Századok – 1990

Történeti irodalom - Lunacsarszkij Anatolij: Emlékképek (Ism.: Jemnitz János) III–IV/545

546 TÖRTÉNETI IRODALOM „munkastílusáról" — jelesen arról, hogy ezeknek az írásoknak legnagyobb része emlékezet­ből született, valósággal két beszéd között, sebtében diktálta le titkárainak, ami egyfelől ugyan magyarázza lendületüket, de azt is, hogy egyik sem forrásfeltáró, a teljességre igényt tartó írás. Donáth Péter az eredeti szovjet kiadványokon túl is sok saját jegyzetével segíti elő az olvasó tájékozódását eseményekre, pártokra, lapokra és személyiségekre vonatkozóan. S persze a jegyzeteket olvasva senki sem feledkezhet el arról, hogy napjaink gyorsan változó világában Donáth Péter az 1988-ban megjelent írásához nyilván nem véletlenül tette oda az előszó keltének dátumát: 1987. Az értő olvasónak ezt aligha kell tovább magyarázni. Mindezek után néhány problémát kívánok jelezni, miután történetírásunk fejlődésében oly sokszor lehetett tapasztalni, hogy az éppen megjelenő új azonnal csak a legfelsőbbfokú jel­zőket kapja. S itt az éppen a „legújabb szelek" elismerő értékeléseivel együtt a magam ré­széről persze örömmel olvastam azokat a sorokat, amelyekben Lunacsarszkij Trockij, illetve Kamenyev politikusi értékeit és személyes vonásait villantotta fel, de nem tekintem lényeg­telenebbnek, ahogyan az „előző nagy nemzedék" tagjairól, ahogyan „első tanítómesteréről", Akszelrodról ír, aki történetírásunkban a nagy elfelejtettek közé tartozik. De ha sok minden így helyére is került, e korai Lunacsarszkij-értékelésekben nemcsak olyan kisebb jelentőségű pontatlanságok mutatkoznak, amelyeket Donáth Péter előszavában és jegyzeteiben jelzett (s amelyek a szerző már említeti munkastílusából következtek). Muta­tóban néhány példa: amikor Lunacsarszkij a II. Internacionálé stuttgarti kongresszusáról ír, s a szakszervezeti kérdést említi, mint annak központi problémáját, ezt nagyfokú szubjektiviz­mussal teszi. Ráadásul a kérdés végeredményben a nemzetközi összefüggések nélkül érthe­tetlen is marad (ezúttal a megértést Donáth sem segíti elő). Lunacsarszkij ezúttal teljességgel orosz területen marad — s az idevágó még inkább érdemi megjegyzésem: e kor orosz szak­szervezeti mozgalmára a legellentmondásosabbak és legtöredékesebbek az ismereteink. Ez a téma azonban túl fontos ahhoz, hogy ebbe bele lehetne törődni — e hiány pótlása azonban csak komoly erőfeszítések eredménye lehet. De lényegi különbségeket és problémákat látok a személyi portrék területén is, amelyek a kötetnek alighanem legfőbb erősségét képezik. Mert míg a Trockij-kép kiegyensúlyozott, el­ismeréseivel és kritikai észrevételeivel együtt, a nálunk alig ismert Olminszkijt szintén jól va­rázsolja elénk, érdekes, noha aránytalanul rövid a Kamenyev-portré, amelyben Lunacsarszkij egy szót sem szól Kamenyev írásairól. Külön megemlítendő az a mélyen átérzett portré, amit a hozzá emberileg is közelálló Bogdanovról festett — de érdekes és egyben jócskán elhibá­zott az, amit Martovról készített, s ez már nem véletlen. A tényszerűségnél maradva, Donáth Péter többször is felhívja az olvasó figyelmét a tény­beli ellentmondásokra, amelyek óvatosságra intenek. Részemről értékelésbeli ellentmondáso­kat is látok aszerint, hogy mikor és kinél nyúlt éppen egy témához. Ez jelentkezhet már 1914 előtt, de még inkább 1914 ulán. így az, hogy kik a következetes internacionalisták, kik a kö­zéputasok, ki mikor szakít, ez minden esetben tényleges pontosítást igényel. Mindenesetre pl. az Urickijról szóló írásban Lunacsarszkij egyaránt téved, amikor azt írja, hogy Csicserin „ha­mar megértene", hogy szakítani kell a honvédő mensevikekkel, vagy hogy Trockij már 1915-ben szakított volna a Martov-irányzattal. De másfajta problémákkal is találkozhatunk e kötet lapjain. így megint csak az 1907. évi stuttgarti kongresszus kapcsán Lunacsarszkij megállapítja, hogy a baloldaliak „élén" De Bro­uckére... igen baloldali és nagyon szimpatikusán gondolkodó szocialista volt, később jócs­kán eltévelyedett". A mondat jellegzetes — és a homály nem került tisztázásra. Minden bi­zonnyal a világháborús éveire történik utalás! Egészen másképpen problematikus a Martovról szóló írás — ami kevéssé meglepő. Hi­szen a kérdéses cikk megírásának időpontjában Martov — mai terminológiával élve — „szo­cialista alternatív párt" szellemi vezére, s Lunacsarszkijnak itt közölt írása már csak ezért is

Next

/
Thumbnails
Contents