Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
250 PALOTÁS EMIL amelyben minden mérvadó tényező egyetértett. Ferenc József ismételten a németek tudtára adta, aggódik amiatt, hogy Ausztria-Magyarország „önhibáján kívül" háborúba keveredhet Oroszországgal anélkül, hogy világosan adva lenne a casus foederis. Félreérthetetlenül jelezte, rossz néven veszi, ha a Berlin által olyannyira patronált Földközi-tengeri új hármas szövetkezés létrejötte kizárólag csak a háborús veszedelem növekedését jelentené Bécs számára éppen azáltal, hogy Berlin cserben hagyja őket.97 Osztrák részről szóba hozták Románia fenyegetettségét is, azt, hogy az az ország fokozottan ki van téve a keleti agressziónak, de Bismarck e vonatkozásban sem mutatott különösebb készséget vállalt kötelezettségei teljesítésére. Nincsenek nekünk e célra csapataink - üzente Bécsbe.9 8 Az áttetszőnek addig sem mondható német taktikázás tovább bonyolódott, amikor december 11-én Bismarck utasítására Kálnoky megkapta Moltke november végi memorandumát.9 9 Az újabb húzás, ha lehet, tovább fokozta a zavart. A bécsi tábornokok saját addigi erőfeszítéseik helyességének igazolásaként, egyben pedig a prevencióval történő védekezés jogfolytonosságának megerősítéseként fogták fel a berlini vezérkar főnökének állásfoglalását. Nem így a német kancellár. A memorandumhoz egy kísérőlevelet mellékelt, amely csavaros logikát követett. Ebben elismerte, hogy a berlini katonák azért újították fel az azonnali megelőzésről vallott régebbi elvet, mert bizonyosak abban, hogy a cári hatalom egészen rövid időn belül Németországra és Ausztria-Magyarországra támad. A kancellár kijelentette, Moltke fejtegetéseinek katonai helyessége kétségbevonhatatlan, de nyomban hozzátette, magasabb politikai okokból ő maga nem egyezhet bele az azonnali támadásba. De mivel az orosz agressziós szándék mégiscsak vitathatatlan - jött mindezek után a váratlan konklúzió -, Ausztria- Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje, azonnal fegyverkeznie kell Galíciában! A kancellár fejtegetését a bécsi miniszter nem találta meggyőzőnek. Legfeljebb arra volt alkalmas, hogy megerősítse: valóban fennáll a mély diszkrepancia Bismarck és a legfelső német katonai vezetés között. Nem volt viszont világos, hogy a németek milyen szerepet szánnak gyengébb szövetségesüknek a kialakult bonyolult szituációban. Vagy a téli német-osztrák közös vállalkozás, keleti háború a rejtett cél, tehát az ismert prevenciós szándék, amelyért Moltke újból síkra szállt, vagy a kancellár Ausztria-Magyarországot egyoldalú és felelőtlen aktivitásra kívánja rávenni, miközben saját maga az ebből esetleg keletkező háborús bonyodalmaktól távolmarad. Ezen alternatívák közül Kálnoky számára egyik sem volt elfogadható. Bismarck megnyilatkozására kategorikusan válaszolt: nem hisz a téli orosz agresszióban. Bizonyos előkészületeket megtesz a Monarchia, de többet nem. Továbbra is kerüli provokációnak még a látszatát is.10 0 A Berlin és Bécs közötti kapcsolatokban ezidőtájt Széchényinek jutott az egyik fő szerep. A nagykövet bátran kimondta következtetését: minden jel szerint Bismarck háborúba hecceli Ausztriát.10 1 A merész állítást Kálnoky nem vonta kétségbe. Bár maga is maximálisan osztozott Bismarck azon vélekedésében, hogy a katonailag bizonyára szükségszerű prevenció politikai meggondolásból nem helyeselhető, mégis zavarta őt, hogy a kancellár „épp úgy sietteti a hadi készülődésünket, mintha osztaná Moltke nézetét".10 2 Nehezen talált magyarázatot a jelenségre. Reuss előtt nem titkolta: úgy látja, december 11-i levelében Bismarck elvileg mást mond, mint annak
