Századok – 1991

Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3

AZ URÁLI-FINNUGOR ŐSTÖRTÉNET NÉHÁNY KÉRDÉSE 5 megjegyezni annyit, hogy az őstörténeti, ősrégészeti kutatások időhatárainak tágulásával (amit az időmélység hátrálásának is lehet nevezni, azaz amikor az adott keltezések egyre idősebbek, korábbiak lesznek) a nyelvi őstörténet kezdeti szakaszai is egyre korábbi évezredekbe tolódnak vissza. Azaz olyan időszakokba, amelyek nemhogy saját, belső, hanem idegen, külső történeti források alapján sem vizsgálhatók. Az időmélység eme hátrálásának okai egészen sajátosak és különfélék, tárgyalásukba most nem bocsátkozhatunk. Az egyik eredménye azonban az, hogy míg e század elején általában elfogadott volt, hogy egy IE alapnyelvi állapot valamikor az i.e. 3. évezredben állhatott fenn, manapság már legalább az 5., de általában még korábbi évezredekre szokás keltezni. Hasonló a helyzet az U-FU nyelvi folyamatok keltezésével is. Rontja a helyzetet, hogy főleg a filológusok nem határozzák meg, hogy becsült időadataik milyen keltezési rendszeren (hagyományos, egyszerű radiokarbon, helyesbített = kalibrált radiokarbon) alapszanak. Emiatt az indogermanisztika és az uralisztika abszolút és relatív keltezéseiben olyan áttekinthetetlen zűrzavar alakult ki, amelyben egyelőre nem vágható rend. Ezért az alábbiakban elsősorban az egyes régészeti egységek egymáshoz viszonyított (relatív) keltezését használjuk, és lehetőleg kerüljük a naptári (abszolút) időpontok alkalmazását. Továbbá olyan régészeti modellek felállítására törekszünk, amelyek a lehetőség szerint időrendileg nyitottak, tehát elsősorban az időmélység irányában (hátrafelé) kitágíthatóak és módosíthatóak. Következetesen kerülni fogjuk a nyelvi paleontológia adatainak használatát, ami a finnugor őstörténet iránt érdeklődő olvasóban alighanem tiltakozást fog ébreszteni. A mellőzés oka egyszerű: a nyelvi paleontológia egy-egy szűk kérdésre vonatkozó összehasonlításai az indogermanisztikában az elmúlt évszázadban kizárólag zsákutcába vezettek, vagy — ami még rosszabb —, az újabb és újabb növénytani és állattani felfedezésekhez igazodva állandóan módosítani kellett és kell őket. A legjobb példa a lóra vonatkozó nevekkel kapcsolatos indogermanisztikai feltevések. Közismert, hogy a ma legnépszerűbb elmélet az IE őshazáról jórészt a ló, és különösen a már háziasított ló ismeretére, használatára és nevére épül, nagyjából a Kárpátok-Volga közötti sztyepp területén az i.e. 5-3. évezredekben. W. Meid szinte kizárólag a — talán már háziasított — ló csontjainak előfordulása alapján határozná meg az őshazát: „die frühe Sitze der Indogermanen eher im westlichen als im östlichen (asiatischen) Domestikationsgebiet des Pferdes anzusetzen,"13

míg másutt azt olvassuk: „az +

ekwos szó megléte csak annyit bizonyít, hogy az IE alapnyelv szétválása előtt volt egy állat, amelyet így nevezhettek, ami azt követően is ismert maradt, és megtartotta nevét is; egyáltalában nem bizonyítja viszont azt, hogy az indogermánok már ismerték a háziasított lovat, sőt, hogy már használták is azt, és igy hiú remény marad minden olyan kísérlet, amely ezen (háziasított) ló segítségével akarja az őskori leletek között megtalálni az indogermánokat."14

A vitakérdés lényege az, hogy az IE alapnyelvi állapotra kikövetkeztetett +ekwos általában lovat, vagy már határozottan háziasított lovat jelentett-e. Ha ti. igazolható az utóbbi, akkor a legelőször bekövetkezett háziasítás területe és annak régészeti művelődése azonosítandó az IE alapnyelvi állapottal, területtel és anyagi kultúrájával. A háziasított állatvilágra vonatkozó IE nevezéktan soksok más adata azonban azt bizonyítja, hogy e nevek egyszerűen tovább öröklődtek a vad ősőkről a háziasított utódokra. Az IE alapnyelvi állapot tehát a (ló) háziasítása előtt létezett, és nem szükségszerűen a legelső háziasítás területén (tehát a délorosz