Századok – 1991

Folyóiratszemle - Guerreau-Jalabert Anita: Vérfertőzé és szentség a 12. századi „Szent Gergely életében” I–II/188

188 FOLYÓIRATSZEMLE birtokok irányításában. A mjó földek felosztódása önmagában tehát semmiképpen nem jelentette a sóenrendszer végét. A történészek régi vitája, hogy ez az átalakulás vajon egy új rend kezdetét jelezte-e — azaz egy független kisparaszti réteg megjelenésével a japán középkor vette-e kezdetét —, avagy mindez csupán a birtokosok alkalmazkodókészségét mutatta, s a változás nem érintette a kor alapvetó gazdasági és társadalmi szerkezetét. A nézetek megegyeznek abban, hogy a 14. század mindenképpen választóvonalat képezett a fejlődés menetében, de igen eltérőek a vélemények a tekintetben, hogy ez a kor mit választott el mitől. Az egyik álláspont képviselői a sóén átmeneti jellegét hangsúlyozzák. Eszerint a sóén egyrészt az ókori államra jellemző gazdasági-társadalmi-politikai szerkezet volt, másrészt már előrevetítette a középkori földbirtok formáját. A 14. században történt meg a lényegi átalakulás az ókori formációból a középkori viszonyok felé. Az ezzel a koncepcióval vitázók nézete szerint igaz, hogy a sóén a 14. század folyamán átalakuláson ment keresztül, de a birtokrendszer alapja megmaradt, s ezzel a rendszer lényege nem változott. A valódi változás a 15. század második felében játszódott le, mely a japán feudalizmus kiteljesedését hozta. Ε két elgondolás között helyezkedik el egy tulajdonképpen köztes álláspontot képviselő vélemény, mely szerint a sóen-rendszer 11. századi kialakulása már maga a feudalizmus felé mutató fejlődési irány volt. A 14. század ennek a rendszemek a válságát, majd reorganizációját hozta, melynek segítségével a struktúra egészen a 15-16. századig fennállt. A 14. század tehát a koraközépkor időszakát zárta le. A szerző véleménye ez utóbbi állásponthoz áll a legközelebb. A mjó földek felaprózódása valóban az addigi szerkezet végét jelentette, de a korszak változásai nem eredményezték a sóén- rendszer megszűnését. Ez a rendszer nemcsak a földtulajdonnal és irányításával kapcsolatos törvényeket és szokásokat tartalmazta, hanem egy társadalmi rendet is képviselt, amely szigorú hierarchián keresztül érvényesült. A sóén egészen a 14. század végéig Japán gazdasági és társadalmi életének jellemző szerkezeti egysége maradt. A mjó-szerkezet felbomlása annak a szélesebb körű gazdasági-társadalmi változásnak az egyik tünete volt, mely később aláásta a sóenre alapozott rendet, és megmutatta a gazdasági és társadalmi szerveződés eljövendő új formáit. (Monumenta Nipponica 198513.) ANITA GUERREAU-JALABERT VÉRFERTŐZÉS ÉS SZENTSÉG A 12. SZÁZADI „SZENT GERGELY ÉLETÉBEN" Szent Gergely pápa legkorábbi, 12. századi francia Vitája nagy népszerűségnek örvendett nemcsak a középkorban, amikor számos változatban terjedt, és olyan jelentős szerzőket is foglalkoztatott, mint Hartmann von Aue, hanem azon jóval túl is: az elbeszélés 19. századi mesegyűjteményekben is helyet kapott. A vérfertőző kapcolatból származó, utóbb anyjával házasságra lépő Gergely történetét nem lehet pusztán textuális vagy freudi alapon vizsgálni, ezért a Vita és az antik Oedipus-mondakör összefüggését kereső kutatás nem hozhatott eredményt. Ám a történeti antropológiai-strukturális megközelítés, amely a tér, a társadalmi viszonyok és a rokonsági kapcsolatok értelmezésére vállalkozik, a szent élettörténetében új jelentéseket tár fel. Gergely testvérszerelem gyümölcse: egy aquitíniai gróf halálos ágyán világszép lányát a fivér gondjaira bízza, az ördög azonban bűnös vágyat ébreszt a férfiban. A testvérek egy atyjukhoz hű bárónak gyónják meg vétküket, aki a fivérnek azt tanácsolja, induljon zarándokútra a Szent Sírhoz, birtokainak örököséül pedig húgát jelölje meg. A gyermek a báró tengerparti kastélyában látja meg a napvilágot, ahol anyja a bölcsőben vízre bocsátja: aranyat és sót tesz a bölcsőbe — ez utóbbit, hogy jelezze, a gyermek nincs megkeresztelve — és két elefántcsont táblácskát, amelyen a születés körülményeit rögzíti, és kéri, hogy aki megtalálja a gyermeket, nevelje fel, taníttassa, és tizenkét éves korában, amikor már tud olvasni, adja oda neki a táblákat. Ezután értesül fivére haláláról, s mint a birtok örökösnője, visszatér a nyilvános életbe. Keresztény életet él, kérőit rendre visszautasítja, ezért egy gazdag római gróf háborút indít ellene, és földjeit pusztítja. Közben két halász megtalálja a gyermeket, és egy apátságba viszi. Az apát megkereszteli — saját nevét adja neki —, és felneveli. Amikor tizenkét éves lesz, a szegényebbik halász felesége haragjában ta-