Századok – 1991

Történeti irodalom - Kabdebó Tamás: Blackwell küldetése (Ism.: Spira György) III–IV/361

TÖRTÉNETI IRODALOM KABDEBÓ TAMÁS BLACKWELL KÜLDETÉSE (Tord, a 217. lapig Kádár Judit, a 218. laptól Magyarics Tamás) A Magyar tudományos Akadémia Könyvtára, Bp. 1990. 308 L Joseph Andrew Blackweüről a koiábbi szakirodalomnak - elsősorban Horváth Jenő és Haraszti Éva írásainak - a jóvoltából már eddig is sok mindent tudtunk, s amit tudtunk róla, annak alapján joggal juthattunk olyan következtetésre, hogy ez az éleseszű és ügybuzgó brit diplomáciai ügynök a negyvennyolcas forradalom felé haladó, majd a forradalom útjára rá is lépő Magyarország legjobb külföldi ismerői és a magyarság akkori törekvéseinek legjobb külhoni értelmezői közé tartozott, aki e nemben John Pagettel és Auguste de Gérandóval állítható egy sorba, jóllehet ha rokonszenvezett is a magyarokkal, teljesen - emezektől eltérően - sohasem azonosította magát velük. A kép azonban, amelyet BlackweHről kialakíthattunk, eddig meglehetősen töredezett volt, hiszen ő 1818 és 1848 között többször is megfordult Magyarországon, a korábbi szakirodalom pedig általában külön-külön tárgyalta itteni látogatásainak egyikét vagy másikát. Most viszont Kabdebó Tamástól végre összképet kapunk Blackwell Magyarországgal kapcsolatos tevékenységének egészéről, s ez már önmagában is hálára kötelezi a hazai múlt iránt érdeklődőket. Kabdebó Tamásnak azonban nemcsak az írandó javára, hogy végre - mellesleg megjegyezve: a rendelkezésre álló sokrétű forrásanyag maximális kiaknázásával és gondos megrostálásával - kerek képet fest erről a tevékenységről, hanem az is, hogy világosan elkülöníti hősének magántermészetű magyarországi látogatásait és ide szóló hivatalos küldetéseit, amely utóbbiak minden esetben alkalmilag - egy-egy magyar országgyűlés alkalmából - vezérelték Blackwellt Pozsonyba azzal a feladattal, hogy részletes és tüzetes jelentéseket küldjön innen a bécsi angol követnek s azon keresztül az angol külügyi hivatalnak a legfrissebb magyarországi politikai fejleményekről. És itt most - Kabdebó nyomán - külön is szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a küldetések mindig egy-egy alkalomhoz kötöttek voltak. Mert bár Blackwell váltig azon buzgólkodott, hogy kieszközölje egy állandó jelleggel működő pesti angol konzulátus megnyitását s elnyelje az itteni angol konzul tisztjét, ez a vágya rendre meghiúsult - mint a szerző kimutatja -1848 előtt Metternich makacs ellenállásán, a forradalom győzelme után pedig (amikor Metternich megszűnt tényező lenni s a Batthyány-kormány maga is szívesen vette volna egy ilyen konzulátus létrejöttét) az angol kormánypolitika megváltozásán. (így tehát Blackwell állandó jellegű konzuli megbízatást csupán az ötvenes években kapott, de másutt: Lübeckben, majd Stettinben, azaz politikai szerepvállalásra lehetőséget nem kínáló állomáshelyeken). Az állandó megbízatás hiánya persze mit sem változtat azon, hogy a - nemegyszer tanulmány-számba menő - jelentések, amelyeket Blackwell készített megbízóinak egy-egy magyar országgyűlési vitáról, általában a magyarországi viszonyok rendkívül alapos, elmélyült ismeretéről tanúskodnak s ma is elsőrendű forrásai lehetnek az adott korszak iránt érdeklődőnek, az 1848 tavaszán kelt jelentésekből pedig a hivatalos angol kormánypolitikának egy igen figyelemreméltó - s a magyar sziveket még ma is megdobogtatni képes - alternatívája rajzolódik ki, hiszen Blackwell ekkor ismételten annak a véleményének adott kifejezést, hogy Angliának nem az ellenforradalom szálait szövögető bécsi udvar, hanem a magyar forradalom mellé kellene állnia. Ámbár - fejti ki Kabdebó Tamás - ezt a véleményt nem szabad a jelentések 'rójának - egyébként vitathatatlan - magyarbarátságából eredeztetni, hanem elsősorban Blackwellnek azzal a helyzetmegítélésével magyarázhatjuk, hogy a roskatag alapokra épült Ausztria többé nem lesz képes útjukat állni az orosz terjeszkedési törekvéseknek s ezt az Anglia által Ausztriára testált szerepet a jövőben inkább tölthetné be egy önállósodó és megerősödő Magyarország vagy egy olyan megújuló Habsburg-birodalom, amelynek a súlypontja Bécsből Pestre helyeződik át. Más kérdés, hogy Blackwell a maga nézeteinek 1848-ban nemcsak a mélységesen konzervatív bécsi angol követet, Ponsonbyt nem tudta megnyerni, de az angol külügyminisztert, Palmerstont sem. 1848 júniusában tehát Blackwell abban a tudatban volt kénytelen hazatérni Magyarországról, hogy az angolmagyar közeledés érdekében kifejtett erőfeszítései hiábavalóak voltak. Emiatti csalódottságának is része lehetett abban - mutat rá Kabdebó Tamás -, hogy távozása előtt vállalkozott egy olyan feladatra, amely összeférhetetlen volt az angol kormánytól kapott diplomáciai küldetésével: hogy május közepén - mint