Századok – 1990
Folyóiratszemle - Gordon Leonard H. D.: Az Egyesült Államok a fegyverhasználat ellen a tajvani szorosban 1954–1962 III–IV/571
572 FOLYÓIRATSZEMLE tában volt azzal, hogy nem sok reményt fűzhet a Kínai Népköztársasággal való tárgyalásokhoz (a genfi tárgyalások 1958 elején megszakadtak). Dulles és Eisenhower szeptember 4-én megtárgyalta a kínai kérdést, majd utána a külügyminiszter nyilatkozatában a fegyverek kölcsönös csökkentéséről esett szó. Szeptember folyamán tovább folytatódott a Tajvanhoz tartozó szigetek elleni tüzérségi támadás, ezért Tajvanon már egy önálló akció lehetőségét fontolgatták. Az Egyesült Államokat egy egyre jobban kiszélesedő helyi háború lehetősége egyáltalán nem lelkesítette. Eisenhower elnök Dullest sürgette, hogy beszélje le Csang Kaj-seket a beavatkozásról. Mialatt Tajvanon a visszavágásra készültek, a Kínai Népköztársaság mármár hajlamosnak mutatkozott a tárgyalásra. Varsóban a két ország követei tárgyalásokat folytattak, ahol az Egyesült Államok a tűzszünet, a tárgyalások és a fegyverzetcsökkentés mellett foglalt állást. Noha szeptember végén újabb két Tajvanhoz tartozó szigetet lőttek a szárazföldről, az Egyesült Államok álláspontja világos volt: ellenzett mindenfajta ellentámadást, a tárgyalásokat, a partmenti szigetek lefegyverzését sürgette. Dulles október végén Tajvanon folytatott tárgyalásokat Csang Kaj-sekkel. Arra akarták rávenni, hogy várja ki azt a megfelelő történelmi pillanatot, amikor a Kínai Népköztársaság belső stabilitása megbomlik, és csak akkor avatkozzon be. Dulles tárgyalásainak eredményeképpen Csank Kaj-sek bejelentette, hogy lemond a fegyverhasználatról, hogy nem szándékozik világháborúba bonyolódni, és azt sem várja, hogy szövetségesei szárazföldi erőkkel támogassák. A tajvani vezető politikusok ugyanakkor ezt a nyilatkozatot nem úgy értelmezték, mint a fegyverhasználatról való lemondást, hanem csak mint lemondást az egyik alapvető eszközről a szárazföld visszaszerzéséért folytatott harcban. Az Egyesült Államoknak, amikor a Tajvannal kapcsolatos kérdéseket tárgyalták, két szempontot kellett figyelembe vennie: /1/ vajon egy tajvani támadás révén az USA háborúba kerülne-e a Szovjetunióval, /2/ hogy egy tajvani támadás kedvezően befolyásolhatná-e a szárazföld helyzetét. A tajvani kormány 1960-ban már egy olyan négypontos tervet dolgozott ki, amelyben a gazdasági program megelőzte a katonai és védelmi kérdéseket. Még ez év júniusában látogatott el Eisenhower elnök Tajvanra. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok még mindig titkosak, de a tárgyalások valószínűleg nem változtattak a két ország álláspontján, mint ahogy Kennedy elnökké választása sem befolyásolta az Egyesült Államok Kína-politikáját. 1961 nyarára Tajvant egyre jobban nyugtalanította, hogy az USA Mongólia elismerésére készül, és szóba került Kína esetleges ENSZ-tagsága is. 1962 elején ismét egyre több jel mutatott Tajvan háborús készülődésére. Averall Harriman, a távol-keleti ügyekkel megbízott külügyminiszter-helyettes 1962 márciusában Tajvanra utazott, és figyelmeztette Csang Kaj-seket arra, hogy mindenfajta, a szárazföld ellen irányuló katonai akció előtt ki kell kérniük az amerikai beleegyezést. A készülődés folyt tovább, annyira, hogy az amerikaiak a Kínai Népköztársaság varsói követével közölték, az USA nem támogat semmiféle tajvani kísérletet a szárazföldi megszállásra. Tajvanon ekkorra már világossá vált, hogy az USA-tól semmiféle támogatást sem várhatnak, és június után nem tettek semmiféle akciót a terv valóraváltásáért. Az USA és Tajvan között a feszültséget alapvetően eltérő álláspontjuk okozta. Az Egyesült államok Tajvan védelmét tartotta fontosnak, míg Csang Kaj-sek vissza akart térni a szárazföldre. A tajvani válságban az Eisenhower-kormány, különösen maga az elnök és Dulles külügyminiszter nagy körültekintésről és a fegyveres konfliktustól való tartózkodásról tett tanúságot, így sikerült elkerülni a fegyveres beavatkozást. (The Journal of American History, Vol. 72., No.3. December 1985. pp. 637-660.) Β. Β. A folyóiratszemlét írták: Barda Beáta (Β. Β.), Jemnitz János (J. J.), Menyhárt Lajos (M.), Molnár Tamás (M. T.) és Tomka Béla (T. B.)