Századok – 1991

Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3

AZ URÁLI-FINNUGOR ŐSTÖRTÉNET NÉHÁNY KÉRDÉSE 25 helynevei már a 11. században döntő többségükben magyar/finnugor etimológiájú vagy szláv jellegűek. (Nem szabad elfelednünk, hogy az ezekre vonatkozó források szinte kivétel nélkül termini ante quem: a helynevek zöme a legelső — fennmaradt írásos említésnél korábbi, mint az említés időpontja.) A hiba nyilván abban van, hogy az avar korból nyilvánvalóan angy számban fennmaradt és 895 után is használt helyneveket a kutatás nem a megfelelő nyelvi rétegben keresi (mivel abból az egyelőre nem igazolt feltevésből indul ki, hogy az avar korból származó helynevek — ha nem az avarok által átvett, mondjuk szláv helynevek — teljes egészükben csakis török jellegűek lehetnek.). Ilyen török helynevek pedig — az előbb említett kategóriák kivételével — nincsenek, és ezért maradt üres a 9. századi térkép. Az is egészen nyilvánvaló, hogy a legkorábbi, 11-12. századból ismert szláv helyneveinket a 895 előtti szláv lakossággal — mint névadóval — kell kapcsolatba hozni. Evidens, hogy ugyanez érvényes a legkorábbi magyar (finnugor etimológiájú) helyneveink legkorábbi rétegére is. így ezek a — mindmáig soha nem keresett — toponymek csak a késő avar kori lakosság ősmagyar nyelvet beszélő csoportjaitól származhatnak. Meghatározásukat illetően az első lépésre már sor is került: Tálos Géza az avar település-szerkezethez (temetőkhöz) kötődő helynév-rendszert mutatott ki, amelynek jellegzetes magyar tagjai is vannak: Lövő, Száz, Hatvan, Les, de vannak török és iránira gyanús tagjai (!) is.98

A fentiekben láttuk, hogy H. Krahe az ő ó-európai hidronímiájában általában három évezredre vetíti vissza a vizsgált terület legtöbbször a középkorban feljegyzett vízneveit. Miért ne fogadnók el tehát azokat az eredményeket, amelyek csak két-háromszáz évre visszamenőleg érvelnek kora-Árpád-kori helynevekkel. Főleg ha tudjuk, hogy közvetlenül tőlünk nyugatra, nem-magyar történeti környezetben sikerült már kimutatni az avar korból fennmaradt toponímiát.9

9 Összefoglalóan: Renfrew az indoeurópai nyelvterjedés jobb megértéséhez fogalmazta meg élite dominance modelljét, de segítségével szinte egyértelművé válik, hogy az Árpád-vezette törzsszövetség népének zöme — de vezető rétege szinte teljesen — török etnikumú, de legalábbis török nyelvű volt. Az egyes törzsek keretében élhettek ómagyar nyelvűek is, és a két magyar nevű törzs etnikuma is ómagyar nyelvűekből állhatott. A magyar állam megalapítása viszont kétségen kívül ennek a zömmel török nevű, török etnikumú és török nyelvet beszélő törzsszövetségnek a történeti tette volt. A modell lényege szerint azonban már ezt, a 895-ben beteljesülő honfoglalást megelőzően igen jelentős lélekszámú, ómagyar nyelvet beszélő etnikumoknak kellett élniök a Kárpát-medence olyan területein, amelyeket a történeti magyar nyelvterülettel kell azonosítanunk. Ezek a jelentős lélekszámot jelentő népcsoportok csakis a késő avar kori lakosság részei lehettek. A „hiányzó" avar kori eredetű toponímia pedig nem más, mint az ettől az avar kori ómagyar nyelvű lakosságtól származó, az Árpád-kori magyartól nem, vagy csak nehezen megkülönböztethető, tehát különleges elemzések nélkül ki sem mutatható helynév-anyag. Ezt a feltevést elfogadva, az Árpád-vezette török élite dominance 895-ös honfoglalása minden nehézség nélkül beilleszthető C. Renfrew élite dominance modelljének általános formájába, és semmi rendkívülit nem szükséges benne keresnünk. Más kérdés, hogy az avar kori ómagyar nyelvű etnikum Kárpát-medencébe való eljutásának keretei további bizonyítást igényelnek (de így van ez akkor is, ha az ómagyar nyelvű etnikumot csak 895-ben akarjuk behozni a Kárpátmedencébe). Meggondolandó, hogy Európa összes indoeurópai nyelve egy olyan név-