Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 623 1918-1920 után (nagyon nehéz pontos dátumot adni, hiszen az új helyzet az 1920-ban aláírt békével vált véglegessé, miközben a nagy fordulat fő vonásaiban már 1918-1919-re kialakult) a telítettséget éppen az éhség, az elvesztett hatalmas területek, az elszakított nagy lélekszámú magyar etnikum utáni vágyakozás váltotta fel. így a külpolitikával szemben most már korántsem a status quo megőrzésének, hanem éppen egy új satus quo megteremtésének igényét támasztotta a közvélemény túlnyomó hányada. Nem kétséges, hogy az ország irányítói számára ez az igény igen jól jött, hiszen alkalmat kínált a rendszert feszítő hatalmas ellentmondások leleplezésére, következőleg azt még szították is, mindez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a revízióval való manipuláció a magyar külpolitika közvetlen irányítói számára egyáltalán nem volt kívánatos, mert a belülről rájuk nehezedő nyomás tovább csökkentette egyébként sem elegendő mozgásterüket. Végül gyökeres változás következett be a politikai berendezkedéssel összefüggő, állandónak tekinthető ideológikus külpolitikai mozzanat tekintetében is. Jól ismert, hogy a dualizmuskori magyar liberalizmus az eszményileg kigondoltnak csupán gyenge földi mása volt, ezzel együtt is a korabeli magyar külpolitikai gondolkodás elvárta, hogy a Monarchia külpolitikája a szabadelvűség szellemében cselekedjen, tehát támogassa az önállóságukért küzdő nemzeteket. Ezzel is magyarázható, hogy a korabeli magyar közvélemény általában rokonszenvvel figyelte a balkáni népek függetlenségi törekvéseit. A trianoni Magyarország polgárai ellenben már más koordináták között tájékozódtak. A liberalizmussal, mint a forradalmak szellemi táptalajával szembefordulva, első helyre a hatalompolitikai szempontok mérlegelése került. Tehát — például — az olasz imperializmus albániai, korfui aspirációit figyelve, nem a gyengébb mellett voksoltak, hanem annak örültek, hogy tovább erősödik az a nagyhatalom, amelytől a magyar revízó ügyében hatékony támogatást reméltek.1 3 A fajvédők külpolitikai nézeteit ezen keretek között kell elhelyeznünk. Módszertani megfontolások Egy eszmetörténeti stúdiumnak csak akkor lehet sikere, vagyis csak akkor képes a feltárni törekedett gondolkodási szerkezeteket megragadni, ha a leírás körül leselkedő csapdákat a historikusnak sikerül elkerülnie. Hiszen a leírt szavak — amint az számtalanszor lenni szokott — korántsem biztos, hogy a tényleges nézetet adják vissza. A fajvédők esetében messzemenően figyelemmel kell lenni az uralkodó hatalomhoz való viszonyukra. A hatalom birtokában, legalábbis abból részesedve jobban beleláthattak a formálódó magyar külpolitika mechanizmusába, résztvettek annak alakításában, közvetlen részesei voltak a döntési mechanizmusnak. Az ekkortájt elhang-13 Az olasz-görög kérdés — írja 1923. szeptember 21-i helyzetjelentésében Kozma — „Magyarországon a legszélesebb rétegeket is foglalkoztatta. Olaszország iránt Magyarországon a legszélesebb rétegekig terjedő erős szimpátiák közismertek. A közvélemény ebben a kérdésben teljesen ezen szimpátiáknak megfelelően foglalt állási, ami a sajtóban is kifejezésre jutott. A sajtónak főleg nacionalista része a legaktívabb módon foglalta el az olasz álláspontot. A liberális sajtó, melynek az olasz fasizmus és Mussolini kevésbé kedves, szordínóval írt, általában görög szimpátiák nem jutottak kifejezésre". (K 429. 1. csomó)
