Századok – 1991

Közlemények - Czövek István: Modernizálódás és oktatáspolitika Oroszországban a 19. század második felében III–IV/298

304 CZÖVEK ISTVÁN újra meghátrálni, de ez után már a teljes visszafordulás időszaka köszöntött Oroszországra. Ennek a ténynek az egyik leghitelesebb forrása Lorisz-Melikov gróf 1880 szeptemberében megfogalmazott jelentése, melyet II. Sándor „széljegyzetei" avatnak dokumentummá. A társadalom nyugalmát ezidáig semmi nem zavarta meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy kiemelkedő esemény ne aktivizálhatná az ellenséges erőket. A jövőre nézve biztosítékot adni nem lehet, ám kötelességemnek tartom, hogy Őfelségét biztosítsam a társadalom jóérzésű részének a kormány iránt állandóan növekvő bizalmáról."1

2

A gróf lojális nyilatkozatát II. Sándor cár így nyugtázza: „Adja isten, hogy így legyen."1

3 „Pétervárott a csendőrség éberen figyeli a gyanús eseményeket."1

4

S hogy mik ezek a gyanús események? Az kiderül a következőkből. „Livádiából Pétervárra utazva szükségesnek tartottam, hogy Moszkvában töltsek fél napot. Kurszkban ugyanis jelentették nekem, hogy letartóztatták Kananovot, a Petrovszko Razumovszkij-i Akadémia hallgatóját, aki a szociál-forradalmi párt neves tagja."1

5

A cárt nem tájékoztatták megfelelően erről az eseményről, mert megjegyzi: „semmit nem tudok a következményekről".1

6

Majd Lorisz Melikov így fejezi be fejtegetését: a forradalmi propaganda centruma ezidő szerint kétségtelenül Moszkva. Ε sajnálatos tény oka egyebek között abban keresendő, hogy a rendőrség nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a főváros, mint gazdasági és szellemi központ vele szemben támaszt."17 Az apja erőszakos halála után trónra lépő III. Sándor műveletlen, durva ember hírében állott, de bizonyos kérdésekben a józan ész irányította cselekedeteit. „Az önkényuralom megerősítéséről szóló manifesztum"-ában egyértelműen leszögezte, hogy kormányzása alapelvének tekinti a nemesség szerepének és jelentőségének erősítését. Ugyanakkor az iparfejlesztés terén például olyan intézkedésekre kényszerült, melyek a polgári rétegek előrehaladásának kedveztek. Az új cár közvetlen tanácsadóit is konzervatív körökből választotta, Κ. P. Pobedonoszcev, a cár volt tanítómestere és Μ. N. Katkov, a monarchista szellemű moszkvai zsurnaliszta irányította, jobban mondva határozta meg a cár mindennapi politikai gyakorlatát. M. N. Katkov a korabeli orosz történelem egyik legsajátosabb szereplője volt. Foglalkozására nézve egyszerű újságíró, aki rangját tekintve egyáltalán nem sorolható a hatalmat gyakorló orosz társadalmi csoportok egyikéhez sem, nem rendelkezett különleges kiváltságokkal, s mindezek ellenére, a kortársak tanúsága szerint a cár után ő volt Oroszország legbefolyásosabb embere. Nem véletlenül ragadt rá a megjelölés: „Katkov, a moszkvai pápa". Pályafutását a moszkvai egyetem filozófia-professzoraként kezdte. Schelling hatása alatt fejtette ki gondolatait, igazi idealistának vallotta magát. 1848-ban politikai meggyőződése miatt meg kellett válnia katedrájától. 1856-tól havonta megjelenő folyóiratában, a „Russzkij Vesztnyik"-ben szélsőségesen liberális nézeteket propagáló anyagok láttak napvilágot, amelyek szerzői angol típusú alkotmányos monarchiát, polgári jogokat követeltek meglehetősen radikális módon. 1861-ben a Herzen által vezetett mozgalom bukása után egész Oroszországban diákmegmozdulásokra került sor, a jobbágyfelszabadítás pedig a társadalom liberális erőit is mozgósította. Katkov azonban éppen ebben a szituációban az ellenkező