Századok – 1990

Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577

BETHLEN ISTVÁN KÜLPOLITIKÁJA 601 rökországgal is fűzze szorosabbra kapcsolatait. A német-olasz viszony kérdésével — tekintettel a tavalyi kudarcra — ezúttal egyik fél sem hozakodott elő. Áttérve az Olaszország által felvetett szorosabb szövetségesi viszony lehetőségére, Bethlen diplomatikusan kitért az ajánlat elől. Kijelentette, hogy egy ilyen szerződés értéke pillanatnyilag „igen csekély lenne, hiszen Magyarország katonai értéke jelentéktelen". Ennek megkötése — mondotta — csak Magyarország felfegyverzése után látszik célszerűnek. Ehhez kérte Mussolini további támogatását. Mussolini elfogadta Bethlen érvelését. A szorosabb szövetségesi viszony létesítésére vonatkozó tervét elejtette, s ugyanakkor megígérte nagyobb összegű fegyverkezési kölcsön nyújtását és a magyar légierő megszervezésének támogatását.10 Bethlen az 1928-as milánói találkozóról is elégedetten térhetett haza. Miközben Mussolini minden javaslatát és kérését elfogadta, ő maga egyetlen olyan kötelezettséget sem vállalt, amely külpolitikai mozgásában a későbbiekben esetleg akadályt jelenthetett volna. A milánói találkozón elfogadott cselekvési program értelmében a magyar, olasz és lengyel diplomácia 1928 második felében kísérletet tett a román-magyar viszony barátságosabbá tételére. Az ismert és az egész korszakot jellemző fő vitakérdéseken — román-magyar határ és az erdélyi magyar kisebbséget sújtó diszkriminációk — túlmenően ezt az ún. optáns-ügy is akadályozta. Az optáns-ügy abból fakadt, hogy a háború után az utódállamok földreform céljaira kisajátították azoknak a magyar közép· és nagybirtokosoknak a földjeit, akik az állampolgárság megválasztásakor Magyarország mellett döntöttek. A trianoni békeszerződés és a hozzá csatolt kisebbségvédelmi szerződés előírásaira hivatkozva ezek a birtokosok, illetve a képviseletüket vállaló magyar kormány különböző nemzetközi fórumokon 1922-től kérték a román kormány kötelezését a kártalanításra. Jugoszláv és csehszlovák viszonylatban — részben a csekélyebb mértékű kisajátítások, részben az eszközölt kártalanítás miatt — a kérdésnek nem volt különösebb jelentősége. Romániában azonban minden kártalanítás nélkül több, mint félmillió hold olyan földet sajátítottak ki, amely magyar állampolgárok tulajdonát képezte. Ennek pénzértéke mintegy 150- 200 millió aranykoronára (a népszövetségi kölcsön összege) rúgott. Az ügyben Bethlen is közvetlenül érdekelt volt; feleségének birtokaival együtt közel 10 ezer hold, azaz mintegy két és félmillió-három millió aranykorona erejéig perelte a román államot.10

1 Mivel a vegyes döntőbírósági tárgyalások 1926 végéig nem vezettek eredményre, a magyar kormány 1927 elején a Népszövetség Tanácsa elé terjesztette az ügyet. Tekintettel azonban arra, hogy Romániával való szívélyes kapcsolata miatt Olaszország „óvatos visszafogottságot" tanúsított, s Anglia támogatása sem volt egyértelmű, a „magyar ügy" Genfben sem számíthatott sok sikerre. A genfi magyar kiküldött ezért 1927. július 12-én azt javasolta, hogy Bethlen vonja vissza személyes követelését, s mint közvetlenül érdektelen államférfi, lépjen fel. „Gyönyörű morális platfom volna ez, melyen, érzem, nagyméltóságod legyőzhetetlen volna. Vagy megnyerjük az ügyet, és akkor amúgy is az ország hálája fogja kísérni nagyméltóságodat e téren is, 100

IRATOK IV., 105., 173-178. és 184-185. Vó. Nemes: i.m. 98-108. 101

Nemes: i.m. 247-248. és 263-264.