Századok – 1990
Tanulmányok - Pintér István: A két munkáspárt külpolitikai koncepciói a Horthy-korszakban V–VI/708
A KÉT MUNKÁSPÁRT A KÜLPOLITIKÁRÓL A HORTHY-KORSZAKBAN 719 olasz kormány Bethlen melletti kiállása miatt nem sikerült sem őt eltávolítani, sem a rendszert liberalizálni.3 5 A szociáldemokraták és a baloldali ellenzék a kormány nemzetközi meghurcolása mellett még annyit könyvelhetett el magának, hogy a frankügy miatt Bethlennek genfi tárgyalásain nem sikerült elérni a pénzügyi ellenőrzés teljes felszámolását, újabb kölcsön felvételét és a még fel nem használt kölcsön felszabadítását. A szociáldemokraták ezt ugyan Bethlen kudarcaként könyvelték el, de ez messze elmaradt eredeti reményeiktől. Az 1926. március 30-i parlamenti frakció ülésén kénytelenek voltak tudomásul venni az angol követnek azt a közlését, hogy kormánya mindenképpen „tartja" Bethlent, mert ő az egyedül alkalmas ember arra, hogy „megfelelően ellensúlyozza" Közép-Európában Anglia nagy ellenfelét, Beneát. Ezek után a szociáldemokraták legfontosabbnak azt tartották, hogy valamiképpen kivédjék azt a várható retorziót, amit Bethlen esetleg ellenük alkalmaz megtorlásként a frankügyben tanúsított külföldi, rendszerellenes „offenzívájuk" miatt.3 6 Ez a magyarázata annak is, hogy a genfi út „kudarca" miatt tervezett parlamenti fellépést Peidl és Peyer javaslatára levették a napirendről, s megelégedtek csupán Peyer mérsékelt hangú, de kritikus parlamenti felszólalásával.37 így a frankügyet az MSZDP csupán csak a rendszer demokratizálására és külpolitikai koncepciójának megváltoztatására tett kísérletek kudarcaként könyvelhette el. Mindezt tetézte — az 1927 tavaszán megkötött, s az MSZDP által élesen bírált — olasz-magyar szerződés, amellyel Magyarország, ha reakciós irányban is, kitört külpolitikai elszigeteltségéből. Ezt röviddel utána követte a Rothermere- akció, amely Csehszlovákia és Románia magyar-lakta vidékeinek visszacsatolásáért szállt síkra. Mindkét „akciónak" széleskörű nemzetközi visszhangja volt. Ezekre Franciaország és a kisantant nagyarányú ellenpropagandával válaszolt, szorosabbra zárta sorait olyannyira, hogy Anglia — amely pedig az MSZDP szerint az utóbbi akció mögött állt — kénytelen volt elhatárolni tőle magát. Az olasz-magyar egyezmény ellen Várnai Dániel interpelált a Házban, mondván, a párt nemcsak „elfogadni" nem tudja, hanem „a legerélyesebben tiltakozik ellene". Elfogadhatatlannak tartotta a kormányfőnek azon érvelését, hogy az egyezménnyel sikerül „enyhíteni" a Magyarországot fojtogató „gyűrű szorítását". „Nem lehet oly barátsági szerződést kötni — szögezte le Várnai, amely... a kormánynak talán szerez egy barátot, ugyanakkor az országnak három ellenséget."3 8 Az 1928-as pártkongresszusra készített jelentés még nagyobb veszélyt lát a szerződésben, mert ez elősegítheti Magyarország „háborúba sodródását is". Jelenthet egy olasz-jugoszláv háborúba sodródást Albánia birtoklásáért, de ami ennél is veszélyesebb: „angol-olasz szovjetellenes frontnak Magyarország bevonásával való kiépítését". Peyer előadói beszédében a Rothermere-akcióval kapcsolatban pedig hangsúlyozta: „előkelő magánemberek akciója kelthet irántunk rokonszenvet, sajnálkozást, de eredményt csak a demokratikus haladástól várhatunk." 36 PI Arch. 658. t. 3/1. ő. e. 37 PI Arch. 658. f. 3/1. <5. e. A parlamenti frakció 1926. június 9. és 15-i ülése. 38 Képviselőházi Napló (1926) IV. kötet 233-234. o.
