Századok – 1991
Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3
10 MAKKAY JÁNOS Ε térségek, mint említettük, igen hosszú ideig önállóan fejlődő egységek voltak, bár egymástól egyáltalán nem voltak elzárva, sőt! A kulturális és technológiai felfedezések (élelemtermelés, edénykészítés, réz-, majd bronzmûvesség) például rendszeresen délről, azaz a III. térség felől és közvetítésével terjedtek a II., és részben az I. térség felé is. Ez okozza az időbeli eltolódásokat, amikor ugyanis a III. területén már újkőkori életformát és technológiát találunk, akkor a másik kettőn egy ideig még középső-kőkori élelemgyújtögetők élnek. Mindhárom térségen legalább három évezredig lehet nyomon kísérni olyan belső fejlődést, amely valószínűvé teszi az etnikai, és abból következően a nyelvi kontinuitást is. Eközben az egységeken belül — a nagyobb kulturális-technológiai változásokat követően — csoportosulások jöttek létre, de a változások e csoportokban is azonos ritmust követtek. A nagy térségek között jelentős határmódosulások is megtörténtek, amelyek minden — értékelhető — esetben jelentős etnikai-nyelvi folyamatokkal is összefüggtek. Véleményünk szerint a három kulturális térség népessége azonosítható egy-egy IE dialektus- csoporttal, mégpedig az I. sztyeppei - gödörsíros kör az indoiránival, a II. vonaldíszes térség és leszármazottai a kezdeti ó-európai csoporttal (tehát a protoszláv - protobalti - protokelta - protogermán - italikus - venetus - illir - és más, mára már kihalt dialektusok közvetlen elődjével), és a III. kárpáti - balkáni térség a protogörögök, prototrákok és rokonaik elődeivel, valamint más, azóta nyomtalanul eltűnt dialektusokkal. Ha a Karanovo-Körös-Stafevo kultúrákhoz kapcsoljuk a velük egyidejű görögországi (tesszáliai) újkőkort is, azaz a Protosesklo-Sesklo kultúrákat és genetikus utódaikat, a Dimini-fejlődést, akkor esetleg ide sorolhatjuk a Dél-Balkán pre-görög IE dialektusait is, így a pelasgot, amennyiben igazolható az IE nyelvcsaládhoz való tartozása. Ε három kulturális csoport mindegyike olyan előzményekből alakult ki, amelyeket a régészeti kutatás a jelen pillanatban számos kisebb-nagyobb eszköztípus formájában ír le, és különböztet meg. Ez a középső kőkori mozaik-szerű tarkaság az oka, hogy három nagy csoportunk genetikailag azonos — közös — elődjét ma még nem tudjuk meghatározni a középső kőkorban, és különösen nem a kései paleolitikumban. Ε három nagy csoport korai újkőkori keltezéséből viszont az következik, hogy a PIE már az újkőkor előtt szétvált dialektus-csoportokra. Elhelyezkedésükből pedig az következik, hogy az U-FU őshaza szempontjából a továbbiakban csak az I. és II. térség további fejlődése és északi kapcsolataik és terjeszkedéseik fontosak a számunkra az újkőkorban'és a bronzkorban. A nagyon egységes leletanyagot mutató korai középeurópai vonaldíszes kerámia hosszú ideig stabilan fejlődött eredeti elterjedési területén (a Rajna, az Alpok, a Dunántúl, a Pripety-mocsarak, a középső Visztula és az észak-európai síkság között), majd két nagy csoportra bomlott: Morvaországtól nyugatra a tűzdelt szalagdíszes kerámiára, attól keletre a kottafejes díszű kerámiára. Főleg ezt követően került sor jelentős terjeszkedésre. Először a kottafejes kerámia törzse foglalta el a Kárpátoktól keletre a Körös-Starevo kultúra hajdani területét a Kárpátok és a Prut között. Majd a kottafejes kerámia genetikus utóda, a Tripolje -Cucuteni - Erősd festett kerámia terjeszkedett a Dnyeperig (Kievig és Ogyesszáig). Létrejött a Dnyeper-határ az ó-európai és az indo-iráni nyelvközösségek között, amely vonal egyértelműen az iráni és a szláv toponímia határa is. Mivel a Dnyeper és a Bug = San folyók közötti Kárpáton-túli területet a Tripolje - Cucuteni - Erősd festett ke-
