Századok – 1990

Folyóiratszemle - Verbickaja O. M.: A tervszerű mezőgazdasági áttelepítés az Orosz Föderációban 1946–1958 között III–IV/569

570 FOLYÓIRATSZEMLE Két fő szakasz elkülönítését tartja szükségesnek. Az 1946-1953 közötti időszak az első, amikor a helyreállítás keretében a német megszállás által súlyosan elpusztult területek (Veiikije-Luki, Kalinyin, Novgorod térsége) benépesítése, a termelés megindítása volt a legfontosabb feladat. Emellett a Szovjetunió részévé vált területekre (Königsberg-Kalinyingrád körzete, Dél-Szahalin stb.) is szervezték a mezőgazdasági munkaerőt. 1946. július 9-én született szovjet kormányhatározat Kalinyingrád terület mezőgazdasági népességgel történő betelepítéséről. A dokumentum rögzítette, hogy milyen körzetekből toborozzák a kolhozparasztokat. A belső orosz területeket, a Volga-vidéket jelölték meg. Megtervezték az ütemezést, a szakmai összetételt stb. A leszerelő katonákat előnyben részesítették. Az áttelepülők tartozásait elengedték, ingyen utazhattak, díjmentesen szállították ingóságaikat, s jelentős indulási segélyt kaptak. A családfők 1-3 ezer rubelt, a családtagok 300-600 rubelt fejenként. A megérkezéskor természetbeni juttatásban (liszt, vetőmag, igásállat) részesültek, hitelt kaptak az építkezéshez, s adómentességet is élvezhettek. (Ez az Uraiban 2 évre, a Távol-Keleten 10 évre szólt.) 1948-ig 20 ezer, 1951-ig 41 ezer család települt át az egykori porosz területre. 1953-ban a 200 ezer itt élő családból több mint 70 ezer áttelepült volt. Általában a belső orosz területek gyenge kolhozaiból jöttek az áttelepülők. Velikije-Luki, Kalinyin, Novgorod körzet betelepítésének volt a sajátossága, hogy magán a körzeten belül is szerveztek migrációt, s az így áttelepülők is megkapták a kedvezményeket, nem csupán a távolabbi vidékről érkezők. 1944-től folyt a Krím sztyepp-területeinek benépesítése. A Don és a Kubany vidékéről érkeztek elsősorban földművesek. Az 1946^17-es aszály következtében sokan visszatelepültek; a benépesítési folyamat az 1950-es években vált zökkenőmentessé. Az Urálon túli területekre irányuló áttelepülés körültekintőbben, szervezettebben folyt. Arra is kiterjedt a szervezők figyelme, hogy hasonlójellegű vidékek között történjen az áttelepítés. Vlagyimir környékéről Habarovszk vidékére, a Permi területről Burjátiába szervezték az áttelepülőket. 12-13 ezer család települt át a vizsgált időszakban az Ura-Ion túli területek egy-egy körzetébe. (Tengermellék, Habarovszk, Szahalin, Amur vidék stb.) Verbickaja rámutat, hogy a „kibocsátó" körzetekben sem volt munkaerő-felesleg, de a „befogadó" területeken ehhez képest 3-6-szoros volt a munkaerő-szükséglet. A nagy erőfeszítések ellenére maradtak aránytalanságok. Az Urálon túli vidékek az Orosz Föderáció területének felét jelentik, de 1950-ben a köztársaság népességének csak hatoda élt az említett vidéken. A vetésterület harmada, az igásállomány 40 százaléka, de a mezőgazdasági lakosságnak csak negyede élt az Urálon túl. Bár részigazság, hogy a fenti helyzet amiatt maradt fenn, mert ebben az időszakban az új területek, illetve az ideiglenesen megszállt körzetek álltak az áttelepítés homlokterében, mégis tanulságosak az összesítő adatok. 1946-53 között 186 ezer család települt át. 40 százalékuk Kalinyingrád, Leningrád körzetébe, 30 százalék a Távol-Keletre, 10-10 százalék a Krím, illetve Szibéria részesedése. Az áttelepültek 77 százaléka volt mezőgazdasági munkás, ezen belül kétharmaduk kolhozparaszt. 11-13% szovhozokba, illetve erdészetekbe került, a fennmaradó rész halászattal és egyéb munkákkal foglalkozott. Az első szakasz tárgyalásának lezárásaként arról ír a szerző, milyen energiával foglalkoztak a pártszervek az áttelepülés szervezésével. A második periódus nyitányát az 1954 februárjában hozott KB határozat jelentette a szűzföldek (Kazahsztán, Szibéria, az Ural, a Volgán túl és a Kaukázus Északi előtere) feltöréséről. Ezúttal már hasznosították a korábbi tapasztalatokat, jobb technikai feltételekkel rendelkeztek, a szakember-ellátottság is javult. A ,,szak"-hivatalok, bizottságok mellett a Komszomol szervezte nagy energiával a határozat végrehajtását. A mozgalmi jelleg ellenére a kedvezményeknek is fontos szerepük volt. A szűzföldek meghódítói emelt bért, lakást, segélyt kaptak. A szovjet állam nagy gondot fordított iskolák, egészségügyi és művelődési intézmények létesítésére. Mindezek ellenére az ellátási gondok miatt 1955-ben 25-30 százalékos volt a visszatelepülés. Végül is 1961-ig 42 millió hektár földet vontak művelés alá, s több száz-