Századok – 1991

Történeti irodalom - Prinjatie hrisztiansztva narodami cental’noj i Jugo–Vosztocsnoj Evropü i krescsenie Ruszi (Ism.: Niederhauser Emil) I–II/154

155 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M let volt. A legfontosabb forrás az ismert De conversione Bagcarionim et Carantanorum, amely elbeszélésében kerüli a templomalapítások elnevezését, nehogy a patrociniumokból kiderüljön, hogy Salzburg mellett Freisingnek és Aquileiának is volt szerepe. A saját egyházi szervezet hiánya miatt a krisztianizáció lássd volt, de 1000 tájára már a temetkezési szokások egyértelműen keresztények. Sajátos, hogy míg a karantániai hercegségnek külön fejezet jut, a nagymorva, cseh és lengyel fejlődést az 5. fejezet összevontan tárgyalja (B. N. Flotja). A többi szerzőhoz hasonlóan Flórja is arra törekedett, hogy a közismert dolgokat ne mondja el részletesen, így Cirill és Metód misszióját mindössze néhány mondat tárgyalja. A leletanyag tanúsága szerint a hatás még nem volt mély. A német és szláv papság viszályát — és az uralkodók változó állásfoglalását — a szerző azzal magyarázza, hogy a németek elnézőbbek voltak a pogány hagyományokkal szemben, Cirillék nem voltak hajlandóak kompromisszumokra, ezért is került sor Metód üldözésére és tanítványainak száműzetésére. A feltárt 20 templom, ebből 12 a mikul*3icei várkörzetben, valószínűleg mind állami kezdeményezésre megy vissza. A 9. sz. első felében a csehországi hatás még gyenge, a cseh előkelők 845-ös regensburgi megkeresztelkedése csak epizód. A század második felére viszont megerősödik a morva hatás, ezt mutatja a Flórja szerint a 10. századra vagy 11. sz. első felére datálható ún. Krisztián-féle legenda (ismeretes, hogy sok kutató ezt a latin nyelvű Vencel- legendát 14. századinak tartja). Bo*9ivoj megkeresztelkedése 882-884 táján csak azt szolgálta, hogy a frank uralkodó egyéb vazallusaival egyenrangúnak számítson. A prágai püspökség a 870- es években szintén frank fennhatóság alatt jött létre. A szláv liturgia befolyása mégis erős maradt, II.Boleszláv fejedelem és Adalbert konfliktusát a szerző éppen az utóbbi „latinosságával" magyarázza. A Vencel gyermekkorában kitört pogánylázadást Flórja krónikás kitalálásnak tekinti. A krisztianizáció a 11. századra fejeződött be, addig még sok a pogány temetkezés, bár kétségtelen, hogy, mint a szerző mondja, a templom melletti temetkezést csak akkor lehet elrendelni, ha már van templom. Az egyházi szervezetet állami jövedelmekből tartották fenn. A lengyelekre vonatkozóan különösen kevés az írott forrás. A krakkói templommaradványok arra utalnak, hogy a 10. században, amikor Dél-Lengyelország cseh fennhatóság alatt állt, már elterjedőben volt a kereszténység. Mieszko elhatározása 966-ból ismeretes. III. Ottó 1000-beli gnieznói látogatását, mint ismertet, Flotja csak egy mondatban tárgyalja, holott a lengyel egyház önállósága szempontjából ennek roppant nagy a jelentősége. Az erős állami támogatást lengyel vonatkozásban is említi. 1000 körül már a hamvasztásos temetkezés dívik, de edény- mellékletekkel, ami a kereszténység felületes terjesztését mutatja. Az 1038-as pogánylázadást azzal magyarázza a szerző, hogy a keresztény egyház túlságosan összefonódott az állami hatalommal. Csak a század végére sikerült az egyházi szervezetet helyreállítani, de a 12. századra a kereszténység meggyökeresedettnek tekinthető, már csak templom melletti temetkezésnek van nyoma. A magyar fejlődést tárgyaló 6. fejezetet a hazai történészkörökben is jól ismert és megbecsült szakértő, V. P. Susarin írta. Természetes, hogy a keleti kereszténység hatására különlegesen figyel, utal arra, hogy Cirill a 860-as években a Krímben találkozott magyarokkal, Metód 882-ben az Aldunánál. A bizánci kereszténység ismeretéről tanúskodik a magyar rovásírás két glagolita és két cirill származású jegye. Susarin felsorolja a 10. századi konstantinápolyi ismert kapcsolatokat, azt is, hogy egy elveszett 12. századi bizánci kézirat 14. századi orosz fordításában is megvannak ennek a nyomai. Hangsúlyozza, hogy a megkeresztelkedés mindkét részről politikai indíttatású volt. A turkiai püspökség valószínűleg hosszabb ideig állt fenn, mert ismeretes két 11. századi püspöki pecsét, amely ugyancsak turkiai püspöké (amiből persze nem következik egyértelműen, hogy ezek csakugyan Magyarországon működtek). Azt Susarin is elismeri, hogy az augsburgi vereség után megújuló Bizánc-ellenes hadjáratok megszakíthatták a század derekán élénk misszionálást. A kereszténység felvétele a belső társadalmi feltételek miatt a 970-es években vált szükségszerűvé. A Csanád által alapított ortodox kolostorokban valószínűleg görög és bolgár szerzetesek működtek. Nyugaton Susarin lehetségesnek tartja, hogy a 883-884 során Szvatopluk által elpusztított Pannóniában maradhattak fenn keresztények, s ezek hathattak a magyarokra. A magyar keresztény terminológia szlovén eredete azt mutatja, hogy itteni szlávok talán a misszionálás során tolmácsolták a hithirdetők prédikációit szláv nyelven, amivel a magyarok már ismerősek lehettek, ahogy Ajtony területén a görög szerzetesek is rászorultak a szlávok segítségére. A görög monostorok csak 1200 táján kerültek nyugati latin szerzetesek kezére. A két egyháznak ez a hosszú együttélése Susarin szerint egyedülálló jelenség. Az 1092-es szabolcsi zsinat még szláv pogány hagyományokat tilt, a ligetekben való temetkezést, ez világosan szlávokra utal. Természetesen Susarin a nyugati egyház terjeszkedésének alapvető menetét is bemutatja, csak a rövidség kedvéért hagytuk ezt el. Ő is hangsúlyozza az állam és az egyház összefonódását, ezért a 11. századi nagy pogánylázadások egyúttal antifeudális jellegűek is.