Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
662 Ρ RITZ PÁL ten határvonal lenne harminc-egynéhány hadosztállyal, s itt számításba kell venni azt is, hogy Ausztria déli része ebben az esetben Belgium szerepét fogja játszani." Megemlíti, hogy Bécsben ebben az értelemben tapogatódzott, és legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta, hogy a megkérdezettek számolnak is ezzel a lehetőséggel, ám „igazi osztrák módra hozzá a vállukat vonogatják". Az olasz-jugoszláv konfliktus — folytatja Kozma — Magyarországot igen nehéz helyzetbe hozná. Bethlen István iránti nagy-nagy respektussal azt írja, hogy „ezt a sakkpartit, amely életre megy, csak egy ember tudja nálunk megjátszani, a miniszterelnök, aki ha ezt jól játsza meg, legnagyobb történelmi nagyjaink sorában is a legelső helyek egyikére kerül". Kozma azt állítja, hogy hazatérte után azt tapasztalta, „több- kevesebb változattal az a három-négy ember, aki a helyzetet ismeri, hasonlóképpen látta". Ugyanakkor azonnal hozzáfűzi, hogy a Külügyminisztérium az egész ügyet bagatellizálta. Ebben a szellemben számolt be Bethlennek, aki külön is hosszan faggatta tapasztalatairól. Khuen-Héderváry Sándor gróf, a Külügyminisztérium vezértitkára, a miniszter állandó helyettese azt „abszurdumnak" minősítette.11 4 A későbbi események ismeretében könnyű megállapítani, hogy Kozma Miklós tévedett. A lényeget azonban nem a tévedés tényében véljük megtalálni, hanem inkább abban, hogy az MTI vezetője egyfelől lényegében helyesen ismerte fel az olasz fasizmus szélsőséges megoldásokra hajló természetét, másfelől pedig, hogy egy ilyen alapállásból ő aligha lehetett a magyar-jugoszláv kapcsolatok elmélyítésének lelkes sürgetője. Gömbös ellenben több cikkben, nyilatkozatan szorgalmazza a délszláv szomszéddal való megbékélést. Ez a beállítódása jöhetett kapóra Bethlennek, amikor szüksége volt egy olyan megoldásra, hogy a magyar-olasz kapcsolatok elmélyítése miatti belgrádi aggodalmakat csendesítse. Zsilinszky Endre 1927. április 27-én levelet intézett régi barátjához, Kozma Miklóshoz, és ebben kéri, figyelmeztesse Gömböst, hogy „ne értetlenkedjen éppen a legrosszabb időben azzal az időszerűtlen és túlzott szerbbarátsággal". (Eredeti kiemelés — P. P.) Zsilinszky tehát egyértelműen azt a nézetet vallja, hogy Budapest nem ápolhatja azonos intenzitással a Belgrádhoz és Rómához fűződő kapcsolatait. Mivel ekkor még alig száradt meg a tinta a Rómában április 5-én aláírt barátsági, békéltető eljárási és választott bírósági szerződés példányain, ezért a jugoszlávok iránti barátság keresése Zsilinszky számára egyszerre tűnt időszerűtlennek és egyben túlzottnak is. A délszláv szomszéddal való megegyezés módozatait és idejét illetően Zsilinszky annak a meggyőződések ad hangot, hogy „a szerbekkel csak az orrbaverés után lehet majd megegyezni". (Eredeti kiemelés — P. P.) Zsilinszky büszke alkata nem tudta feledni, hogy a jugoszláv megnyilvánulások bizony sokszor meglehetősen nyersek, sértően fölényesek és kioktatóak voltak Magyarország irányában,116 az orrbaverésen feltehetőleg valami olyasmit ért, hogy a sok sérelemért majd elégtételt lehet venni, az idő múlása pedig eleve elveszi a magyar-olasz, illetve magyar-114 Κ 429. 14. csomó. 6. dosszié. 116 Ld. erre például Hory: im. Belgrádban c. fejezetét.
