Századok – 1990

Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617

A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 619 Jól látják, hogy vajúdik a világ, érzik, hogy a nemzeti és a nemzetközi eszme küzd egymás ellen, másképp szólva a polgári társadalmi rend nemzetközi méretekben való tartós meghaladásának komoly esélyei vannak. „Nekem egyénileg — idézzük ismét Kozma Miklóst, hiszen az ő megnyilvánulásai széles körök gondolatait fogalmazzák meg világos tudatossággal — a kollektivizmus minden formája a tűrhetetlenségig antipatikus, de az emberiség fejlődési fázisai nem szokták az egyéneket kérdezni, vajon az, aminek el kell jönnie, mennyire tetszik és mennyire nem. Mindenesetre érdemes azon gondolkozni, hogy a világháború legmesszebbmenő racionális berendezéseivel, kollektivizmusba szorított embertömegeivel nem fogja-e ilyen kollektivizáló értelemben rányomni bélyegét az eljövendő évtizedek fejlődésére?"5 A gondolat elkalandozott ebbe az irányba, de az alapvető célt a pacifizmus „csapdájának" elkerülésében, az internacionalizmussal való szembeszegülésben látták. Az ellenforradalmi szervezkedések — amelyeknek Bécs, Szeged és Arad volt a központja — a komolytalanság jegyeit csak úgy tudták levetkőzni, ha eredménnyel folyamodnak támogatásért a tegnapi ellenséghez. Miképpen lehetett mindezt az engesztelhetetlen nacionalista felfogással, érzelemvilággal összeegyeztetni? „Hazafiúi szempontból mindig undorodtam attól, hogy magyar ügyben idegenek segítségéhez kell folyamodnunk — vallja ezzel kapcsolatban Gömbös —, a bolsevizmus letörésére azonban az ördöggel is szövetkeztem volna."6

Ε vallomás világosan mutatja nacionalizmusának valódi jellegét, szélsőjobboldali beállítottságából fakadó meghatározottságát. És a köpönyegfordítás — éppen az osztályérdekek meghatározó nyomása alatt — a fajvédők számára is meglepően gyorsan, őszintén következett be. Minthogy az antanthatalmak közül főleg a franciák jelenléte volt meghatározó a délkelet-európai térségben, a franciákkal szemben többnyire animózus fajvédők — ahogy Prónay Pál naplójában feljegyezte — egyszerre lelkesedni kezdtek a franciákért.7 Persze ez a „lelkesedés" annak a függvényében erősödött vagy gyengült, ahogy a megszálló francia haderő segítette, illetve akadályozta az ellenforradalmi kibontakozást. Később pedig a proletárdiktatúra leverése után e tekintetben minden visszazökkent az eredeti kerékvágásba, a várhatóan súlyos békefeltételek ismét felszították a legfőbb értelmi szerzőnek tartott — s valóban ilyen szerepet vitt — francia kormányzat iránti ellenszenvet. Visszatérve a Gömbös-csoport és a fajvédők közötti megkülönböztetésre: egy adekvát vizsgálat nem tud mit kezdeni a Gömbös-csoport megközelítéssel azért sem, mert a csoport — mint a politikai tömörülések általában — az oldások és kötések folyamatában formálódott, míg egyesek közeledtek, mások már a távozást választották; voltak, akik politikai platformjukat végig megőrizték, voltak, akik végleg hátat fordítottak, és voltak, akik visszatértek. Mindennek illusztrálására elegendő néhány életút felvillantása. A fajvédők legszűkebb vezetőségébe tartozott Kozma Miklós, aki miután már 1920 augusztusában a Magyar Távirati Iroda élére került, hamar késztetést 5 Uo. 78. 6 Gömbös Gyula: Egy vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradalomról és az ellenforradalomról. Bp. 1920. 33. 7 Prónay Pál: A határban a halál kaszál... Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Szerkesztette és bevezető tanulmánnyal ellátta: Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin. Bp. 1963. 67.