Századok – 1991

Folyóiratszemle - Menzsinszkij V. Sz.: A feudális földbirtokok szerkezete a Litván Nagyfejedelemségben (az 1528-as katonai összeírás alapján) I–II/192

192 FOLYÓIRATSZEMLE mindig 12-14% volt. Viszonyaik persze ekkorra már jórészt közelítettek a „német jogú" községekéhez. A „német jog" átvétele elsősorban a jobbágy-földesúri viszony részleteit érintette: a föld öröklthetőségét, személyes szabadságot, rögzített szolgáltatásokat. A „német jog" elterjedésével fokozatosan eltíntek a lengyel parasztság kiváltságos csoportjai, de eltűntek a nem-szabadok is. Az új szerkezetben a paraszt számára az vált döntővé, hogy milyen birtokon él. A legjobb helyzetben a fejedelmi, később királyi parasztok voltak, ugyancsak jó volt az egyházi birtokokon élők helyzete. A 14-15. században felerősödött a parasztság mobilitása. Az egyes történeti országrészekben alig, vagy egyáltalán nem akadályozták a paraszti költözést. Viszonylagos önkormányzatot vívott ki a faluközösség, amelyben fokozatosan visszaszorultak a korábban nagyhatalmú Soltészok (Schulze). Bővült a paraszt-i árutermelés, tekintélyes jövedelmet biztosítva a termelőknek. Sokan a városba költözéssel, kereskedés vagy kézművesség vállalásával javítottak sorsukon. A köznemesség fokozódó érdeklődése a gabonakereskedelem iránt ugyan előrevetítette a későbbi kedvezőtlen fordulatot, de ez sem változtatta meg azt, hogy a lengyel parasztság helyzete a 15. századig általában javult. (Acta Poloniae Historíca 57. köt. 1988. 6-42.) BJ V. SZ. MENZSINSZK1J A FEUDÁLIS FÖLDBIRTOK SZERKEZETE A LITVÁN NAGYFEJEDELEMSÉGBEN (AZ 1528-AS ÖSSZEÍRÁS ALAPJÁN) A vilniuszi szejm a lovas-, ill. a gyalogos katonai állományt kívánta felmérni, s ezért rendelte el az 1528-as összeírást. Az eredeti anyag nem, de egy 14. sz. végi cirill betűs átirata fennmaradt, s ezt elemezte a szerző. Előrebocsájtja, hogy az adatok az érintettek bevallásán alapultak, de más források felhasználásával ellenőrizhetőek, pontosíthatóak, s megbízható képet adnak a Nagyfejedelemség feudális uralkodóosztályának tagolódásáról — földbirtokaik mérete, jobbágyaik száma és más mutatók alapján. Az 1528-as összeírás anyagának elemzésével felvázolható a földbirtokos nemesség különböző társadalmi és jogi helyzetű rétegeinek száma, aránya és területi megoszlása is. Ez utóbbit a történeti földrajzi vonatkozások tisztázása miatt is jelentősnek ítéli a szerző. Egyenetlenek a topográfiai adatok, s tisztázásra vár, hogy az összeírás eleve így készült, vagy károsodott az idők folyamán. A bizonytalanságok ellenére is értékes ez a forrásanyag, amely az egyes nemesi földbirtokosok által állítandó lovas- ill. gyalogos katonák számát tartalmazza — értelemszerűen birtokaik nagysága ill. jobbágyaik száma függvényében. Az első, de legszűkebb kategóriát a fejedelmi tanács tagjai alkották. A nemesség fél százalékát jelentették, viszont a földbirtokok több mint egyötödével rendelkeztek. A zászlós nemesek — akik bandériumot állítottak — a feudális uralkodóosztály alig másfél százaléka a birtokok 7 százalékával rendelkezett. A legnagyobb réteg a köznemeseké (a Nagyfejedelemség különböző területein — litván, lengyel, belorusz — más-más elnevezéssel: slachta, bóját stb.), akik csaknekm 40 százalékot reprezentáltak a földterület egyötödével. A 47 százaléknyi kisnemesnek legfeljebb 8 jobbágya volt, de sokuk nem is rendelkezett adózó néppel, így maga volt kénytelen katonáskodni. Ez utóbbi kategóriába tartoztak a Krímből ideszármazott tatírok, akik a nemesség 5 százalékát alkották, de szociálisan erőteljes tagoltságot mutattak különleges státuszuk ellenére is. A nemesség megoszlását külön táblázatban is összefoglalja a szerző. 46 százalékuk litván területeken rendelkezett birtokokkal, egynegyedük Belorussziában, csaknem ennyien lengyel földön. Külön csoportosította Menzsinszkij azokat, akiknek a Nagyfejedelemség szinte minden „tartományában" voltak birtokaik (3%), s a katonák 40 százalékát állították. Figyelmet érdemel — az erőteljes differenciálódásra utal —, hogy pl. a 46 százaléknyi litvániai birtokos a katonák csupán 29, a lengyelországiak (23%) pedig mindössze 8 százalékát állították ki. Az egyes „országrészek" nemeseinek differenciáltságát is vizsgálja a szerző. Belorusz területen a nemesek 41 százalékának nem volt jobbágya. Csaknem ennyien tartoztak a kisnemesi kategóriába, a földterület alig több mint egynegyedével. Tehát erőteljes volt a differenciálódás, az elszegényedés. A középbirtokosok (19%) a földek csaknem felével rendelkeztek. Hasonló volt a helyzet a litvániai földbirtokosok ese-