Századok – 1990

Tanulmányok - Gergely Jenő: A politikai katolicizmus átrendeződése a bethleni konszolidáció első felében (1923–1926) V–VI/670

672 GERGELY JENŐ makkal és ellenforradalommal egyaránt, s az alkotmányos rendpárt pozícióját vette fel, akkor a keresztény párt is válaszút elé került. A megmaradásnak, a politikai-közéleti tényezőként való beilleszkedésnek itt is a „profiltisztítás" volt az előfeltétele: azaz le kellett számolni a jobb- vagy baloldali radikalizmusokkal, e tekintetben tehát elsősorban a kispolgári-munkás keresztényszocialista csoporttal, amelyet leginkább Haller István reprezentált. A leszámolás azonban óvatosan úgy ment végbe, hogy ez az irányzat és a mozgalom megmaradhasson a rendszer „jobboldali tartalékának", amelyet bármikor aktivizálni és mozgósítani lehet egy balról fenyegető veszéllyel szemben. Az ex cathedra keresztény politika ezekben az években is a politikai katolicizmus valamiféle változata volt, mert abban lényegében a protestáns egyházak és felekezetek nem vállaltak részt. Szinte az egész korszakra érvényesen megállapítható, hogy a kormánytól eltérő, külön keresztény politika katolikus ügy volt, és a protestáns egyházak sem a pártpolitikában, sem a szociális kérdések megoldásában, tehát a keresztényszocializmus hazai interpretálásában nem vállaltak részt. Ennek nemcsak doktrinális okai voltak, hanem az, hogy ők inkább a meglévő keretekben, elsősorban a kormánypártban és az államapparátusban találták meg az érdekérvényesítés instrumentumait. Ezen belül pedig viszonylag széles skálán mozoghattak Baltazár liberalizmusától Ravasz László konzervativizmusáig. Amennyiben a nagypolitikában az egykori munkapárti Bethlen gróf lett a posszibilis, úgy a keresztény politikában és pártfrakciók kavalkádjában is a „kristályosodási pont" az új szituációban az a gróf Zichy János lett, aki Bethlenhez hasonló politikai karriert járt be, maga is munkapárti tradíciókat hordozott és próbált egyesíteni a politikai katolicizmussal. Zichy a forradalmak és ellenforradalom idején félreállt, passzivitása a kivárásra irányult. Amikor 1922 folyamán a KNEP elemeire hullott, és kitűnt, hogy a hatalom elsődleges eszköze Bethlen kezében nem a keresztény párt lesz, hanem a saját maga képére gyúrt, de a kisgazdapártra támaszkodó Egységes Párt, a jelentéktelenné váló keresztény párti frakcióktól nagyrészt függetlenül jelent meg a közéleti arénában gróf Zichy János. Az Egységes Párttal együttműködő keresztény párti képződménynek két alappillére lehetett: az egyik.a legitimizmus, a másik az agrárizmus. 1923 elején kezdett hozzá Zichy az új keresztény párt megszervezéséhez. A konzervativizmus, a legitimizmus és agráriusság mellett ennek további kritériuma volt az ellenzékiségnek sajátos formája, amely nem a rendszert, hanem a kormányzat egyes intézkedéseit opponálta úgy, hogy ugyanakkor a struktúrát stabilizálja. Távlatilag számításba vehető volt, mint egy esetleges konzervatív politikai váltógazdálkodás egyik eszköze is. A gróf Zichy János körül gyülekező konzervatív katolikus arisztokraták magukat Nemzeti Összetartás Társas Körének nevezték, és 1919 óta tartózkodtak a politikai szerepvállalástól. Mostani törekvéseikhez elnyerték a püspöki kar egyetértését. Csernoch János bíboros hercegprímásnak küldött tájékoztatójában Zichy gróf meghatározta a korszakra szólóan a posszibilis katolikus párt mibenlétét és funkcióját. A Nemzeti Összetartás Társas Körre alapozódó párt a jogfolytonosság (legitimitás) alapján álló „értékes conservatív elemek" csoportja, akik nem hívei a kormány támogatásának, de úgy ellenzékiek, hogy konstruktív kritikájukkal nem feltétlenül kormánybuktatásra, azaz hatalomra kerülésre törekednének. A nagybirtokos