Századok – 1990

Történeti irodalom - Hatschikjan Margaditsch A.: Tradition und Neuorientierung in der bulgarischen Aussenpolitik 1944–1949. Die „nationale Aussenpolitik” der bulgarischen Arbeiterpartei (Kommunisten) (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/548

550 TÖRTÉNETI IRODALOM gáriában élő macedón emigrációval támadtak nehézségei, amely hajlandó volt a jugoszláv álláspont elfogadására. A BKP viszont a párt iránti lojalitást követelt, s ezzel az állam irántit is. A sajtóban ezért a macedón kérdés háttérbe szorult, hajlandóság mutatkozott a macedón nemzeti különállás elismerésére. Az 1945 őszén hazatért Dimitrov egy cikkében Macedóniát összekötő kapocsnak nevezte a két ország között, de hangsúlyozottan a Jugoszlávián belüli Macedóniáról szólt. A béke előkészítése kapcsán a BKP-nak lehetősége nyílt arra, hogy Görögország irányában vesse fel a „nemzeti" igényeket, amelyeket jugoszláv vonatkozásban kénytelen volt háttérbe szorítani. A görög kormányzat ugyanis elég terjedelmes határkiigazítást követelt Bulgária rováséra. Ezzel szemben a bolgár kormány Nyugat-Tráciát követelte, amely az első világháború végéig bolgár birtok volt. Minthogy Görögországgal szemben Bulgária rászorult a jugoszláv segítségre, hajlandó volt.engedményekre. 1946 augusztusában a Központi Bizottság határozatot hozott Macedónia elismeréséről, beleértve Pirinben macedón oktatás bevezetését, kulturális autonómiát, a terület elcsatolásának nyilvánvaló perspektívájával. A határozatot nem tették közzé, még a KB tagjait is váratlanul érte, a Politikai Bizottság aiutotta össze. Hatschikjan ezt „kétélű" határozatként értékeli éppen ezért. Az 1947. februári párizsi béke meghagyta Bulgária 1941 előtti határait, kártérítési kötelezettségeit is enyhén szabta meg, így a szerző értékelése szerint végeredményben sikernek számítható. Ekkortól számítja Hatschikjan az offenzív bolgár politikát. A Marshall-segély kapcsán kiéleződő Kelet-Nyugat ellentétben Bulgária aktívan kivette a maga részét, a belpolitikában is előretörés ment végbe az ellenzék visszaszorítása terén. A szerző értékelése szerint ekkor a forradalmi mozzanat a háttérbe szorította a nemzetit. Úgy tűnt, az enyhe béke ára Pirin átadása, amire vonatkozólag a sajtópropaganda megindult, ugyanakkor Jugoszláviából jött macedón tanítók macedón nyelvre és történelemre oktatták a helybeli lakosságot, területi autonómiáról is szó esett első lépésként. Az új köztársasági alkotmányba ezt mégsem foglalták bele 1946 szeptemberében, csak általánosságokat a kisebbségekről, amiért a jugoszláv sajtó heves támadásokat is intézett Bulgária ellen. Bulgáriában viták folytak arról, mikortól lehet külön macedón nemzetről beszélni, 1831, a nemzeti harc megindulása, vagy a századforduló macedóniai forradalmi mozgalmai óta. Ez a vita is mutatja a szerző szerint a bolgár álláspont belső következetlenségét (a jugoszláv Macedóniában a korai középkortól kezdve önálló macedón fejlődést mutattak ki). A bolgár álláspontban az is benne volt, hogy Macedónia egy délszláv föderáció önálló része, ami lehetővé tett volna későbbi bolgár befolyást. Az engedményt mutatja, hogy az 1946 decemberében tartott népszámlálás során Pirinben átlagosan 70%-nyi macedón lakosságot mutattak ki, későbbi pártértékelés szerint ezt akkor rákényszerítették a lakosságra, amely egyszerre érezte magát macedónnak és bolgárnak. Ezt akkor csak a még mindig megszólaló ellenzék hangoztatta. Az engedmények mértékét mutatja, hogy ekkoriban jugoszláv megbízottak akadálytalanul hozzájutottak bolgár titkos párt- és egyéb iratokhoz. A hidegháború elején Görögországgal szemben bolgár-jugoszláv összefogás is bontakozott ki. 1947 augusztusa és 1948 januárja közé teszi Hatschikjan a bolgár-jugoszláv kapcsolatok felvirágzását két csúcstalálkozó nyomán, ennek eredményeként szoros barátsági szerződést kötöttek, ez még katonai együttműködésre is kiterjedt. Pirinben kisebbségi jogokat adtak, de a föderáció kérdését elhalasztották, Dimitrov szerint túl sok az ellensége. Szoros gazdasági együttműködést is előirányoztak külön egyezményekben, amelyek szinte valamiféle KGST-integrációt vetítettek volna előre, ha megvalósulnak. Dimitrov eufóriája, hogy a két csúcstalálkozóval és a szerződéssel minden kérdés megoldódott, Hatschikjan szerint indokolt is volt. Jugoszlávia elengedte a bolgár jóvátétel 25 millióját (Hatschikjan malíciózus megjegyzése szerint amúgy is majdnem ennyibe került az 1944-45-ben Jugoszláviának adott támogatás).