Századok – 1991

Történeti irodalom - Popa Radu: La începuturile evului mediu Romanesc. (Ism.: Entz Géza) I–II/150

153 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M Az utolsó fejezet kísérletet tesz a Hátszegi medence korai politikai történetének megrajzolására. Az 1247-i oklevélből kitűnik, hogy a medence román lakossága kapcsolatban áll a Kárpátokon túli, Litvoj vajda által vezetett havasalföldi területtel. A szerző IV. Béla oklevelét úgy értékeli, hogy a király által odatelepített jánoslovagok kiváltságai egyben a magyar királyság déli határterületének a szerinte később megalakult Szörényi bánságtól való elkülönítését jelenti. Összefüggésbe hozza ezt a Fogaras-földön és a Barcaságban ez időben végbement folyamattal, amely a magyar királyság déli határának a Kárpátok déli vonalán való megszilárdítását eredményezte. A székely és szász település a Hátszegi-medencét nem érintette, de Popa joggal feltételezi, hogy a Maros völgyét elpusztító tatáijárás semmisítette meg a vajdahunyadi földvárat. A hátszegi megye 1276 előtti megszervezése szüntette meg a közvetlen kapcsolatot e részen a Kárpáton túli Szörénységgel. A szerző véleménye szerint a Hátszegi-medence 1270 előtt a magyar királyság által megszállt és szervezett területen kívül esett, vagyis a szóbanforgó vidéken a kenézek által vezetett román lakosság önálló fejlődése alakította ki a történeti viszonyokat. Ebből érthető Hátszegnek legkorábbi megyeközpontként való értékelése. A két utolsó fejezetben kifejtettek azonban csak részben felelnek meg a történeti valóságnak. Az egyik legjelentősebb ellenérvet éppen a sokszor idézett 1247-i oklevél tartalmazza. F,bben ugyanis IV. Béla a jánoslovagoknak adja „medietatem omnium proventuum et utilitatum, que ab Olatis terram Lytua habitantibus, excepta terra Harszoc cum pertinentibus suis, regi colligerentur, domus Hospitalis percipiat." Ε fogalmazásból egyértelműen kitűnik, hogy a lovagok Litva föld jövedelmének felét kapják meg, de a hátszegi földet tartozékaival együtt a rendelkezés nem érinti, tehát a király ottani jövedelmét a lovagokkal nem osztotta meg, hanem megtartotta magának. Ha a hátszegi jövedelem a királyé marad, e tény annak a királyi hatalom alá tartozását világosan bizonyítja. De a Litva földről is a király rendelkezik, tehát az is királyi birtoklásban van. Ez utóbbi terület a Szörényi bánsághoz tartozik, amelynek első ismert bánja, Lukács 1233-ban szerepel Béla iQabb király oklevelének méltóságfelsorolásában. Béla király 1238-ban kiadott oklevele közli a pápával, hogy a Bulgária melletti Szörény földre, amely azelőtt puszta volt, nemrég nagy néptömeg költözött. Ezért a király engedélyt kér a pápától, hogy az ottani nép számára püspökséget alapíthasson. Úgy tűnik, a Szörénységben történő népmozgás összefüggésbe hozható a kenézek vezette román lakosságnak a Hátszegi medencében való letelepedésével és építési tevékenységüknek a 13. század második felében tapasztalható lendületes megindulásával. Utalhatok e ponton Györffy Györgynek Magyarország Árpádkori történeti földrajza című műve III. kötetének Hunyad megyéről szóló fejezetére, amely azonban a román kutató könyve kéziratának elkészítése után jelent meg. A fentiek alapján a megye kialakulása is Popa felfogásától eltérően történt. Kétségtelen, hogy a méltán 11. századinak tartott vajdahunyadi földvár a hozzá tartozó váraljával és a várnép temetőjével tökéletesen megfelel a korai ispánsági várak általános jellemzőinek. Ez volt az 1276-ban felbukkanó Hunyad megye legkorábbi központja. Akár feldúlták a tatárok, akár nem, e szerepét a század végén a sokkal kedvezőbben fekvő és korszerűen épült dévai vár vette át. Déva az erdélyi vajda tartózkodási helye már 1302-ben, hét évvel később említik a vajda dévai házát. A harmadik királyi vár comesét ugyancsak 1276-ban említik először, de soha nem lehetett a megye központja, hanem csak a hátszegi diszktriktusz főhelye. Ez kitűnik a másik két királyi várhoz képest alárendeltebb történeti szerepéből, és főként a dévai várral szembeni sokkal szerényebb építészeti megoldásából. A dévai vár vezető szerepe az egész középkoron át megmaradt, míg a másik két királyi vár a 15. század folyamán 1409-ben, illetve 1462-ben a Hunyadi-, illetve a Kendefi-család birtokába került. Radu Popa könyve sok vonatkozásban nem elentétes a magyar szakirodalom álláspontjával, sőt azt főként a 14-15. századi vonatkozásban ki is egészíti. Nagy érdeme, hogy kitér az utóbbi évtizedek még közzé nem tett régészeti kutatásaira, amelyek tanulsága elsősorban a kora középkori állapotok pontosabb megismerését segíti elő. A hátszegi kenézcsaládok és a vezetésük alatt álló faluközösségek történeti szerepét lényegében és több részletében új megvilágításba helyezi. Ε körülmény nemcsak a helyi, hanem az általános erdélyi középkor élete, valós megjelenése szempontjából is jelentős távlatokat nyitott meg. Módszerében az egykorú írott források felhasználása és értékelése kiemelkedő helyet foglal el. A hátszegi kerületről szóló elmélyült kutatások alapján megírt munkája nagyban hozzájárul a középkori Erdély történeti és kulturális fejlődése hitelességre törekvő ismeretéhez. Enlz Géza