kitermelt só mennyisége mennél inkább növekedhessék. Koloson is építkezésbe fogott, ahol szintén egy új gépely készült el, valamennyi hozzátartozó fa és vaseszközzel, új zsindelyfedél alatt. Páternek a szívós energiája, hozzáértése, tapasztalata és koncepciózus elgondolásai már a kortársak egy részének elismerését is kivívta. Bethlen Miklós például, aki 1672-ben tervezetet készített a sóaknákkal kapcsolatban, úgy vélekedett Páterről, hogy a sóügynek „igen fő mestere".13 8 Mindezen erények azonban a korszak végén már nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy megvédjék őt az Erdélyre szakadó súlyos idők nyomán bekövetkező bukástól. Az elmondottakkal remélem sikerült érzékeltetni, hogy az erdélyi sóbányászat és sóforgalmazás a fejedelemség gazdasági életének mennyire fontos területe, az államháztartás egyensúlyának biztosításában pedig elsőrangú tényező. Vizsgálata tehát semmiképpen sem lehet mellékes. A téma egésze — miként láttuk — számos ponton vet fel társadalom-, mentális-, technika-, intézmény- és kultúrtörténeti kérdéseket. Az egyes részletek jobb, teljesebb megvilágításához azonban további levéltári kutatások szükségesek. Megjegyzések a térképhez A térképvázlat a kutatás során előkerült és bizonyosságot nyert adatok felhasználásával készült. Elkészítésekor az Erdély Története (Főszerk. Köpeczi Béla, Bp. 1986) II. kötetében található „Erdély gazdasága a 17. század második felében", 43. számú térképre is támaszkodtam. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet a két térkép különbségeire, azaz hogy meiy pontokon kellett korrigálnom az egyébként fontos és hasznos térkép néhány tévedését a sóbányászat és sókereskedelem vonatkozásában. Téves volt rajta Marosváradja elhelyezése, mely nem a török-erdélyi határ mellett volt, hanem az akkori Gyulafehérvártól 2-3 km-re (ma a város része). Nemcsak harmincadhelyként ismert, hanem Erdély legjelentősebb sókikötője is. (Pl. 1662-1663-ban 40-41.000 tallér jövedelemmel.) Nem szerepelt a térképen a másik három sóportus sem (a Maroson Déva, a Tiszán Hosszúmező és Máramarossziget) Máramarosban nem Máramarosszigeten voltak a sóaknák, hanem tőle délkeletre 20-25 km-re Rónaszéken. Ekkor Máramarosban csak Rónaszéken folyt sóbányászat. Helytelen volt a térképen a Maros mellett Újakna szerepeltetése. Marosújváron ugyanis csak 1791-ben indult meg a só bányászata. Nem szerepelt viszont a térképen Kolos (Kolozsvártól keletre kb. 30 km.) mely Erdélyben a negyedik legfontosabb sóbányával rendelkezett a 17. sz. második felében.
