Századok – 1991
Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268
AZ 1849. ÉVI OROSZ INTERVENCIÓ 287 Magyarországon, a cár elképzelése szerint általában a Windisch-Grätz által képviselt álláspont szerint is a március előtti (feudális) állapotot kellett volna visz -szaállítani. Ferenc József és Schwarzenberg látszólag el is fogadták a cár ezen feltételeit is, anélkül, hogy annak megvalósítására komolyan gondoltak volna. A politikai megegyezést június 10-én követte a katonai megállapodás megkötése. Az oroszok magyarországi intervenciójáról szóló hír nem kevesebb port vert fel a lanyhuló forradalmak Európájában, mint annak idején maga a forradalom kitörése. A fontosabb kormányokat az orosz kormány olyan értelemben informálta, hogy a cár az akciót nemcsak a saját, hanem Európa „rendjének és nyugalmának érdekében" rendelte el.94 A forradalmi Franciaországban a magyarországi forradalom és szabadságharc ügyében a közvélemény megoszlott, mert az ország maga is még sok belső nehézséggel küzdött. Ennek megfelelően a kormány óvatos kettős politikát folytatott. Egyrészt igyekezett titokban a Romanovokhoz és a Habsburgokhoz jó viszonyt kiépíteni, másrészt az ország baloldali pártjait látszatakciókkal megnyugtatni. A francia külügyminiszter, Eduard Drouy de l'Huys a parlamentben az orosz kormányhoz erélyes protestáló jegyzék küldését ígérte, de sem ő, sem hivatali utódja, Alexis de Tocqueville miniszter ténylegesen nem kezdeményeztek semmilyen diplomáciai lépést.95 Az orosz kormány a francia tartózkodásért hálából elismerte diplomáciailag a „második köztársaságot" — mint már említettük — még a magyarországi hadműveletek előtt.9 6 Németországban a közvélemény — kivéve a kormányt — Magyarországgal rokonszenvezett. Erre több magyarázat is van: így a belpolitikai helyzet, a „Német Szövetségben" a porosz-osztrák rivalitás, és a forradalom elharapódzása Dél-Németországban, ahol Ausztriával kevesen szimpatizáltak. A porosz király és kormánya felajánlotta Ausztriának segítségül egy húsz-harmincezer főnyi hadsereg küldését. Ez a terv Schwarzenberg ellenállásán bukott meg, mert a poroszok által kívánt árat nem volt hajlandó megfizetni, ti. hogy Ausztria mondjon le vezető szerepéről a „Német Szövetségben". Ez a terv viszont lehetővé tette volna Ausztriának az orosz segítség igénybevételének mellőzését, ha már a még olcsóbb árat, a Magyarországgal való kiegyezést nem akarta.97 Anglia álláspontja volt mindenekelőtt mértékadó Oroszország számára katonai akciójának megítélése szempontjából. A whig-kormány és külügyminisztre, Palmerston lord hivatalos politikája inkább Ausztria pártján állt, míg a közvélemény szimpátiája Magyarország felé hajlott. Az osztrák diplomácia nagy sikerének könyvelhette el, hogy Palmerstonnal el tudta hitetni: Magyarország nem önálló állam, hanem Ausztriának csupán egy tartománya (volt). Az angol külügyminiszter azt is erősen hitte, hogy a Habsburg Monarchia elengedhetetlen előfeltételét képezi az európai biztonságnak. Anglia ennek megfelelően jóindulatú, megfigyelő álláspontot foglalt el Ausztriával szemben. Külügyminisztere pedig az orosz követ tudomására hozta, hogyha az oroszok Magyarországon gyorsan „kész helyzetet" teremtenének (fait accompli), Anglia, bár sajnálkozásai, de protestálás nélkül venné (azt) tudomásul: „Finissez en vit... " „Végezzenek lehetőleg gyorsan" - fejezte be szavait a külügyminiszter. Maguk az oroszok voltak Anglia kedvező magatartásától a legjobban meglepve.98 A hatalmas angol ellenzék Palmerstont „passzivitással" vádolta, Ralph Beruwall Osborne figyelmeztette felszólalásában a parlamentet, hogy „Magyarország
